Már a tavalyi választásokkor is esett szó különféle összefüggésekben arról, hogy a bukaresti kétharmados koalíció aligha fogja boldog együttlétben megérni a következő választásokat.
Már a tavalyi választásokkor is esett szó különféle összefüggésekben arról, hogy a bukaresti kétharmados koalíció aligha fogja boldog együttlétben megérni a következő választásokat. Mostanra már akkora a feszültség a szociáldemokraták és a liberálisok között, hogy egyes politikusok már nyilvánosan is utalni kezdtek a szakítás elkerülhetetlenségére. Hivatalosan ugyan még nincs szó erről, de nevük elhallgatásával mindkét párt emberei utaltak már rá, hogy immár nem az a tulajdonképpeni kérdés, hogy szakad-e a koalíció, hanem az, hogy mikor és milyen indokkal.
Az előttünk álló, meteorológiai és gazdasági szempontból egyaránt nehéznek ígérkező tél nemcsak az ínséggel és az eget verő számlákkal küszködő választókat viseli meg, a népszerűtlen intézkedések a politikusok bizalmi indexét is megtépázzák. Így most a jól értesült elemzők szerint azon megy az ötletelés a pártszékházakban, hogy kinek mikor, hogyan éri meg válni, hogy a jövő évi választások előtt abból politikai tőkét is szerezzen.
A szociáldemokraták a választások utáni parlamenti vándorlásnak köszönhetően már vannak akkora többségben, hogy egyedül is elboldogulnának a kormányzással, de úgy hírlik, hogy a szakítással elkerülhetetlen politikai vihar miatti felelősséget nem akarják a nyakukba venni, viszont a várható téli nehézségek nyomán jelentkező népszerűség-veszteségen már szívesen osztoznának „partnereikkel”. Így nekik az volna jó, ha tavaszig egyben maradna a koalíció, vagy a szakadása feletti felelősséget teljes mértékben a liberálisok nyakába lehetne varrni. Nem csoda, ha például a verespataki ügy kapcsán a nyomást minden eszközzel igyekeznek a liliomültetvény felé irányítani, hátha a liberálisok kezdeményezik a szakítást, és akkor majd lehet rájuk mutogatni, hogy miattuk tört ki ismét a káosz.
A liberálisokhoz közel állók szerint a kisebbik kormánypárt sem hajlik arra, hogy jószántából távozzék a hatalomból, mert nem akarják a koalíció felbontása miatti felelősséget vállalni. Azonban számukra mi sem jönne jobban, mint ha a nagyobb testvér ebrudalná ki őket a kormányzásból, mert ez esetben a téli nehézségek miatt nem vesztenének többet a még megmaradt népszerűségükből, sőt, ellenzéki szerepkörből javíthatnák megítélésüket a kormányon maradt szociáldemokraták bírálatával. Így ne csodálkozzunk azon se, ha a kormányban továbbra is lesz hangos belső ellenzék, mely ugrásra készen várja, hogy ajtót mutassanak neki. Idő kérdése tehát a szakítás, mert a nagy ígéretekkel hatalomra jutott koalíciót már nem az adófizetők megváltása, hanem az elnökválasztáson megkaparintható konc szimata irányítja.
