COVID–19-es tapasztalatok gyógyszerészszemmel

Amikor az első híreket hallottam Kínából, arra gondoltam, már megint felütötte a fejét egy vírus Ázsiában, hát ez őket érinti, oldják meg, ide úgysem kerülhet.

Aztán január-februárban, a szokásos influenzajárvány idején rengeteg volt a beteg, közöttük sokan tüdőgyulladásban is szenvedtek, egy idős ismerősünk bele is halt. Ilyen sok beteg, úgy emlékszem, csak egyszer-kétszer volt két és fél évtizedes pályafutásom során. Négy gyermekem van, az óvodástól a gimnáziumba járóig, és feltűnt, hogy a tanintézetek egészségügyi személyzete a szokásosnál jobban odafigyel arra, hogy a gyermekeket még a legenyhébb hűlési tünetekkel is kiszűrjék, és hazaküldjék. Ennek megfelelően az óvodák, iskolák, líceumok félig kiürültek. Valahogy „benne volt a levegőben”, hogy ez az influenzaszezon nem átlagos, jobban oda kell figyelni, mert a tünetek súlyosabbak. Lehet, hogy a koronavírus már március előtt jelen volt, csak tesztelés hiányában akkor még nem tudtuk?

Amikor márciusban bejelentették a szükségállapotot, és megjelentek az első igazolt esetek, hatalmas pánik tört ki a lakosság körében, elindult a patikákban a nagyipar, megrohantak, teljesen szétszedtek bennünket. Szakmai életem legnehezebb két-három hete volt, meggyőződésem, hogy ekkora bolondulásra egy emberi élet során csak egy alkalommal (vagy legalábbis nagyon ritkán) kerül sor. Nagyon megterhelő volt. Az emberek leginkább a hűlés elleni gyógyszereket, köhögéscsillapítókat, lázcsillapítókat, nagy dózisú C-vitamin, D-vitamin, multivitamin-készítményeket vették ipari mennyiségben, és természetesen az arcmaszkokat, valamint a kézfertőtlenítőket. Arcmaszkot – amikor még lehetett – annyit rendeltem, amennyi normális esetben két év alatt adódik el, most viszont egy hét alatt elkapkodták. Aztán a nagy felvásárlás következtében eltűntek a piacról az arcmaszkok és a kézfertőtlenítők, csak iszonyatosan drágán, húszszoros áron lehetett hozzájutni. Néhány hétig nélkülöznünk kellett az arcmaszkokat – éppenséggel a legnehezebb időszakban –, mígnem a szabómesterek felismerték az üzleti lehetőséget, és gyártani kezdték szövetből. Ezek is drágák voltak ugyan, de jobb híján megfeleltek a célnak. Az ügyesebbek és ráérősebbek otthon készítettek maguknak. Mivel a gyógyszertárunkban elaborálunk is, készíteni kezdtük a kézfertőtlenítőket és az 1000 mg-os C-vitamin-kapszulákat. Hatalmasra nőtt irántuk a kereslet. 

Ez idő alatt mindenféle hírek jelentek meg a sajtóban különböző gyógyszerekről, amelyekről feltételezték, hogy enyhítik a betegség tüneteit, illetve kiegészítik a vírus elleni terápiát. Ezeket a készítményeket is felvásárolták, aminek az lett a következménye, hogy eltűntek a patikákból. Ez azokat a krónikus betegeket érintette igen kellemetlenül, akik más előírás miatt voltak ezekre a szerekre szorulva (például a hydroxychloroquine-tartalmú gyógyszereket a reumatoid poliarthritisben szenvedők használják többek között). Ezek a betegek kétségbeesve jártak patikáról patikára, sokan közülük hetekig kezelés nélkül maradtak. Még a BCG-oltást is keresni kezdték, mert azt feltételezték, hogy azok, akik be vannak oltva, védettebbek a fertőzéssel szemben. Egyszóval hatalmas bolondulás volt, ami nagyon felpörgette az életünket, és a vírussal való küzdés élvonalába helyezte a gyógyszertári dolgozókat. Még a feleségemet is be kellett hívnom segíteni. Gyógyszertárvezetőként a patikában feküdtem és keltem még szombaton és vasárnap is.

Közben próbáltuk megvédeni magunkat is a fertőzéstől. Fokozottan odafigyeltünk a fertőtlenítésre, a klóros felmosásra. Az idősebb kollégákat eltanácsoltuk a kiszolgálópulttól, ők a laborban készítették a preparátumokat. Méregdrágán vásároltuk a maszkokat, a fertőtlenítőszereket (egészségügyi szeszt, alkoholt), és felszereltünk egy plexilemezt a pultra. Mekkorát fordult a világ! Néhány évvel korábban, a modernség jegyében, kidobtuk azokat a régi officinai bútorokat, amelyeken védőüvegek védtek bennünket a betegektől, vásárlóktól, azzal az indokkal, hogy már elavultak, és hogy ne csak egy kis lyukon legyünk kapcsolatban az emberekkel, hanem szemtől szembe kommunikáljunk velük. És tessék! Kiderült, hogy a régi emberek nem is voltak olyan ostobák, nem ok nélkül helyezték azokat a védőüvegeket a pultra. Nos, ezért most ismét plexilemez van a pulton, és a klienseket egy aprócska nyíláson keresztül szolgáljuk ki, biztos, ami biztos.

A betegek mindeközben próbáltak türelmesek maradni. Csak egyenként jöhettek be a patikába, de ahogy az lenni szokott, mindig akadtak neveletlenek, akik bepofátlankodtak. Ilyenkor a sorban állók között lincshangulat hatalmasodott el, majdhogynem tettlegességig fajulva.

Annak ellenére, hogy megnőtt a kereslet a gyógyszerekre, a szállítók ritkították a kiszállításokat, aminek az lett a következménye, hogy csak több napos késéssel érkezett meg az áru. Az ellátás akadozása tovább rontotta a világvégi hangulatot.

A legrosszabb tapasztalat a túlterhelés volt, és a számtalan valóságos rossz, illetve rémhír, ennek ellenére igyekeztünk kiszolgálni az igényeket, közben megnyugtatni az embereket, nevelni őket a szabályok betartására. 

Aztán bekövetkezett a karanténos időszak, az emberek bezárkóztak, a patika forgalmát illetően átestünk a ló másik oldalára. A bevételek nagyon lecsökkentek, az elszigeteltség következtében nemcsak covidos beteg nem volt, hanem a heveny hűléses megbetegedések is visszaszorultak, gyakorlatilag teljesen eltűntek. Egyből egészségessé vált a lakosság, csakhogy a cégek bezárásával és a munkahelyek megszűnésével a gazdaság mélypontra süllyedt.

Jelenleg veszélyhelyzet van Romániában. Az emberek között sajnos nagyon terjed a tagadás, a fertőzés elbagatellizálása, az összeesküvés-elméletek gyártása és terjesztése. Ez hatalmas veszélyt jelent, mert egyre kevésbé vagy egyáltalán nem tartják be a szabályokat, és félő, hogy míg tavasszal megszabadultunk a Nyugat-Európában tapasztalt tragédiáktól – éppen a gyors és drasztikus intézkedéseknek köszönhetően –, addig jelenleg sokkal sérülékenyebbekké váltunk. 

A covidos korszak csillapodásáról sajnos még nem beszélhetünk. Romániában jelenleg is ijesztő mértékben nő az esetek száma, bár ennek az is az oka, hogy jóval több tesztet végeznek, mint korábban. Kezdettől fogva azért imádkozom, hogy a kutatóknak sikerüljön minél hamarabb használható vakcinát, gyógyszereket kifejleszteni, bár gyógyszerészként tisztában vagyok azzal, hogy ez nem olyan egyszerű, és jóval időigényesebb, mint azt egy laikus gondolná. Természetesen a védőoltástól sem lehet csodákat várni, már csak azért sem, mert Romániában – de világszerte is – nagyon terjed a vakcinaellenesség, ami számomra teljesen érthetetlen és elszomorító. A medicina egyik legnagyobb vívmánya éppen a betegségmegelőzés. Erre nemet mondani (sajnos, orvosok és más egészségügyi dolgozók is vannak az ellenzők táborában) az emberiség elleni bűnnek tartom. 

Végezetül nagyon fontosnak vélem a gyógyszerészek tudományosságra támaszkodó felvilágosító, népnevelő munkáját. Alapvetően bizakodó vagyok, mert tudom, hogy eddig még egyetlen járvány sem pusztította el a világot, de úgy gondolom, hogy a végső lecsengésre még várni kell. Addig még sok küzdelem, szenvedés és könny fog folyni társadalmunkban és a nagyvilágban, de hiszek abban, hogy Isten segítségével az emberiség megtalálja a megoldást erre a gondra is. 

Segesvár, 2020. július 31.