Camino del Norte

(Folytatás dec. 8.-i lapszámunkból)

Az északi vagy parti út (angolul: Coastal Route; franciául: Le Chemin du litoral) adományai között tartom számon a keresztény kultúra építészeti csodáit is, úgymint: gótikus katedrálisok, templomok, kápolnák, kolostorok és monostorok; a Mária-kultusz megannyi műemléke (Itziar, Portugalete, Laredo, Markina, Santander).

Utam egyik emlékezetes napja Ziortza cisztercita monostorában telt, amelyet szintén Szűz Máriáról neveztek el (spanyolul: monasterio Santa Maria de Zenarruza). Aznap Markina templomában vettem részt a reggeli misén (ott is csak kilenc özvegyasszony jött el, akárcsak itthon), majd kétórányit gyalogoltam, Bolibar falucskát is átszelve (Simón Bolivarral, a dél-amerikai spanyol gyarmatok függetlenségi harcának tábornokával kapcsolatos a név) a hegytetőn épült monostorig. Fél tizenkettő körül érkeztem, kisebb esőt követő derült időben. Gregorio páter fogadott, a maga 82 esztendejével ő a legfiatalabb a rend tagjai közül. Körbevezetett a zarándokszálláson, lepakoltam, s délután ötig magam is – a hely szellemének megfelelően – „szemlélődő” életmódot folytattam. Ráérősen körbejártam a monostor környékét, fényképeztem és egy út menti diófa földre hullt termését gyűjtöttem be. 

A cisztercita szerzetesek – az ősi monasztikus eszményeket keresve – a világtól való elszakadást, a kétkezi munka fontosságát hirdetik, szegénységet és szigorú aszkézist fogadnak. Az egyik udvari épületben berendezett üzletben a saját maguk által gyártott lekvárokat, „kézműves” sört meg kegytárgyakat árulnak. Valami harminc zarándoknak tudnak szállást adni, este egyszerű, de laktató egytálételt, reggel pedig teát, kenyeret, citromos almalekvárt adtak az egy éjszakára betérő szállóvendégeknek.

A cisztercita szerzetesek, akárcsak a bencések, naponta hét alkalommal zsolozsmáznak (imád- koznak és énekelnek) a templomban, a délutáni kettőn magam is részt vettem. Délutánig azt hittem, hogy egyedül alszom majd, de öttől hétig további húsz zarándok érkezett, a fél nyolcas vesperáson már kisebb tömeg hallgatta a páterek imáját, énekét és Gregorio hangszeres muzsikáját. Furcsa volt látni, hogy a gótikus templomban a középkori énekek után a szolgálatos pap bácsi távirányítóval szólaltatta meg a harangot…

Ez volt a mostani utam egyik legszebb napja, amelyet csönd és békesség uralt. Este aztán a világi zajok is „bekavartak”, a fiatalabbja még kilenckor is a ház előtt hangoskodott. Az éjszaka csöndesen telt, holdvilágos hajnalra ébredtem, és zseblámpa fényénél valami két órát gyalogoltam az erdőn át, ösvényen és patakmederben, amíg fölkelt a nap. Az alsó szakaszon egy vízmosásban ereszkedett az ösvény, s hogy megkönnyítsék a zarándok életét, valami háromszáz méteren át masszív falépcsőket és korlátokat szereltek föl. A hajnali derengésben különösen jólesett a biztonságos és gyors ereszkedés, hálás köszönet a tervezőknek és kivitelezőknek – a messzi távolból. 

Jól indult ez a nap is, meg a hátralévő tucatnyi is, egészségesen tértem haza, jó álmosan és négy kilóval könnyebben. Most azon igyekszem, hogy az elveszett kilókat ne szedegessem vissza…