2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A CIA leköszönő igazgatója „dühös”

  • 2017-01-22 16:31:41

  • MTI

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) leköszönő igazgatója – szavai szerint – „mélységesen szomorú és dühös” Donald Trump elnökre azért, amit látogatásakor mondott.

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) leköszönő igazgatója – szavai szerint – „mélységesen szomorú és dühös” Donald Trump elnökre azért, amit látogatásakor mondott. John Brennan szóvivője útján nyilvánosságra hozott közleményében kifejtette: „Donald Trumpnak nagyon szégyellnie kellene magát”. Szerinte ugyanis Trump elnök túl sokat beszélt önmagáról és túlságosan is magasztalta magát.
Donald Trump – aki Mike Pence alelnökkel együtt tett látogatást a CIA Virginia állambeli Langley-ben lévő központjában szombaton – látogatásakor elöljáróban támogatásáról biztosította a CIA munkatársait. Ezt követően hosszasan azt fejtegette, hogy hányan voltak a pénteki beiktatási ünnepségen, miképpen számolt be erről „a tisztességtelen média”, amely szerinte a valósnál kevesebb jelenlévőről tudósított. A hírszerzőknek hangsúlyozta, hogy „ezer százalékig mögöttetek állok”. Majd hozzátette: „annak oka, hogy éppen ide látogattam először, az az, hogy háborúban állok a médiával. A földkerekség legtisztességtelenebb emberei között vannak. Igaz? És valamiképpen azt a benyomást keltették, mintha nekem vitám lenne a hírszerzői közösséggel”.
Trump gyors vizitjét egyes elemzők azzal magyarázták, hogy az elnök feladatai között elsőként szerette volna helyreállítani a hírszerzés és közte lévő rossz viszonyt. Érkezésekor Meroe Park, aki az átmenti időszakban irányítja az ügynökséget, rövid köszöntő beszédében hangsúlyozta is: „a CIA viszonya a mindenkori elnökkel alapvető fontosságú a nemzet ereje és biztonsága számára”. Válaszában Mike Pence – még mielőtt Trump beszélni kezdett volna – az új adminisztráció teljes támogatásáról biztosította a hírszerzői közösséget. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató