2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fotó: Bodolai Gyöngyi


Egyhetes bukaresti tüntetés után hétfő reggeltől Marosvásárhelyen folytatja figyelemfelkeltő akcióját a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület nevében dr. Ádám Valerián, az egyesület elnöke és Kürti Jenő támogató. 
A MOGYE épületével szembeni járdán felállított román és angol feliratos óriásplakátok alatt hangosbemondón arra figyelmeztetik az egyetem vezetőségét, hogy tartsa be az oktatási törvény nemzetiségekre vonatkozó előírásait.
Érdeklődésünkre Ádám Valerián elmondta, hogy a közoktatási minisztérium épülete előtt folytatott egyhetes bukaresti tüntetés azzal zárult, hogy a szaktárcánál fogadták a tiltakozókat. A válasz értelmében a magyar oktatóknak joguk van saját szabályzatot, oktatási programot megírni, azt előterjeszteni a minisztériumba, amit a szaktárca jóváhagyása után kell az egyetem szenátusa elé vinni, hogy belefoglalják az intézmény szervezési és működési szabályzatába. 
A vásárhelyi tiltakozó akciót Ádám Valerián szerint 11 egyetemi tanár és előadótanár támogatja, azt viszont nem vállalták, hogy beálljanak a tüntetők közé, egy professzor kivételével, aki véleményét fel is fogja olvasni. A tiltakozást több szervezet és magánszemély támogatja. Mivel a hallgatók sebezhetők, csatlakozásukat csak akkor fogadják el, ha csoportosan jelentkeznek. Ha 200 aláírás összegyűl, akkor egy nagyobb felvonulást szerveznek Bukarestben és Marosvásárhelyen. A jelenlegi tiltakozást pedig mindaddig folytatni fogják, amíg nem teljesülnek az oktatási törvény 135. cikkelyének előírásai az önálló magyar nyelvű főtanszékek megalakításáról. 
Kedden petíciót nyújtanak be a MOGYE vezetőségéhez, csütörtöktől a megyeháza elé költöznek a plakátokkal és a hangosbemondóval.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató