Lassan paródiába hajlik a korrupcióellenes főügyész leváltásának ügye.
Lassan paródiába hajlik a korrupcióellenes főügyész leváltásának ügye. Nem biztos, hogy mindenki részéről szándékos volt, de a dolog minden résztvevője úgy cselekedett, hogy abból a legnagyobb politikai hasznot lehessen húzni. Csak egyetlen felet nem hallgattak meg, azt, amelyiknek logikusan a legerősebb szava kéne legyen az ügyben: a szakmát.
Mert arról esik a legkevesebb szó az ügy kapcsán mostanság, hogy amikor a miniszter összeírta a főügyész bűnlajstromát, amelynek alapján a menesztését kérte, azt a szakmai fórumban (CSM) ő egyedül szavazta meg, az illető tanács többi tagja kivétel nélkül ellene voksolt. Ez nem jelentett neki semmilyen gondot, ment a menesztési javaslat az elnök asztalára, ő pedig elutasította. Indoklásában nemigen tért ki arra, hogy a menesztést a miniszteren kívül más nem támogatta a szakmai fórumon, egyéb érveket sorolt fel. Innen az alkotmánybíróság elé került az ügy, amely a maga során szintén fajtiszta politikai döntést hozott: megállapította a konfliktus létét, és döntést is hozott ennek a megoldására. Mindössze határidőt nem szabott meg az elnöknek a főügyész menesztésére, holott azt kötve hisszük, hogy pont a taláros testület ne tudná, hogy maga az alkotmány ilyen eshetőségekre nem ír elő határidőt. Azon már meg sem lepődünk igazán, hogy a szakmai fórum döntésére ők sem fordítottak figyelmet.
Így adott egy olyan helyzet, hogy a szakmai testület álláspontját figyelmen kívül hagyva hoztak egy olyan döntést, miszerint az illető főügyészt meneszteni kéne, de erre nincs határidő. Tehát lehet nyilatkozgatni, az elnöknek mérlegelni, a főügyész menesztése mellett is kardoskodó hatalomnak az elnököt felfüggeszteni, végül így vagy úgy meneszteni az illető tisztségviselőt, csak ott a gond, hogy ez az egész cirkusz egy színtiszta hatalmi játszma. Márpedig nekünk, mezei adófizetőknek az lenne az érdekünk, hogy az államnak, amit az adóinkból működtetnek a politikusok és egyéb szakik, akkor is egy profi és megbízható jogrendszere legyen, amikor a mai politikai és szakmai döntéshozók ténykedése már rég szép emlék, vagy feledésbe merült, kinek-kinek érdeme szerint. És ehhez ez a mostani cirkusz jottányival sem visz közelebb.
Az sem véletlen, hogy az igazságszolgáltatási rendszer legfőbb tisztségviselőinek kinevezésére vagy menesztésére vonatkozó szabályokban a szakmai fórumnak van konzultatív, a politikai szereplőknek pedig döntési jogköre. Ez mindig – nem csak az igazságszolgáltatás esetében , arra ad lehetőséget, hogy az illető rendszer vezetőit a politika nevezze ki a szakma helyett, és minden ilyen esetben egyben az is benne van, hogy az illető rendszert a politika fel is fogja használni hatalmi céljaira. Ezért az igazságszolgáltatási reform kapcsán azok beszél(né)nek hitelesen, akik a rendszer döntéseibe a szakmának adnának nagyobb beleszólást. Akkor kerülnénk elvileg közelebb egy technikai szempontból jól működő jogállamhoz.
