Csapdahelyzet a magyar gyógyszerészképzésben

 

A kilátásba helyezett szankciók helyett a MOGYE Gyógyszerészeti Karának akkreditációja (működési engedélye) körül kialakult botrányosan igazságtalan, a törvényes előírásoknak, a kormányfő, az érintett minisztériumok és a felek közötti egyezségnek ellentmondó helyzetet kellett volna feloldania az egyetem szenátusának tegnap délben tartott ülésén, de ez sajnos nem történt meg. Bár ezúttal a sorozatos igazságtalanságok miatt kivonult magyar szenátusi tagok is részt vettek az ülésen, érdemben megoldás mégsem született. Így hát továbbra is függőben maradt, hogy indul-e magyar nyelvű oktatás az idén ősztől a gyógyszerészeti karon. Hogy mire jó az egyetem, a tisztségben levő miniszterelnök, valamint kormányának a tekintélyét csorbító botrány? Nos, valószínűleg az a cél, hogy a magyar felvételizőket, akik olyan eredményeket értek el, hogy fizetős helyeket is elfoglalhattak a gyógyszerészeten, elbizonytalanítsák. Magyar vonatkozásban így néz ki a múlt hét végén indult országos kampány, amellyel hallgatókat toboroznak az egyetemre. Ha megtörténne az a csúfság, hogy az ősztől nem indulna magyar nyelvű gyógyszerészképzés, akkor a román tagozat akkreditációja is érvényét kellene veszítse, s nem indulhatna román nyelvű képzés sem. 

A tegnapi szenátusi ülést, majd a magyar tagozat képviselőinek megbeszélését követően dr. Szabó Béla professzor, a tagozat megválasztott vezetője a következőket nyilatkozta: 

– Konkrét döntés nem született. Mi, a magyar tagozatot képviselő szenátusi tagok annak idején az akkreditáció miatt vonultunk ki az egyetem vezetőségéből, ugyanis egészen másképpen értelmeztük a vonatkozó törvényt, mint a román fél. Most hasonló helyzet állt elő a gyógyszerészeti karral kapcsolatosan is, ezért határoztunk úgy, hogy azon az ülésen, amelyen a szenátus napirendre tűzte a kar ügyét, kifejtjük a véleményünket. Legnagyobb meglepetésünkre a szenátus elnöke bejelentette, hogy csak tájékoztatni szeretné a testületet. A Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság (ARACIS) sugallatára kialakult helyzetben két lehetőség áll fenn: egy közös akkreditáció, amely szerint egy román oktatási vonalat akkreditálnak, s azon belül lábjegyzetben esetleg ott szerepelne a magyar is, vagy egy külön akkreditáció, ami a szenátus elnökének magyarázata szerint ideiglenes lenne, mert teljesen új programra vonatkozna. Ha a magyar tagozatra külön engedélyt akarunk, akkor egy új eljárást kell kezdeményezni. Ez azonban nem jelentené azt, hogy mind az elmélet, mind a gyakorlat magyar nyelven folyna, hanem maradna minden a régiben, az előadás külön a román és a magyar diákok számára, a gyakorlat együtt, mert véleménye szerint olyan kevés az oktató a magyar oldalon, hogy veszélyezteti a diáklétszámot. Elhangzottak érvek és ellenérvek, s mi elmondtuk, hogy nem osztjuk ezt a félelmet, mert ha az ARACIS ugyanazt a mércét alkalmazza, mint a román tagozat esetében, akkor a hármasszabály alapján minket is megilletne 65 hely, ami a jelenlegi diáklétszámnak felel meg, ezért nem félünk attól, hogy diákokat kellene elküldeni. Kérdésemre, hogy a közös gyakorlat ötlete szintén az ARACIS-tól származik-e, az volt a válasz, hogy nem, de másképpen nem lehet megvalósítani. A helyzet tehát az, amivel az elmúlt három év óta folyamatosan szembesülünk: az egyetem vezetősége állítólag a legmesszebbmenően támogatja, hogy a magyar tagozat maradjon meg, ami az ellenőrző hatóság miatt nem lehetséges. Ha azonban teljesen külön működési engedélyt szeretnénk magyar nyelvű gyakorlattal, mivel csak ideiglenes engedély jár nekünk, abba az egyetem nem egyezik bele. Tehát mindig a másik fórum a hibás, s közben a szakminisztérium mossa a kezeit. A szenátus tehát nem hozott döntést, csak tájékoztatni akartak arról, ami úgyis magasabb szinten dől el. Tehát marad az a helyzet, hogy ránk akarnak erőltetni két olyan változatot, amely közül egyik sem felel meg a magyar tagozatnak. A tanügyi törvénynek ellentmond a közös akkreditáció, a törvény által előírt külön akkreditációt pedig nem engedi az egyetem. Ebből a csapdából saját erőnkből nem tudunk kilépni. 

Emlékeztetni szeretnék arra, hogy a múlt év januárjában az egyetem vezetősége megszavazta a végleges akkreditációt mindkét tagozat számára. Májusban kiszállt az akkreditációs bizottság, és akkor kezdték hangsúlyozni, hogy a magyar tagozatnak csak ideiglenes akkreditáció jár, amely azt jelentette volna, hogy marad minden a régiben. Ezt nem fogadhattuk el, mivel ellentétes az érvényben levő tanügyi törvénnyel, s a bizottság dolgavégezetlenül távozott. Azon híresztelésekkel ellentétben, hogy a magyar vezetőség kivonult a szenátusból, és nem tesz semmit, el kell mondanom, hogy amióta a magyar főtanszékek önállósodásáról szóló hétpontos egyezséget aláírtuk, több beadványt intéztünk a rektor úrhoz, az RMDSZ megfelelő tisztségviselőihez és az ARACIS-hoz, s hétszer fordultunk írásban iktatott kéréssel az oktatási minisztériumhoz, de írásbeli válaszra egyik fórum sem méltatott. Jelenleg is ezzel szembesülünk, s nyílt levélben fogunk állásfoglalást kérni az ARACIS-tól. Időközben a román tagozat állítólag száz helyre megkapta a működési engedélyt, amire azt tudjuk mondani, hogy az oktatói létszám alapján, és a közös oktatói bázist használva, a hármasszabály elve alapján 65 hely minket is megillet. Ha mi leválunk a román tagozatról, akkor az ő programjuk is újnak tekinthető, és akkor nekik sem járna a végleges akkreditáció. 

Véleményünk szerint a működési engedélyt illetően is jogunk van az egyenlő bánásmódhoz, s ráadásul lévén csupán laboratóriumi gyakorlatról szó, itt az sem merül fel, hogy a beteggel románul kellene beszélni. 

Érdeklődésünkre Szabó professzor elmondta, hogy a szenátusi ülésen újra elhangzott a fenyegetés, hogy akik nem állították össze az új dossziét, ami a rektor szerint ugyanazt kell tartalmazza, mint a jelenlegi, csak a végleges helyett az ideiglenes akkreditációs kérve, azok felelni fognak. Majd feltette a kérdést, hogy nem jelent-e diszkriminációt, hogy ugyanazon a gyakorlati órán ugyanazzal az oktatóval hogyan részesülhet a román diák véglegesen, a magyar diák csak ideiglenesen akkreditált képzésben. 

Az ideiglenes akkreditációt, amely azt jelentené, hogy nyolc évig nem szervezhetnének magyar nyelven államvizsgát, elfogadnák, ha az valóban a magyar tagozat függetlenségét jelentené, de azzal a feltétellel, hogy minden marad a régiben, nem egyezhetünk bele – hangsúlyozta.

A Szabó Béla professzor által mondottakat a gyógyszerészeti kart képviselő dr. Nagy Előd egyetemi docens is megerősítette.