Bronzban az igazság, bronzban a vigasz?

Lehet fában vagy kőben is, ha jó a szobor. Esetleg más, alternatív anyagban. Nem az anyaga határozza meg a kisplasztika vagy nagy szobor minőségét. Sok egyéb is. Mindenekelőtt az ötlet, annak az eredetisége, rendhagyó, szokatlan kivitelezése, formai tökélye vagy tökéletlensége, az általa közvetített üzenet, látvány, hangulat érzékelhetősége, sok más, szinte felsorolhatatlan tényezővel együtt. Az a ritkább, amikor mindez összejön. De ha nem, akkor is figyelemre méltó lehet a munka. Így van ez a marosvásárhelyi Art Nouveau Galériában nyílt, és a napokban záruló 4M Szobrászati Szalon esetében is. Vannak művek, amelyek egyből magukra vonják a figyelmet, másokat be kell cserkészni, fel kell fedezni rejtett értékeiket és így tovább. Fontos, hogy úgy legyenek elhelyezve, hogy ne üssék egymást, ne hassanak negatívan egymásra. A két fiatal kurátor, Veress Gábor Hunor és Makkai István – maguk is kiállító művészek – erre is vigyázott. Miközben volt gondjuk elég. A járvány miatti megkötések okán a jóval korábbra tervezett megyei szalon időpontja augusztusra, a legnagyobb kánikula idejére tolódott ki, nehéz és kockázatos ilyenkor ekkora igényű közös kiállítást szervezni. Az alkotók, így a szobrászok nagy többsége valahol alkotótáborban, művésztelepen dolgozik, vagy éppen a hegyekben, a tengeren, netán külföldön vakációzik. A közönség részvételére sem nagyon lehet számítani. A rendezők mégis megpróbálták, és nem kellett csalódniuk. Elég szép számban jelentkeztek a szobrászművészek, és a tárlatnyitón is sok volt az érdeklődő.

A kurátorok egy kis segítséget is kaptak, a nyárádszeredai Zereda alkotótábor gyűjteményéből hoztak el, és mutattak be válogatást. Az ott készült munkákat szervesen beillesztették a többiek közé, és azok is bővítették a műfaji, formai kínálatot, erősítették a termenként jó szemmel kialakított harmóniát. Szükség volt a csoportosításra, hiszen a 25 kiállító más-más nemzedéket, egymástól lényegesen különböző törekvéseket, stiláris jegyeket képvisel. És nem is annyira az életkor a meghatározó, elvégre egy nyolcvanas is lehet formabontó és egy huszonéves is a klasszikus szépségeszmények elkötelezettje. Ezeket a formai, konceptuális megoldásokat problematikusabb összehangolni. A felvonultatott anyag ilyen szempontok szerint került a nézők elé. Az, hogy kőben, fában, fémben, agyagban, gipszben, üvegben, esetleg másféle matéria felhasználásával oldották meg elképzeléseiket a művészek, nem zavarta az összbenyomást. A rusztikus, színezett méretes fakonstrukció például, amivel Gheorghe Mureşan lepte meg a közönséget, nagyban különbözik a Pokorny Attila alkotta lendületes fémkompozíció, a Hullámzás jellemzőitől, mégis egyazon teremben látható mindkettő, és senkit sem zavar. Sőt, ez a többrétűség valamilyen egyéni élmény hatására el is indíthatja a képzeletet egy bizonyos irányba, amire a művész eredetileg talán nem is gondolt. Különben elég sok játékosság van a három teremben, formai bravúrok is, ötletsziporkák, nyilván olyanok, amelyekre elsősorban a kisplasztikák esetében van lehetőség. Nagy méretű szobrok alig vannak a kiállításon, de felfigyelhetünk újdonságokra, arra például, hogy a szovátai Sánta Csaba a monumentális felé kacsingat. Jól ismert kisplasztikái sajátos univerzumát szeretné kitágítani a monumentalitás felé. A belső terem közepére állított Pupa talán nem is annyira a távoli jövőben városi köztéren ötlik majd a járókelők szemébe.

A Szalonnak van egy érdekes kiegészítője is. Már a plakát is felhívja a figyelmet erre: a marosvásárhelyi vár Szűcsök bástyájában két közkedvelt művész, a keramikus Mana Bucur és a szobrász Gyarmathy János műterem galériája is tele van olyan különleges alkotásokkal, amelyeket feltétlenül érdemes megtekinteni. Oda is el kell látogatni tehát. Gyarmathynak az Art Nouveau-ban is láthatók munkái. Az egyik derűsen groteszk bronzszobrocska a Kalapkúra. Ez sugallta a krónikásnak mai írása élére a fenti címet.