Budapesti levél
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának Idegen Nyelvi Lektorátusa nagyszabású irodalmi munkára vállalkozott: szeretné megírni és kiadni a Magyar műfordítók lexikonát.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának Idegen Nyelvi Lektorátusa nagyszabású irodalmi munkára vállalkozott: szeretné megírni és kiadni a Magyar műfordítók lexikonát. Tanszékünk, melynek tanára vagyok 1996 óta, kiemelkedő szerepet vállal a legnagyobb magyarországi egyetem fordítóképzésében. Dr. Papp Andrea egyetemi docens, lektorátusvezető irányításával a fordítók számos nemzedékét indította útnak ebben az időszakban. Képzési nyelvek: angol, francia, német, spanyol, olasz, román. Sajnálatos módon nem sikerült sem Magyarországon, sem Romániában önálló műfordítói képzést elindítani, a létező egyetemi képzéseken inkább szakszövegek fordítására és tolmácsolására képezik a hallgatókat. Ennek két fontos oka van: kevés rá a pénz, illetve nem megfelelő az egyetemi hallgatók nyelvismerete (globális kelet-európai probléma, melynek megoldása még várat magára). Emiatt a fordítói szakmában dolgozók elméleti és gyakorlati képzése sok kívánnivalót hagy maga után. A pénzhiány mindkét ország felsőoktatásában nagy gondot jelent, hiszen a fordítói képzés is azon szakok közé tartozik, amelyeken elkelne a jobb állami szerepvállalás. A nyelvszakos képzésre jelentkező hallgatók „hozott” ismeretei nem elegendőek, mert nemcsak az idegen nyelvet kell/kellene jól ismerniük, hanem a „célnyelvet” is, az általános közismeretekről nem is beszélve.
A romániai magyar felsőoktatásban egyelőre csak az Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi kara indított fordítói képzést. Nagyon az út elején járnak, sok képzést közösen tartunk, kialakultak az egyetemközi kapcsolatok, de csak az intézményi akkreditáció után lehet szó a széles körű egyetemközi képzésről.
Az első kötet, amelyen dolgozunk, a Magyar műfordítók lexikona 1945–2010, szerzői: Papp Andrea, Vihar Judit, Nagy Sándor István.
A romániai magyar irodalom számos ismert és kevésbé ismert személye járult hozzá az egyetemes kultúra és irodalom magyar nyelvű tolmácsolásához. Az évek során a lektorátus több jegyzetet és szöveggyűjteményt adott ki, ezek szerkesztése kapcsán felvetődött, hogy milyen nehéz adatokat szerezni a magyar fordítókról. Többségükről nyomtatott vagy internetes anyagokat ugyan találtunk, de azok nem voltak összegezve, illetve számos esetben pontatlan adatokkal találkoztunk. Számos alkotó esetében egyáltalán nem található! Az elmúlt években merült fel egyre gyakrabban egy olyan lexikon megírásának a gondolata, amelyik összegyűjtené ezeket a szerzőket. Magyar nyelven számtalan lexikont adtak ki, sajnos méltatlanul: műfordítóit – nem! Miért nem? A választ nem tudjuk, de vállaltuk, hogy elkészítjük! Miért? Fordítókkal beszélgetünk nap mint nap, és észleljük, hogy mennyire nem ismeri őket az irodalomszerető társadalom. És akkor az anyagi megbecsülésükről nem is beszéltünk! A szakma megítélése, sajnos, nem megfelelő! Vajon a műfordítók miért nem érdemlik meg ezt a megbecsülést? Szerintünk igen!
Kik hát a műfordítók? Mesterek vagy művészek? Nálunk a legnagyobb írók, költők egyben műfordítók is voltak, mi azt gondoljuk, hogy természetesen: művészek. De vajon tudjuk-e kapásból, hogy ki fordította a közkézen forgó remekműveket? Mit tud a mai nemzedék tragikusan korán elhunyt géniuszáról, Szilágyi Domokosról, vagy az erdélyi magyar irodalom nagy polihisztoráról, Szemlér Ferencről? Minap először volt szerencsém meglátogatni a parajdi Áprily Lajos-emlékházat. Csiki Zoltán szakavatott tolmácsolásában ismerhettük meg a magyar irodalom e korifeusának életútját. Igen, a legnagyobbjaink művészek voltak. De tudjuk, hogy mesterekre is szükség van. De ki ismeri ma Antalffy Endre, Berde Mária, Békési Ágnes, Czitrom János, Dobó Ferenc, Engel Károly, Farkas László, Franyó Zoltán, Gaál Gábor, Kiss Jenő, Nagy Géza, Semlyén István nevét? Pedig nagy jelentőségű műfordítók, akik nélkül számos remekmű esetleg örökre rejtve maradt volna a magyar olvasók elől. Önmagában az a tény, hogy a műfordítók nevét általában nem tudjuk, még nem bizonyítja, hogy a műfordítás nem alkotás, hogy esetleg másodrendű munka.
Miről szólna a lexikon? Mikor a szerkesztők elkezdték az adatgyűjtést, az volt az eredeti elképzelés, hogy a lexikon valamennyi kor magyar műfordítóiról tartalmazzon adatokat. Központosított adatbázis erről a területről sincs. Így több helyről kezdtük gyűjteni az adatokat. Pár hét után a szerkesztők rájöttek, hogy ez egy akkora adatbázis lenne (több tízezer név), amit egy emberöltő alatt sem lehet összegyűjteni. Le kellett szűkíteni a kutatási területet egy olyan korszakra, melyet pár év alatt megfelelően ki lehet dolgozni és adni. A végleges döntés: először az 1945. január 1–2010. december 31. között magyar nyelven kiadott műfordítások szerzőiről készül kiadvány. A lexikon elkészítésére három évet adtak maguknak a szerkesztők. Ez év végéig folyik a névadatbázis összeállítása, 2012-re tervezzük a szócikkek megírását, utána a szerkesztők adnak végleges formát az alkotásnak. Miután egyik európai nyelvből sem készült ilyen lexikon, a szerkesztők magukra vállalták a szócikkek összeállításának a feladatát. A lexikon mint műfajteremtő, egy hosszabb bevezető tanulmányt fog tartalmazni, amely vázolja a műfaj magyar és nemzetközi elméleti hátterét, illetve bemutatja a legfontosabb korszakokat. Egy szócikk a következő adatokat tartalmazza: név, születési adatok (év, helység), életrajzi adatok, egyesületi tagságok, milyen nyelvből fordított, fordítások kiadási adatai (szerző, magyar cím, kiadó neve, kiadási év).
Minden olyan magyar műfordító adatait összegyűjtjük, akinek legalább egy magyar nyelvű fordítása megjelent. A romániai magyar műfordítók felelős szerkesztője Nagy Sándor István. Munkájában segítségére van a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem magyar nyelvészeti tanszéke, a Kolozsvári Egyetemi és a Marosvásárhelyi Megyei Könyvtár dolgozói, Szász István Körtvélyfáján és sokan mások dolgoznak azon, hogy a mű létrejöjjön.
A lexikon szerkesztési munkájára visszatérve, a romániai magyar műfordítást három korszakra oszthatjuk. Az első a második világháborút követő évek kiadásai az ötvenes évek közepéig. A második az 1990-es „rendszerváltásig”, a harmadik az azutáni korszakot foglalja magában. A szerkesztőknek nem tisztük általános gazdasági és kulturális elemzést bemutatni az adott korszakokról, azt meghagyjuk a kollégáinknak, illetve egy része benne lesz a lexikon bevezető tanulmányában. Kifejezem tiszteletemet a vizsgált időszak műfordítói iránt, de még nagyobb tiszteletemet és hódolatomat kell kifejeznem az alkotók előtt, akik létrehozták a romániai magyar irodalom eddigi két legnagyobb adatbázisát: a Romániai magyar irodalmi lexikont és az Erdélyi Magyar Adatbankot. Felülmúlhatatlan segítség a romániai anyag összeállításában. A romániai magyar műfordítók névjegyzéke eddig 200 szócikket tartalmaz. De még nagyon az elején tartunk. Már most vannak olyan szerzők, akikről jóformán semmilyen adat nem áll rendelkezésünkre. Sok alkotás álnéven jelent meg. Szerkesztőként nem tisztem értékítéletet alkotni a fordításokról. Mindenki szerepelni fog a kiadványban, akiről adatot tudok gyűjteni, függetlenül attól, hogy milyen irodalmi művet fordított le az adott korszakban. Mert mindenki megérdemli a szerepeltetést. A fordításkritikai észrevételek nem a mi asztalunk! Már most látszik azoknak a kiadóknak a felelőssége, akik a könyveket kiadják. Számtalan olyan kiadvány van, amelyen nemhogy a kiadás évét nem szerepeltetik, de a fordító nevét sem! Egyes nyelvterületen a fordító neve a szerző mellett szerepel a címlapon! A sors iróniája: nemcsak hogy nem fizetik meg rendesen a fordítókat, de a nevük is „lemarad”. Amennyire nemes, olyan felelősségteljes a könyvtárosok munkája is. A kilencvenes évek elején sok könyvről úgy vélték: selejtezésre való, mert ki fog olvasni az elmúlt szocialista korszak vívmányairól! Hát, ha olvasni nem is olvassák (soha többet ne legyen kötelező olvasni!), de szakmai szempontból azok is műfordítói alkotások, amelyeknek nagy részét jó, ha papír formátumú katalógusokban őrizték meg. Ez nagyon nemes munka, melybe minél jobban belemerülök, annál inkább látom, milyen sok nagy tudású művészember gondoskodott arról, hogy megismerjük a világirodalmat. A teljes körű feldolgozásra törekszünk, de ez valószínűleg nem sikerül. És minél tovább haladunk előre az időben, annál inkább látjuk, hogy ha most nem készül el a kiadvány, az adatok még nagyobb része merül feledésbe.
Budapest, 2011. július 24.
Nagy Sándor István
