2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bűncselekménynek minősítené az idegen zászlók „szabálytalan” kitűzését egy törvénytervezet

  • 2014-12-03 17:19:49

Bűncselekmények minősítené és 10 ezer lejig terjedő bírsággal büntetné a más államok zászlóinak „szabálytalan” kitűzését Romániában egy törvénytervezet, amelyet hallgatólagosan (vita nélkül) elfogadottnak nyilvánítottak a szenátusban.

 

Bűncselekmények minősítené és 10 ezer lejig terjedő bírsággal büntetné a más államok zászlóinak „szabálytalan” kitűzését Romániában egy törvénytervezet, amelyet hallgatólagosan (vita nélkül) elfogadottnak nyilvánítottak a szenátusban – közölte kedden az Agerpres hírügynökség. A tervezetet a jelenleg ellenzékben politizáló – a megválasztott, de még hivatalba nem lépett elnök, Klaus Johannis által vezetett – PNL törvényhozói terjesztették a parlament elé azt követően, hogy 2013 elején a magyarság nyílt szembeszegülését váltotta ki a Ponta-kormánynak a székely jelképek ellen indított „hadjárata”. A kérdésben a képviselőházé lesz a döntő szó. A székelyzászló-üggyel összefüggésben további három törvénytervezet szerepel még a parlament napirendjén.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató