2024. july 6., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ha valamiről sokat írnak, sokféle megközelítéssel, egyre zavarosabbá válhat a kép. Nincs ez másképp a moldvai magyarok eredetével, nyelvjárásuk kutatásával sem – mondta dr. Péntek János nyelvészprofesszor.

Fotó: Szer Pálosy Piroska


 

Ha valamiről sokat írnak, sokféle megközelítéssel, egyre zavarosabbá válhat a kép. Nincs ez másképp a moldvai magyarok eredetével, nyelvjárásuk kutatásával sem – mondta dr. Péntek János nyelvészprofesszor, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának elnöke szombaton, a Sapientia EMTE TDK-díjkiosztó ünnepségét megelőző előadásán.

A résztvevők a nyelvföldrajzi kutatásokról, a nyelvföldrajzi atlaszokról, azok digitális feldolgozásáról, a dimenzionális nyelvészetről, hiperonimák sajátosságairól is hallhattak. Amint az előadó felvezetőjében elmondta, a nyelvföldrajz régi téma, de a kutatások révén sok mindent végig lehet követni az utóbbi száz-százötven év történéseiből. A nyelvjárásokban benne van a történelem, a nyelvek keveredése, a nyelvcsere. A moldvai magyarok nyelvjárásuk szerint kétfélék, amit az határoz meg, hogy a Szeret vagy a Tatros folyó mentén élnek-e.

A kutatók egy része a XX. sz. végéig a moldvai magyarságot székely eredetűnek tartotta, mások különállónak. Péntek János professzor a csángó nyelvjárást nyelvszigetnek véli, melyben a XIII. században kitelepített mezőségiek és a székelyek nyelvjárása egyaránt megtalálható.

A professzor szerint a csángó szaknyelvi használata nem a legszerencsésebb, ezért ő a moldvai magyarok kifejezést tartja helyénvalónak. Véleménye szerint más-más értelemben használja a csángó megnevezést a néprajzkutató és a dialektológus. Meggyőződése, hogy a csángó elnevezés stigmatizáló, szemantikailag bizonytalan, a moldvai magyarok sértő megnevezése volt, következésképp maguk is kétségbe vonták magyar identitásukat, amit most újfent bizonyítani kell, meggyőzni őket magyar gyökereikről.

A csángó név eredete a csáng ige (ide s tova kereng) származékszava, etimológiailag a jelentése kóborló. A székelyek és maguk a moldvai magyarok is a csángó szót a pejoratív értelmű elcsángál (elkószál, elkóborol) jelentéssel magyarázzák.

Péntek János professzor szombati előadásában a többség által nem értett, de egy népcsoport előszeretettel használt, gyakran ismételt szavának ragadványnévvé alakulásáról is beszélt. A moldvai magyaroknál a leggyakoribb szó, a csinál–csán (román nyelvből átvett a face) ige használatában véli felfedezni a csángó név eredetét. A Szeret menti Szabófalván és Bogdánfalván élő moldvai (mezőségi) magyarok a csinál szót csán-nak használták/ják, míg a Tatros menti Pusztinán és Diószegen a csinál igealakot, következésképp a csángó név szűkebb használata arra a területre vonatkozott, ahol a csinál szót csán-nak ejtették: „Csánt egy gyermeket”, „Fejérnép csánt vót valami galuskát”. A magyar nyelvet nem ismerő románok a csán hangalakot hangutánzónak is vélhették, ehhez társult a g gyakorító képző és az ó igenévképző – hallhattuk a nyelvészprofesszor egyedi okfejtését a csángó név eredetéről.

Az előadó véleményét az észak-olaszországi moken népcsoport analógiájával támasztotta alá.

A mokenek Északkelet-Olaszországban élnek, az Alpok lábánál fekvő Fersina völgyében. A német nyelvterület dél-bajor nyelvjárását őrző négy falu lakóinak összlétszáma ezer főre tehető, ezáltal ők is nyelvszigetet alkotnak az olasz többségi környezetükben. Tiroli őseik ugyancsak a XIII. században telepedtek le olasz földön. Elnevezésükre a legvalószínűbb magyarázatnak az tűnik, hogy a csinál ige német machen nyelvjárási alakja ugyancsak gyakori szóhasználatuk. A moken elnevezést mára a Fersina völgyében fekvő összes település magáénak vallja, még ott is, ahol sosem laktak mokenek és a nyelvjárást sem ismerik. E népcsoportot jelölő kifejezés jelentésköre kitágult, és napjainkban e földrajzi tájegységet mokenek völgyének nevezik.

De hasonló a magyar hadseregben szolgált román katonák ragadványneve, a nustyuk, mely az általuk gyakran használt nu ştiu kifejezésből ragadt rájuk.

Az idegenszerűségnek tulajdonította az előadó a bozgor kifejezést is, mely szerint – Szilágyi S. nyelvészprofesszor okfejtését idézve – a románok számára valójában nem is hazátlant jelentett, ezt maguk a magyarok érezték így és világosították fel később erről többségi honfitársaikat. A bozgor szó Szilágyi professzort idézve a magyarok által előszeretettel használt bozmeg és ungur szó összekapcsolásából keletkezett.

Péntek János nyelvészprofesszor előadásának befejezéseként kiemelte a leépült, archaikus nyelvek szépségének fennmaradását a közmondásokban és népballadákban: „Addig sírtam, hogy árkot vert az orcámon a könny”, de „Ez erdő nem fiél e fészétől, ha nincsen nyele”, vagyis „Addig nem kell félni, míg nincs áruló köztünk”.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató