2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Családbarát adókedvezményt szorgalmaz az RMDSZ

  • 2015-05-06 15:15:34

„Az RMDSZ javaslata értelmében gyakorlatilag a jövedelem után fizetendő adóból leírható kedvezményben részesülnének azok, akiknek jövedelme nem haladja meg az évi átlagbér meghatározott értékét…”

„A nagy családok támogatását szorgalmazza a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az adótörvénykönyv-tervezet vitáján. A megfogalmazott javaslat alapján a sokgyermekes családok a személyi jövedelemadó befizetésekor ennek részleges vagy teljes eltörlésében részesülnének, ezáltal serkentenék azoknak a szülőknek a munkába való visszatérését is, akik gyermeknevelési szabadságon voltak” – tájékoztatott Korodi Attila, az RMDSZ Hargita megyei parlamenti képviselője. A szövetség törvényhozója hangsúlyozta, hogy Romániában kiemelt fontossággal kell kezelni minden olyan lehetőséget, amely családbarát adókedvezményt ültetne gyakorlatba, ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy az RMDSZ az elmúlt időszakban számos körben egyeztetett a családok és nagy családok jogaival foglalkozó civil szervezetekkel, valamint a szövetség 12. kongresszusán dokumentumot fogadott el a családok segítése érdekében.

„Az RMDSZ javaslata értelmében gyakorlatilag a jövedelem után fizetendő adóból leírható kedvezményben részesülnének azok, akiknek jövedelme nem haladja meg az évi átlagbér meghatározott értékét. Az eltartásban szereplő személyek száma alapján számolnák ki a fizetés utáni adócsökkentést: így azokban a családokban, ahol egy családfenntartónak egy átlagbér alatti havi keresete van és az eltartásában nem szerepel senki, az adóalapjából 25%-ot csökkentenek, azok, akik egy személyt tartanak el, 35 százalékos adóalap-csökkentésben, akik két személyt, 45 százalékos adóalap-csök-kentésben, akik hármat, 55 százalékos adóalap-csökkentésben, akik négy személyt, 65 százalékos adóalap-csökkentésben részesülnének, és akik öt vagy több mint öt személyt tartanak el, azoknak a jövedelmét nem adóznák meg. A második családtag is adókedvezményben részesülne ugyanolyan mértékben, amennyiben legalább 3 gyerek vagy eltartott van a háztartásban. Újdonságnak számít azon személyek esete, ahol a havi jövedelem egy átlagbér felett van, de nem haladja meg a 3 havi átlagbért, a javaslat értelmében a Pénzügyminisztérium hivatott kidolgozni az arányosan csökkentett kedvezményes rendszert” – ismertette Korodi Attila. A képviselő kifejtette, hogy az eltartásban szereplő személyek lehetnek gyerekek, nagyszülők, másodfokú rokonok.

Korodi Attila elmondta, hogy azok, akinek nincsen munkaszerződésük, és független tevékenységből szerzik a jövedelmüket, a módosító indítvány értelmében szintén ilyen jellegű adókedvezményben részesülnének. RMDSZ számos módosító javaslatot fogalmaz meg az adótörvénykönyv-tervezetéhez több szakterületen is, amelyeket Erdei-Dolóczki István, az RMDSZ képviselőházi szakbizottságának tagja tart fenn a bizottsági viták során. A Hargita megyei képviselő elmondta, hogy az elkövetkezendőkben Tánczos Barna szenátorral tovább folytatják azt a közösen elkezdett munkát, amelynek célja az, hogy az aktív családok érdekében bővítsék a szociális háló rendszerét, valamint kedvező adópolitikai struktúra kiépítését szorgalmazzák.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató