Csíky Boldizsárt és Orbán Györgyöt ünnepelték

Október elején a Múzsában hosszabb interjúban emlékeztünk meg Csíky Boldizsár 80. születésnapjáról. A zeneszerző akkor jelezte, hogy november 18-án a Concerto Budapest is hangversennyel teszi emlékezetessé a születésnapot. A koncertről hazatérve elmondta, Magyarország egyik vezető nagyzenekara, a Concerto Budapest, amely a Magyar Kincsek elnevezésű hangversenysorozatán kizárólag magyar szerzők műveit szólaltatja meg a Vigadó kitűnő akusztikájú termében, ezen az esten a 70 éves Orbán György zeneszerzőt is köszöntötte. A Rácz Zoltán dirigálta együttes és a közreműködők művészi teljesítménye mindkettőjükben mély benyomást hagyott. Miután Csíky Boldizsárral beszéltünk, a világhálón a koncert sajtóvisszhangjába is betekintettünk. Egyértelműen kedvező volt az előadott művek fogadtatása. Online lapokból, kissé részletesebben a Kultúrpart weboldalról, valamint a műsorfüzetből tallózva, idézve osztunk meg olvasóinkkal még néhány gondolatot a budapesti est műsoráról.

 

»A kortárs magyar zeneszerzés két kiemelkedő és népszerű alakja is idén ünnepli kerek születésnapját: Csíky Boldizsár a nyolcvanadikat és Orbán György a hetvenediket. E két, egyként marosvásárhelyi születésű, Kolozsváron képzett és egyaránt máig aktív mestert köszönti a hangverseny, a két változatos zeneszerzői életmű reprezentatív kompozícióit felvonultatva: Orbán György 1984-es első Serenatájától Csíky Boldizsár 2008-ban, Kolozsvárott ősbemutatott „szimfonikus emlékműve”, a Gulag megszólaltatásáig. A koncert karmestere a Kossuth-díjas muzsikus, Rácz Zoltán, míg Orbán György komoly előadói igényeket támasztó Hegedűversenyének szólistája a nagy tehetségű, 25 esztendős hegedűművész, a Junior Prima díjas Kruppa Bálint. A koncert vokális részeit a Bubnó Tamás vezette Szent Efrém Férfikar szólaltatja meg.«

»Gulag című zenekari darabját, mely, mint maga a szerző fogalmaz, „leginkább a szimfonikus költemény műfajába sorolható”, 2008-ban komponálta Csíky Boldizsár. A művet a Kolozsvári Magyar Opera zenekara élén Selmeczi György mutatta be, Magyarországon Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok ismertették meg a közönséggel, 2011 októberében. A partitúra élén Radnóti-idézet áll: „Oly korban éltem én…” „Ez a zene az emberi szenvedésnek kíván figyelmeztető emléket állítani, és méltatlannak tartja azt a kérdésfeltevést, vajon melyik színtéren volt nagyobb a szenvedés, hol volt szörnyűbb a halál.” A lassú, kimért, súlyos zene gyászindulóként lépdel, karaktere komor és szigorú, tematikájában meghatározó egy jellegzetesen bartóki kromatikájú, sötéten gomolygó dallam. „A kiélezett hangszerelési effektusokban kibontakozó, egy időben elhangzó, egymás fölé-alá komponált, ellentétes jellegű dallamvonalak feszült hangulatot teremtenek” – jellemzi művét a szerző. Hatásos dramaturgiai találata a kompozíciónak, hogy a férfikari De profundis („A mélységből kiáltok”) zsoltármegzenésítés a mű legvégén, befejezésként szólal meg, „mintegy szakralizálva az emberi szenvedésről rajzolt zenei képet.”

A hangversenyen ősbemutatóként elhangzó új kompozíció, az Obsessiones a zeneszerző vallomása szerint „összefoglalás szeretne lenni, zenei képe sok évtized kísértő emlékeinek. Sok minden kavarog a közelmúlt Közép-Európájába szorult ember meg- és túléléseiben, a korszakot látók nyomasztó álmaiban ott torlódik a rafinált vagy durva hazugság, a kiszolgáltatottság tehetetlensége az erőszak árnyékában, a hallgatás dühítő fala, és néha örömök és szépségek, kis győzelmek még öncsalások árán is. [...] Ez a mű nem kíván programzene lenni, nem ír le eseményeket, nem ábrázol hősöket, árulókat, zsarnokokat. Csak zene akar lenni, feszültségekkel és lírával, komor hangzásokkal és oldódásokkal, görcsös vagy groteszk pillanatokkal és kis játékokkal [...] A zenei gondolatszövés néhány rövid tematikus elem metamorfózisaira épül, ezek a vissza-visszatérő, kísértő motívumok egyben egyféle szerkezet-összetartó, kohéziós következménnyel járnak. Ez a kompozíciós elképzelés az állandóan, szinte szeszélyesen hullámzó dinamika és a gyakori tempóváltozások közepette is megóvja a darabot az ellentétek okozta látványosságok kétes értékétől, de legfőbb összetartó ereje az, hogy mindez azon a zenei anyanyelven történik, amely nem titkolja, hogy a szerző miféle nagy hagyományokhoz tartozónak érzi magát.«