Chateau-Gaillard, Oroszlánszívű Richárd vára

3. Utazás Normandiában és Bretagne-ban

Givernyt elhagyva, alig félóra alatt, húsz kilométer megtétele után 823 évet repülünk vissza a történelemben, persze az utóbbi utazást csak gondolatban tesszük meg.

A Szajna folyó kanyarulata fölé 90 méterrel, a két focipálya nagyságú fennsíkra épült vár romjaiban is impozáns látvány. A hely Párizstól 100, Rouentól 40 kilométerre, fontos kereskedelmi útvonalak mentén fekszik, amelyek közül legfontosabb maga a Szajna volt több száz éven keresztül, a vasút felfedezéséig.

A Chateau-Gaillard (sátógájár) várat Oroszlánszívű Richárd mint angol király építtette a kor legmodernebb és legköltségesebb erődítményeként, rekordidő alatt, 1196–1198 között. A falakat olyan gyorsan húzták fel, hogy a habarcsnak nem volt ideje megkötni. A vár egyszerre szolgált volna a franciák elleni védekezésre, és jó kiindulópont lehetett volna Richárd eltervezett későbbi hadjárataihoz. A gaillard szó előfedélzetet jelent magyarul, ami a hajók elejét védte mindenféle veszélytől, a vár rendeltetésére utal. Valószínű, Richárd szentföldi tapasztalatai alapján alakították ki támfalait, lakótornyát.

A „hit hős védelmezőjét”, I. Plantagenet (kiejtése: Plantázsöné) Richárd angol királyt Oroszlánszívűként emlegették már a trónra lépése előtt. Egyike azon kevés angol koronás főknek, akiket nem „sorszámuk”, hanem a ráragasztott jelző alapján emlegetnek napjainkban is. Alakja számtalan regényben és filmben bukkan fel, közismertek például az Ivanhoe és a Robin Hood. Lovas szobra a londoni parlament épülete előtt áll.

Nyolcszázhatvankét éve, 1157. szeptember 8-án született az angol és a világtörténelem nagy alakja, a későbbi angol király és normand herceg, aki csaknem tízéves uralkodását szinte végig hadakozással töltötte, és alig fél évig tartózkodott angol földön. Apja, II. Henrik angol király és édesanyja, Aquitániai Eleonóra örököseként uralma alatt tartotta Angliát és fél Franciaországot is. Közel kétméteres magasságával, de műveltségével, háborúskodásban való jártasságával is kiemelkedett kortársai közül. 

Richárd Franciaországban, anyja birtokain nőtt fel, Aquitánia hercegeként. Tizenhét évesen saját apja ellen hadakozott, sikertelenül. Királynak kijelölt bátyjával is hadakozott, aki a hadjárat közben meghalt, így Richárd a trón várományosává lépett elő. Apja legkisebbik fiát, Jánost támogatta Richárd ellenében, aki ismét fellázadt, de ezúttal a francia királlyal lépett szövetségre, és a csatamezőn döntő vereséget mért apjára, aki néhány nappal később meghalt. Richárd 1189. július 5-én Anglia királya, Normandia és Aquitánia hercege lett.

Korábbi fogadalma szerint egyik első uralkodói tetteként keresztes hadjáratot indított a szaracénok (arabok) kezére került Jeruzsálem visszavételére. A francia királlyal közösen (akivel más ügyekben ellenségek voltak) 1190 nyarán kelt útra. A Szentföldre tartva, előbb szicíliai ügyeit rendezte, ahol akkor még normann király uralkodott. Onnan menyasszonyával utazott tovább, külön hajóval, de az asszony hajói közül kettő is hajótörést szenvedett Ciprus közelében, ezért ő Cipruson kikötött, ahol az ottani király bebörtönözte. Oroszlánszívű Richárd visszafordult, néhány hét alatt meghódította Ciprust. Ezután az asszony elkísérte a hadjáratra, ahonnan aztán nehezen vergődött haza, majd Franciaországban, Le Mans-ban élt, mint az egyedüli angol királyné, aki soha nem lépett angol földre.

Richárd a Szentföldön több csata után megközelítette Jeruzsálemet, de bevenni nem tudta. 1192-ben békét kötött Szaladin szultánnal, az egyezség biztosította, hogy keresztény zarándokok szabad utat kapjanak a szent helyekre.

A visszaúton hajótörést szenvedett Velence partjainál, innen szárazföldön utazott tovább. Bécs közelében ellensége, Lipót osztrák herceg fogságába került, aki átadta a német-római császárnak. Szabadon bocsátásáért az angol kincstár éves bevételének háromszorosát kellett kifizetni a császárnak. Édesanyja, az anyakirályné mindent megtett a váltság kifizetése érdekében, megnövelte az adókat, még a templomok kincseit is lefoglalták. 1194 februárjában, a kincs megérkezése után Richárdot szabadon bocsátották, ekkor írta híres levelét a francia király az ideiglenesen trónon ülő angol királyhoz, aki Richárd távollétében uralkodott, hogy „az ördög elszabadult”.

Oroszlánszívű Richárd Angliába hazatérve másodszor is megkoronáztatta magát, a távollétében ellene fordulóknak nagylelkűen megbocsátott, majd egy hónap múlva Normandiába utazott, mert az esős, ködös Albiont nem kedvelte, aztán azt tette, amihez értett: háborúzott.

Büszkeségét, Chateau-Gaillard várát még láthatta teljes pompájában. Itt érte vállán az a nyílvessző is, amely 42 évesen a halálát okozta. A seb nem volt halálos, de elmérgesedett. A nyílvesszőt kilövő fiatalembert elfogták, de az oroszlánszívű megbocsátott neki halálos ágyán. Halála után az íjászt a király lovagjai élve megnyúzták, majd felakasztották, a korabeli krónikások szerint. Richárd sírja egy Loire völgyi apátságban van, de szívét végrendelete szerint kedvenc városa, a roueni katedrális őrzi.

A vár 1203–1204 között nagy csaták helyszíne volt a francia és az angol király seregei között, de a későbbiekben inkább börtönként szolgált mint hadszíntérként. Itt tartották fogva a 14. században tragikus sorsú királynőiket (közülük egyet itt meg is fojtottak), főúri ellenfeleiket és a bűnözőket a francia királyok. A 100 éves háborúban többször is gazdát cserélt. A 17. század elején leromboltatták, köveit építkezésekhez elhordták. 

Szerencsére 1862 óta nemzeti emlékhely Chateau-Gaillard vára, amelynek megálmodója, Oroszlánszívű Richárd neve minden történelmet szerető ember szívét erősebb dobogásra serkenti.

Innen továbbutazva, alkonyatkor Rouenba, Szajna melletti szálláshelyünkre érkeztünk. A szállodában nem biztosítottak vacsorát, ezért szobánk elfoglalása után beutaztunk Felső-Normandia fővárosának központjába, ahol egy több száz éve működő étteremben vacsoráztunk, ezt követően nem tudtunk betelni a gyönyörű éjszakai Rouennal. Hosszú séta után, késő éjszaka értünk vissza a szállodába. 

(Folytatjuk)