2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bűnügyi eljárás az RRT elnök-vezérigazgatója ellen

Hivatali hatalommal való visszaélés és érdekellentét miatt bűnvádi eljárást indított a Román Rádiótársaság (RRT) elnök-vezérigazgatója, Ovidiu Miculescu ellen a bukaresti 1. kerületi bírósági ügyészség. 
Az ügyészség szerint ugyanebben az ügyben eljárás indult az RRT öt volt és jelenlegi igazgatótanácsi tagja, Alexandru Ducu Bertzi, Adrian Moise, Adelina Rădulescu, Ileana Savu és Ana Florea ellen is, ugyancsak hivatali hatalommal való visszaélés és érdekellentét gyanúja miatt. 
A Rádiótársaság igazgatótanácsának másik öt volt és jelenlegi tagjával (Demeter András István, Mirela-Ioana Fugaru, Mihai Voicu, Stejărel Olaru és Doina Moşneag) már múlt héten közölték, hogy eljárás indult ellenük. 
Az elmúlt héten több házkutatást is tartottak az ügyészek az RRT, illetve a Rádiótársasággal üzleti kapcsolatban álló több cég székhelyén. 
Az ügyészek szerint fennáll a gyanú, hogy 2011 júliusa és 2014 januárja között a terheltek törvénytelenül kötöttek közbeszerzési szerződéseket bizonyos cégekkel, jogosulatlan haszonra téve szert ezek nyomán. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató