2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bűnösnek mondta ki hanyagság vádjában az IMF-vezért egy francia bíróság

  • 2016-12-19 17:22:56

  • MTI

Az ügyészség 2011-ben csalás és hűtlen kezelés gyanújával indított eljárást az ügyben, s eddig öt ember ellen emelt vádat.

Bűnösnek mondta ki a „hanyagság” vádjában Christine Lagarde-t, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatóját, volt francia gazdasági és pénzügyminisztert hétfőn az illetékes francia bíróság a Bernard Tapie üzletembernek 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében, de mentesítette a büntetés alól.
A miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó francia köztársasági bíróság (CJR) 2014. augusztusban indított előzetes eljárást az IMF-főigazgatója ellen az Adidas sportszergyártó cég eladása körüli, az államot megkárosító szövevényes kártérítési ügyben, amelyben az állam 403 millió euró  kártérítést fizetett Tapie-nak, a cég korábbi tulajdonosának.
A párizsi fellebbviteli bíróság tavaly úgy döntött, hogy az üzletembernek vissza kell fizetnie az államnak a teljes összeget. A kártérítésről Lagarde pénzügyminisztersége (2007-2011) idején született döntés.
Az ügyészség 2011-ben csalás és hűtlen kezelés gyanújával indított eljárást az ügyben, s eddig öt ember ellen emelt vádat.
A vitatott kártérítési ügy több mint húsz évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor a marseille-i üzletember eladta az Adidast egy francia állami vállalatnak, amely az akkor még állami tulajdonban lévő Le Crédit Lyonnais bank érdekeltségébe tartozott. A bank később jóval drágábban adta tovább a sportszergyártó céget. Tapie emiatt éveken át perelte az államot, több pert meg is nyert, az államnak 135 millió eurós kártérítést kellett volna kifizetnie, de a fellebbezések késleltetették az ügy lezárását.
Végül 2007-ben Christine Lagarde utasítása alapján választott bírósághoz fordultak a felek annak érdekében, hogy megegyezéssel zárják le az akkor 15 éve tartó pereskedést. A bíróság ekkor 403 millió eurós kártérítést ítélt meg Tapie-nak, az akkori baloldali ellenzék feljelentése nyomán azonban a csalás gyanúja miatt indított eljárással semmissé vált az ítélet. A fellebbviteli bíróság ráadásul egy évvel ezelőtt úgy ítélte meg, hogy Tapie eredeti kártérítési kérelmét nem fogadhatta volna el a bíróság, miután az Adidas eladási ára – 2,085 milliárd francia frank – 1992-ben megfelelt a cég valós értékének, így a Le Crédit Lyonnais bank leányvállalata nem követett el hibát a felvásárláskor.
A CJR szerint a volt pénzügyminiszter azzal nem követett el hanyagságot, hogy megegyezést keresett, de azzal igen, hogy nem fellebbezett a megítélt összeg ellen. A fellebbezés elmulasztása ugyanis a bíró szerint nem tekinthető „politikai döntésnek”, ahogy a védelem érvelt. A bíróság ugyanakkor Christine Lagarde személyiségére és hírnevére való tekintettel mentesítette őt a hanyagságért kiszabható egy év börtönbüntetés alól, így az IMF-vezér erkölcsi bizonyítványába nem kerül bele az ítélet.
A múlt héten lefolytatott per utolsó napján Christine Lagarde azt mondta: nem is gyanította, hogy csalás is állhat az ügy hátterében. Az IMF-vezér könnyekkel küzdött, amikor arról beszélt, hogy az öt napig tartó meghallgatása az „elmúlt öt év megpróbáltatásainak vetett véget”. A 60 éves volt politikus, aki Nicolas Sarkozy államfősége idején vezette a pénzügyi tárcát, azt vallotta, hogy a döntésében kizárólag az államérdek védelme vezérelte.
Az ügyészség egyébként az IMF-vezér felmentését kérte az ügyben. Christine Lagarde nem volt jelen az ítélethirdetésen, ügyvédje, Patrick Maisonneuve viszont jelezte, hogy elképzelhető, a semmitőszékhez fordulnak a teljes felmentés érdekében.
A Nemzetközi Valutalap igazgatótanácsa hamarosan összeül, hogy megvitassa a hétfői ítéletet – jelezte a washingtoni székhelyű szervezet szóvivője.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató