2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Chicagóban magyar–lengyel közös megemlékezést tartottak a szabadságharcról

  • 2016-10-24 16:05:04

  • MTI

Chicagóban a magyar és lengyel közösségek együtt emlékeztek 1956-ra a múlt hétvégén, jelen volt Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke is.
A Chicagói Magyar Kultúrtanács – a Magyar Kezdeményezés Alapítvány (HIF) támogatásával – a még élő forradalmárokat és hozzátartozóikat köszöntötte, kiállításmegnyitóval és kulturális műsorral egybekötve. Vizin Viktória operaénekesnő mellett a helyi néptáncegyüttes, magyar iskolák gyermekei és két lengyel néptáncegyüttes is fellépett.
A közös megemlékezésen a magyar forradalom hatvanadik évfordulójának megünneplése mellett mindkét közösség fejet hajtott a poznani felkelés áldozatainak emléke előtt is.
A rendezvény díszvendége Németh Zsolt volt, aki az MTI-nek telefonon adott interjújában elmondta: a közös ünneplés nemes gesztus volt, de indokolt is, hiszen lengyelek és magyarok 1956-ban is együtt, egy időben hullatták vérüket. „A budapesti forradalom is a lengyelekkel való szolidaritási felvonulásból bontakozott ki, ezért természetes volt, hogy itt, Chicagóban együtt hajtottunk fejet a szabadságküzdelmek hősei előtt” – fogalmazott Németh Zsolt. Majd leszögezte: „a Szovjetunió elleni amerikai hidegháborús erőfeszítéseket a magyarok és a lengyelek közös áldozata is legitimálta”. A parlament külügyi bizottságának elnöke szerint a magyar-lengyel sorsközösségnek fontos eleme a mai együttműködés is, mert „ahogyan a jaltai világrend megdöntésében is közösen vettünk részt, úgy most, az új világrend kialakításában is együttműködünk”.
Németh Zsolt Chicago előtt Floridában járt. Miamiban megbeszélést folytatott Mario Díaz-Balart republikánus képviselővel, aki a magyar forradalmat köszöntő közleményt adott ki, majd Sarasotában részt vett az ottani magyar közösség ünnepi megemlékezésén, ahol jelen volt új magyar állampolgárok eskütételén is.
Az Egyesült Államokban élő magyar közösség egyébként a múlt hétvégén sok városban emlékezett meg a forradalom és szabadságharc évfordulójáról. Szombaton az arizonai Phoenixben, a kaliforniai Los Angelesben, az északnyugati Washington államban lévő Seattle-ben tartottak ünnepséget, vasárnap pedig Minnesota állam több városában, a massachusettsi Bostonban, lent, délen, Georgiában, Texasban és Florida több városában is volt megemlékezés. New Yorkban az Amerikai Magyar Könyvtár és az Amerikai Magyar Emlékbizottság szervezésében a Magyar Nemzeti Táncegyüttes amerikai turnéjának utolsó előadása volt, kifejezetten az 56-os évfordulóra készült koreográfiával,  a Balassi Intézet pedig – a New York-i főkonzulátussal közösen – a Manhattan-hídra vetített és negyedóránként ismételt filmmel (úgynevezett videoinstallációval) hívta fel az amerikaiak figyelmét a magyar 1956-ra. New Yorkban szombattól az ’56-os forradalom szereplőiről szóló portrékiállítás is várja az érdeklődőket.
Vasárnap Colorado állam kormányzója, John Hickenlooper demokrata párti politikus a denveri tiszteletbeli konzulnak, Cissie Megyesynek írt levelében jókívánságait fejezte ki a coloradói magyar közösségnek az 1956-os forradalom évfordulóján. Hickenlooper egyúttal az 1989-es magyarországi változásokhoz is gratulált. Hangsúlyozta, hogy Coloradóban aktív és élénk magyar közösség él, amely jelentős mértékben hozzájárult a középnyugati állam – a valahai Vadnyugat – gazdasági és kulturális örökségéhez. A kormányzó fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy a magyar-coloradói kapcsolatok folyamatosan erősödnek és bővülnek.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató