2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csak a repülőtér ügye váltott ki vitát

A Maros Megyei Tanács első soros ülését tartották meg tegnap Péter Ferenc elnökletével.

A Maros Megyei Tanács első soros ülését tartották meg tegnap Péter Ferenc elnökletével. A napirend módosult, a sajtóban meghirdetett 23 pontból kettőt egy következő ülésre halasztottak, míg hármat – tekintettel a fontosságukra – sürgősségi eljárással tárgyaltak. Az új napirenden szereplő határozattervezeteket kivétel nélkül megszavazta a testület. 
A tanácsülés Tatár Béla újraválasztott tanácsos eskütételével kezdődött, aki az alakuló tanácsülésen nem vett részt, így ezt a mozzanatot be kellett iktatni a napirendbe. 
A Kultúrpalotát, a természetrajzi múzeumot és az Apollo-épületet újítják fel
A sürgősségi eljárással tárgyalt napirendi pontok között az első a marosvásárhelyi Kultúrpalota felújítására összeállított műszaki-gazdasági dokumentáció és -mutatók elfogadására vonatkozott. Péter Ferenc tanácselnök hangsúlyozta, azért fontos a sürgősségi eljárás, mert augusztus folyamán be is kell nyújtani a dokumentációt ahhoz, hogy a felújítási projekt megvalósulásának esélye legyen. A másik sürgősségi határozat elfogadása a természetrajzi múzeum épületének a felújítására vonatkozott, ez esetben is a műszaki-gazdasági dokumentáció és -mutatók elfogadása volt halaszthatatlan, hogy a Regionális Operációs Program (POR) keretében benyújthassák a pályázatot. Ezek a határozatok halaszthatatlan megyei érdekeltségű beruházásokat vetítenek előre, hiszen két reprezentatív épületről van szó. Ehhez a témakörhöz kapcsolódva, az épített örökség állagmegőrzésének és korszerűsítésének halaszthatatlanságára való tekintettel, tegnap elfogadták még azt a határozatot is, amely a szintén megyei érdekeltségű Apollo kulturális központ felújítását és korszerűsítését célzó megvalósíthatósági terv műszaki-gazdasági dokumentációjára vonatkozik. A tanácselnök a sajtónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy ez utóbbi ingatlanokban a tevékenységet nem függesztik fel teljesen. A projekt kivitelezése 22.225.390 lej, azaz 4,97 millió euróba kerül. Az épületegyüttest négy épület alkotja, a főépület 1804-ben épült, a főtér műemlék épületeinek egyike. A felújítását uniós és kormányalapból kívánják finanszírozni. 
Nagy összegek a megyei utak javítására
 A megyében, mint ismeretes, 800 kilométernyi megyei rangú út van, a legtöbb felújításra vár. A megyei úthálózat felújítására vonatkozóan több határozattervezet született, a többi között a Nagyszeben-Szentágota-Apold-Segesvár közötti 106-os jelzésű út egy szakaszának telekkönyvezése érdekében, a Szentágota-Segesvár közötti szakasz felújítását célzó beruházás műszaki-gazdasági dokumentációjának és mutatóinak elfogadásáról. E munkálatok Maros megyére eső költsége 52,88 millió lej lesz. Továbbá a Havadtő–Havad–Nyárádszereda–Székelyhodos közötti út bizonyos szakaszainak lekövezésére vonatkozó dokumentációt is elfogadták, a munkálat értéke 4,45 millió lej. A Beresztelke-Vajdaszentivány-Marossárpatak közötti megyei út kiszélesítésére vonatkozó dokumentációra is rábólintottak, ez a munkálat 257 millió lejbe kerül.
Elhalasztották a repülőtér költségvetésének kiigazítását
 Péter Ferenc tanácselnök már az ülés elején bejelentette, hogy a Transilvania repülőtér költségvetésének kiigazítását – akárcsak a mikházi Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ átszervezésére vonatkozó napirendi pontot – elhalasztják. Rata Nadia PNL-s képviselő a naprendi pontok megszavazása előtt ennek ellenére a repülőtér ügyében szólalt fel, mondván, hogy nem akarták megszavazni a határozattervezetet, mert ennek szövege, akárcsak a megyei költségvetés-kiigazítási tételek, nem jelennek meg a tanács honlapján, így átláthatatlan a két határozattervezet. Az önkormányzati képviselő hosszasan ecsetelte a tanács által jól ismert repülőtéri állapotokat, ugyanakkor aggodalmát fejezte ki, hogy a műszaki feltételek és felszereltség hiányában visszaminősítik a repülőteret, illetve visszavonhatják a licencét. A tanácselnök erre a felvetésre határozott választ adott, mondván, hogy tisztában vannak a repülőtér ügyének a fontosságával. Hat hónap alatt nem történt semmi, most pedig három nap alatt akarják megoldani a kérdést?! 
A tanácselnök a sajtónak külön elmondta, hogy valóban áldatlan állapotok uralkodnak a repülőtéren, sürgősen lépni kell. A versenyvizsgát nyert Peti András mielőbbi menedzseri kinevezésével felgyorsulnak majd a dolgok. A kinevezéshez azonban a pénzügyminisztérium jóváhagyására várnak. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató