Búcsú Nagy Géza református lelkipásztortól

• 2014-10-31 15:04:14

• Mezey Sarolta

Még tavaly október 23-án a marosvásárhelyi unitárius templomban szervezett emlékesten az 1956-os pesti eseményekről beszélt, melyeknek kolozsvári diákként részese volt. Úgy mesélt, hogy képzeletünkben megelevenedtek az utcák, együtt vonultunk a tüntetőkkel. Ő is ott volt, vonult, láttuk a bemutatott fényképen…

Még tavaly október 23-án a marosvásárhelyi unitárius templomban szervezett emlékesten az 1956-os pesti eseményekről beszélt, melyeknek kolozsvári diákként részese volt. Úgy mesélt, hogy képzeletünkben megelevenedtek az utcák, együtt vonultunk a tüntetőkkel. Ő is ott volt, vonult, láttuk a bemutatott fényképen…

Egy év telt el azóta. És most arról számolunk be, hogy Nagy Géza nyugalmazott lelkész végleg elvonult. Vagy mégsem? Mert hiába mulandó a földi lét, nem vonulnak ki végleg az emlékezetből azok, akik nyomot hagytak bennünk. Géza bácsi ilyen nyomot hagyó ember volt. Minden közösségben, ahol megfordult. A szeretet hangján nevelt, erősített hitben és lélekben, kitartásra buzdított, becsületre, gerincességre sarkallt, jóságra biztatott.

Ő elment, a nyomok maradtak…

Nem véletlen, hogy ilyen jellemmel áldotta meg a Teremtő, hiszen ő maga is olyan neveltetésben részesült, amely meghatározta egész életútját. 1929-ben Nyárád-szentbenedeken született. Tanulmányait a kolozsvári református kollégiumban végezte, majd a Bolyai Tudományegyetem pedagógia-lélektan szakára iratkozott be. 1949-ben letartóztatták, mert egy antikommunista ifjúsági szervezkedésben vett részt. A kolozsvári katonai törvényszék 3 év nehéz börtönre ítélte. Kolozsváron, Piteşti-en és Szamosújváron tartották fogva, testileg és lelkileg megkínozták, mivel a román kommunista hatalom legádázabb ellenségének tekintették. Ha túlélted, hallgass! címmel könyvet írt életének erről a sötét időszakáról, de film is készült róla Az átnevelés poklában címmel.

Szabadulása után, 1953-ban beiratkozott a kolozsvári Protestáns Teológiára, ahol édesapja az Ószövetség professzora volt. Tanulmányai után segédlelkészként Kolozsváron a Magyar utcai egyházközségben teljesített szolgálatot. Aztán az iklandi-székelykáli egyházaknál, majd a sáromberki egyházközségben volt lelkész. Bár Kolozsváron a Monostori úti egyházközség lelkészének választotta, az egyházi és világi hatóságok megakadályozták, hogy ezt a tisztséget betöltse. Sáromberkén 41 évig szolgált, innen vonult nyugállományba. Nem véletlen a szóhasználat, hiszen Nagy Géza valóban szolgált. A kommunizmus évtizedei alatt a falu szellemi és lelki vezetője volt. A parókián feleségével, aki szintén lelkész volt, mindig szervezett valamit, odavonzotta a gyerekeket, a fiatalokat. Vallásórákat tartott, éneket tanított, szívesen fogadta a híveket mindennapi gondjaikkal, lelki problémáikkal is. Híres volt vendégszeretetéről. Lelkészként ápolta és éltette Teleki Sámuel kancellár és Teleki Samu Afrika-kutató szellemét, sőt, sáromberki műemlék kriptájukat is gondozta. 2000-ben vonult nyugállományba, de hívei számára emléke azóta sem fakult. Élete utolsó percéig tartották vele a kapcsolatot, tisztelték, szerették. Marosvásárhelyre, a Görbe utcai lakásába, ahol nyugdíjas éveit töltötte, a sáromberki fiatalok minden karácsonykor bejöttek kántálni. Jellegzetes, magas, kissé meggörnyedt alakja rendszeresen feltűnt a magyar közösségi rendezvényeken.

A hivatalos elismerés sem maradt el, két évvel ezelőtt több évtizedes lelkészi szolgálatáért, közösségépítő, nevelő tevékenységéért, életútja elismeréseként dr. Áder János, Magyarország elnöke a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta Nagy Gézának.

Nyolcvanöt évesen hunyt el, a marosvásárhelyi református sírkertben helyezték örök nyugalomra.

Végső üzenete: a ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt, az Úr közel!