2021. május 16., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy falfirkát láttam a minap. Graffiti, de nem a Brassai-féle értelmezésben, mert az ő fotóin látható rajzokat, betűket a vakolatba karcolták. Amit láttam, az csak a falra írt két névből állt pluszjellel és egy szívvel. Mindössze ennyi. 

Rég láttam ilyent.

Valamikor kisdiák koromban – az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején – mi is telefirkáltuk a házak falát ilyen-olyan nevekkel, már amennyire az elcsent krétavégekből futotta. Kati, Mari, Éva, Joli, Manyi (…) lányneveket és Laci, Gabi, Sanyi, Tibi, Marci (…) fiúneveket kombináltunk össze bimbózó szerelmek tanújeleként. És nem csak... De voltak névkombinációk, amelyek kitartottak a középiskola elvégzéséig. És azután is.

Az én nevemet is összekombinálták a szomszéd lány nevével, hisz együtt jöttünk-mentünk az iskolába és haza. Hogy a lány mit gondolt, azt nem tudom, de nekem egy idő után nyűgössé vált, mert szívesen lettem volna más lánynak a táskavivő kis lovagja, de előfordult, hogy a szomszéd lány vitte az én táskámat is. Az csak évek múlva tudtam meg, hogy beteges lévén, a lányra voltam bízva.

Múltak az évek. Aztán eltűntek az ilyenfajta falfirkák. A kisdiákokat, kisiskolásokat – amilyenek mi is voltunk – már szülők, nagyszülők vitték az iskolába és haza. Később már autóval. Így lehetőség sem volt ilyen huncutságokra, de még táskavivő kis „lovagiasságokra” sem. 

Évekkel ezelőtt az iskolát is elköltöztették a környékünkről. Ezért volt meglepetés számomra, amikor megláttam a ház falán a két nevet: 

Aman + Daniela és mellette egy szív.

Ez már más világ… Vagy mégsem? A tavasz közeledtével búvópatakként előjönnek ezek a falfirkák, csak… 

Csak a nevek változnak.

Czirmay Szabó Sándor