Buk-buk
Milyen érdekes, a román könyvek vására nem visel román nevet.
Milyen érdekes, a román könyvek vására nem visel román nevet. Mintha szégyellné egy egész ország, mely a nemzeti ünnepek és munkaszüneti nemzeti napok számát folyton szaporítja és nacionalizmusában egyre tovább nyújtózkodik, miközben európaiságát szajkózza – saját nyelvét. A kereskedelem és a szolgáltatások, a márkanevek és a személynevek anglicizálódnak, mert úgy látszik, a nyelvet beszélőket, főleg a városi közönséget és manipulátorokat már nem elégíti ki a dolce lingua materna/paterna.
Mikor kerül sor az utcanevek angolosítására? Mondjuk, bizton számíthatunk a jövőben a First of December 1918-ra az egykor Szántó (bocsánat Plougher) street esetében.
Az meg egyenesen nevetséges, hogy a román nyelvű könyvek vására, amelyet a hazai román és románul olvasóknak szánnak, angolul nevezi meg magát, Bookfestnek, mintha a világ egész idecsődülését várná.
A gondolkodni, tisztán beszélni, érthetően kommunikálni restség biztos jele az idők angol szava.
Persze ez ma már senkit nem csap be, nem téveszt meg. Ezért is öröm számunkra, hogy a mi rendezvényeink Forgatag, Könyvvásár nevet viselnek, ugyanis azt tartalmazzák, amit jelentenek.
Az Erdélyi Iskola nagyjai, a Major Péterek, Sinkai Györgyök és Klein-Kis Samuk most éppen a fejüket verik a falba, micsoda ökrök voltak, amikor az olaszra és a franciára vetették nyelvszaporító-újító tekintetöket és törekedéseiket, nem pedig az angolszászok egyszótagos világhódításaira. Várható, hogy az illetők neveit a köztudat egyre inkább Peter Major (ejtsd: Píter Médzsor), George Shinkay (ejtsd: Dzsorsz Sinkej) és Sam Small-Kleen (Szem Szmoll Kín) formában fogja használni az olasz földön szántóvető vaslui-i, és az angol kultúra romániai apostolai között fogják felsorolni a három klasszikust.
A bukokat árusító feszteleneket melegen üdvözli – sincerely –
Michael Playman
