2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Brit terrorellenes törvényi szigorítások

  • 2014-11-24 16:52:23

  • MTI

A terrorellenes jogszabályok széles körű és jelentős szigorítását tervezi a brit kormány a Nagy-Britanniát elsősorban a Közel-Kelet felől fenyegető, egyre súlyosabb terrorveszély miatt – mondta hétfőn a brit belügyminiszter.

A terrorellenes jogszabályok széles körű és jelentős szigorítását tervezi a brit kormány a Nagy-Britanniát elsősorban a Közel-Kelet felől fenyegető, egyre súlyosabb terrorveszély miatt – mondta hétfőn a brit belügyminiszter.

Theresa May az egyik legtekintélyesebb londoni stratégiai kutatóintézet, a Royal United Services Institute (RUSI) rendezvényén felszólalva bejelentette: a parlament elé e héten beterjesztendő szigorítási csomag lehetővé teszi, hogy a kiutazóktól a határátkelő pontokon a hatóságok bevonják útlevelüket és menetjegyüket, ha az a megalapozott gyanú merül fel, hogy az illető terrorcselekmények végrehajtása céljából akarja elhagyni az Egyesült Királyságot, például fegyveres terrorcsoporthoz akar csatlakozni.

Ez brit és külföldi állampolgárokra egyaránt vonatkozik.

Lehetővé válik emellett az olyan brit állampolgárok hazatérésének időleges megakadályozása is, akikről gyanítható, hogy ilyen célból utaztak külföldre. A hazatérni szándékozó gyanúsítottak utazási okmányait a brit hatóságok érvényteleníthetik, személyes adataikat pedig felvehetik a különböző figyelőlistákra, például azoknak a névsorába, akikre repülési tilalom van érvényben – mondta hétfői ismertetőjében a brit belügyminiszter.

Theresa May kijelentette: azok a brit állampolgárok, akik külföldön terrorcselekményeket követtek el, csak a brit kormány által megszabott feltételekkel térhetnek haza.

A miniszter e feltételeket nem részletezte, de korábbi sajtóértesülések szerint ez azt jelenti, hogy a hazatérni kívánó brit gyanúsítottak csak akkor léphetnek be Nagy-Britanniába, ha feladják magukat a hatóságoknak, vállalva, hogy büntetőeljárás indulhat ellenük.

May szerint az átfogó szigorítási csomag része lesz a polgári repülés biztonságának erősítése is. Ennek jegyében a Nagy-Britanniába közlekedő légitársaságoknak a jövőben szélesebb körű adatszolgáltatást kell nyújtaniuk utasaikról, figyelembe kell venniük a brit kormány által összeállított repüléstilalmi névjegyzéket, és alkalmazniuk kell a London által megszabott biztonsági szűrési eljárásokat a Nagy-Britanniába utazók esetében.

Azok a légitársaságok, amelyek nem hajlandók adatokat szolgáltatni utasaikról a brit hatóságoknak, vagy nem tesznek eleget a brit kormány biztonsági szűrési előírásainak, a szigorítások életbe lépése után nem közlekedtethetnek járatokat Nagy-Britanniába – mondta a brit belügyminiszter.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató