2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bukarestben többtucatnyian nosztalgiáztak Ceauşescu sírjánál

  • 2014-12-28 15:41:04

A bukaresti Ghencea katonai temetőben többtucatnyi nosztalgiázó gyűlt össze Nicolae Ceauşescu sírjánál az egykori kommunista diktátor kivégzésének 25. évfordulóján.

A bukaresti Ghencea katonai temetőben többtucatnyi nosztalgiázó gyűlt össze Nicolae Ceauşescu sírjánál az egykori kommunista diktátor kivégzésének 25. évfordulóján – közölte csütörtöki helyszíni tudósításában az Antena 3 hírtelevízió.

A beszámoló szerint a nosztalgiázók gyertyát és virágot hoztak a diktátor és felesége sírjára, és egyesek rögtönzött beszédeket is tartottak, hazafias verseket mondtak és énekeltek a sír mellett. Sokan a diktátor portréját is magukkal vitték.

A szónokok mozgósító hangvételű beszédeikben arra emlékeztettek, hogy milyen jó volt a kommunizmus idején, hiszen az akkori rendszer mindenki számára biztosított munkahelyet és megélhetést. Úgy ítélték meg, hogy 25 évvel ezelőtt ellenforradalom rázta meg Romániát, mely rosszat hozott az országra. Bírálták a kapitalista rendszert, és azt is, hogy Romániában jelenleg nem működhet kommunista párt.

Hasonló temetői zarándoklatok évről évre előfordulnak a Ceauşescu házaspár kivégzésének karácsonyi évfordulóján és január 26-án, a diktátor születésnapján. Az INSCOP közvélemény-kutató júniusban még azt mérte, hogy Nicolae Ceauşescut tartják a legtöbben Románia eddigi legjobb államelnökének. Ugyanannak a közvélemény-kutatónak a forradalmi évfordulóra készített mérésében már mindhárom posztkommunista államfő megelőzte Ceauşescut.

Az évfordulós felmérésen a megkérdezettek alig 17 százaléka mondta, hogy a néhai Ceauşescura szavazna, ha elnökjelölt lehetne. Idén áprilisban az IRES közvélemény-kutatása még azt jelezte, hogy a kommunista diktátor megnyerné az államfőválasztást, ha élne. Áprilisban a válaszadók kétharmada meg volt győződve arról, hogy az emberek ma is megválasztanák Ceauşescut államfőnek, és 46 százalékuk állította saját magáról azt, hogy rá voksolna.

Ceauşescut és feleségét 1989. december 25-én végezték ki egy rögtönítélő katonai bíróság másfél órás tárgyalás után hozott ítélete alapján. A kommunizmus romániai uralmát országos népfelkelés döntötte meg, amely a Tőkés László református lelkész elhurcolása ellen tiltakozó temesvári megmozdulásból bontakozott ki 1989 decemberében.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató