Szakértők, az ország nagyjai, illetve a szakmédia mostanában mind arról beszélnek, hogy micsoda gazdasági növekedést tud felmutatni Románia, a legnagyobbat az Európai Unió tagországai közül.
Szakértők, az ország nagyjai, illetve a szakmédia mostanában mind arról beszélnek, hogy micsoda gazdasági növekedést tud felmutatni Románia, a legnagyobbat az Európai Unió tagországai közül.
A melldöngetés azonban tényleg csak melldöngetésnek bizonyul, hiszen bármennyire is „dübörögne” úgymond a gazdaság, a való világ egészen mást mutat: mintha megállt volna az élet az országban.
Mert valójában mit tapasztal a csupán szavazógép szerepére kényszerített adófizető állampolgár? Hogy a papírforma szerinti gazdasági növekedés nem járt például új munkahelyek létrehozásával. A munkahelyek hiánya, a munkanélküliség és a reménytelenség malomkőként nyomja az utóbbi években, hol a Valutaalap utasítására, hol saját kezdeményezésből egyik napról a másikra utcára került tömegeket, az utóbbi négy-öt évben családok millióinak kellett egyre szorosabbra fűzni a nadrágszíjat.
Nem működik a kormány, nem működnek az állami intézmények. Rossz nyelvek szerint a miniszterelnök ritka madár a Victoria téri intézményben, helyettesei igazgatják inkább rosszul, mint jól a dolgokat. Nem is csodálkozunk, hiszen nap mint nap látjuk, hogy minden idejét és energiáját az államfővel folytatott bokszmeccs köti le. Sőt arra készül, hogy még karácsony előtt elfoglalja a kormányfői tisztségnél jóval kevesebb munkát igénylő, sokkal kényelmesebb bársonyszéket Cotroceni-ben.
Az ország vezetőit szemmel láthatóan semmi más nem érdekli, csak az őszi elnökválasztás. Ennek oltárán mindent feláldoznak. Holott a jelenlegi kormányfő (is) úgy került a magas polcra, hogy a választások alkalmával a szavazók a bér- és nyugdíjcsonkító, illetve újabb és újabb adónemeket bevezető, a közpénzeket csoport- és pártérdekekre áldozó demokratákat büntette.
Azonban csöbörből vödörbe estek, mert ez a kormány ugyanazt az utat követte: növelte az adónemek számát, úgynevezett luxusadót vetett ki az üzemanyagokra, ott nyúzta az embereket, ahol nem szégyellte, hogy valahogy tömködni tudja a költségvetési hiányt.
Most, pár hónappal az elnökválasztás előtt, amelyben leginkább természetesen a vezető kormánypárt érdekelt, csalinak bedobta az egészségbiztosítás csökkentését, de arról már nem beszélt, hogy honnan teremti elő az esetleges megvalósítás nyomán keletkező újabb költségvetési hiányt. Tapasztalat szerint majd egy új adónemet sóz a nyakunkba. Vagy nem is csökkenti, majd a IMF-re fogják, hogy nem hagyta, amelyre egyébként mindent rá lehet fogni, persze joggal.
Visszatérve a gazdaságra, a probléma az, hogy az alkalmazottak és a nyugdíjasok jövedelme és ezzel együtt a vásárlóereje csökkent, ami semmiképpen sem jár gazdasági fellendüléssel.
A kormány és a feje feladata lenne, hogy valóban komoly elemzéseket végezzen, konklúziókat fogalmazzon meg, és komoly, kivitelezhető stratégiát dolgozzon ki. Ehelyett azonban azt tapasztaljuk, hogy a gazdasági fellendülés üres szólam, csak „dübörgés”, semmi más.
