2022. január 25., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Véradás és hepaj

Kellemeset a hasznossal, tartja a mondás, amelyet a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség tagjai is ismernek. A közelmúltban megszervezték az Őszi hepaj névre keresztelt rendezvényt, ahol a diákok, csapatokat formálva, játékos programok révén ismerhették meg egymást. Értelemszerűen pontokat is kellett gyűjteni, erre pedig a véradás is egy lehetőség volt, hiszen akik elmentek, egyrészt segítették azokat, akiknek vérre van szükségük, másrészt a verseny tekintetében is szereztek néhány pontot. De ezek mellett az MMDSZ megszervezte a 18. egyetemi nyílt napokat is, ezúttal immár fizikai jelenlét mellett.

A részletekről Varga Lászlót, az MMDSZ elnökét kérdeztük.


Varga László Fotó: MMDSZ



– Volt egy Őszi hepaj nevű rendezvényetek. Megkérlek, mesélj erről!

– Az alapgondolat az volt, hogy a járvány miatt elmaradtak a diáknapok, és nem tudtunk összehozni ismerkedési lehetőséget az elsőéveseknek és a már Marosvásárhelyen levő diákoknak, ahol szórakozva ismerhetik meg egymást, illetve kóstolhatnak bele a diákéletbe. Próbáltuk áttekinteni, hogy milyen lehetőségeink vannak, és végül, amikor már az esetszámok is csökkentek, kiválasztottunk két hétvégét, amelyikből az aktívabb a második volt. Az Őszi hepaj alatt 11 fős csapatokat alkottak a diákok, ez 10 csapattagot és egy csapatkapitányt jelentett. De az eseménybe belefoglaltunk egy véradó kampányt is, mégpedig úgy, hogy meghirdettük a csapatok között, menjenek el vért adni, erre kaptak pluszpontokat is, illetve leadhatták a véradás után kapott ételjegyeket is, erre is pontot kaptak. Az összegyűlt ételjegyeket felajánlottuk a Szivárvány Alapítványnak, valamint a hidegvölgyi roma iskolának. Továbbá, miután lejárt a véradó kampány, megbeszéltük, hogy miként fog kinézni a fizikai jelenléttel történő „hepajozás”. Különböző helyszíneken voltak a szervezők, ahol különféle kocsmajátékokkal készültek. Ezeken a pontokon megadott időben ott voltak a csapatok, és jól érezték magukat. Este kilenckor be is fejeződött a program, hiszen a kocsmák akkor be kellett zárjanak. Második nap tartottunk egy játéksorozatot a Maros-parton, az egész eseményt pedig harácsolással koronáztuk meg, amikor adott feladatokat kellett bemutassanak a csapatok a szervezőknek.

– December 3-5. között voltak a 18. egyetemi nyílt napok...

– Örültünk az idei kiadásnak, hiszen tavaly online formában kellett megszervezzük a nyílt napokat. Az online kényelemnek azonban az a hátulütője, hogy nagyon személytelen az esemény, hiszen az egyetemi nyílt napokat nem lehet átélni, ha fizikailag nem vagyunk ott. Az idén törekedtünk arra, hogy ismételten elhozzuk Erdély és Románia azon magyar diákjait, akik Marosvásárhelyen szeretnék folytatni a felsőoktatási tanulmányaikat. Az előző években is jó együttműködést tudtunk kialakítani a többi egyetem oktatóival, illetve az egyetemek hallgatói önkormányzataival. Közös erővel sikerült létrehoznunk egy háromnapos rendezvényt, amikor is több mint 140 diák látogatott el hozzánk. 

– Nem lett volna jobb egy hibrid változat? Gondolok erre azért, mert lehet, volt olyan személy, aki nem tudott eljönni, és online követhette volna az eseményt.

– A járványügyi szabályozások miatt az idei nyílt napokat mind a résztvevők, mind a szervezők esetében oltási igazoláshoz kötöttük. Magát az eseményt pedig megelőzte egy felmérés, hogy az adott térségből hány diák szeretne jönni. Ennek függvényében osztottuk el az iskolák között a helyeket. Tavaly online volt az esemény, most pedig az akkor készült videófelvételeket elérhetővé tettük, tehát aki valamilyen oknál fogva nem tudott eljönni, online is megnézhette az egyetemi bemutatókat. Viszont nagyon nagy hasznát láttuk annak, hogy fizikai jelenlét mellett volt az esemény, mert az a tapasztalatunk, hogy ennek ilyen formában van igazán értelme.