Bolyai Farkas polihisztor, ezermesterre emlékezünk

160 évvel ezelőtt, 1856. november 20-án halt meg az akkori Erdély egyik legeredetibb egyénisége, aki rendkívül sok irányban tehetséges ember volt, szellemileg polihisztor, manuálisan ezermester volt egyszerre. Fia, Bolyai János is úgy jellemezte, hogy „Apám egy személyben volt pomológus (…), kertész, borgazda, bororvos, betegeket elektrizáló, mint kemencemester is országszerte híres, szinte minden múzsával poligámiában élt, belőle csaknem minden kitelt volna. Különösen ritka a többek között egy személyben mélyebb mathesisi és költészi szellemet egyesülve látni; e részben is, mint sok egyébben, elég csodálkozásomra, alig van párja atyámnak”.

Talán furcsa, hogy egy matematikusra emlékező írásunkat irodalmi munkásságának ismertetésével kezdjük. Az ő esetében viszont ez szinte kötelező feladatunk, mivel irodalmi tevékenysége nemcsak hogy kiemelkedő, hanem ezen tevékenysége miatt választották a Magyar Tudós Társaság (a mai MTA elődje) levelező tagjai közé, és nem matematikai munkássága alapján, nem mintha az alapján nem érdemesült volna erre a címre. 

Matematikai tehetségével párhuzamosan hihetetlen memóriájával is elkápráztatta la-tintanárát, amikor hat és fél éves korában a Nagyenyedi Kollégiumban az első órán első hallásra visszamondta a tanár által felolvasott 190 szót és jelentését. Kilencéves korában tetszés szerint feladott témákról latin verseket rögtönzött. Nagy tudósunk első, nyomtatásban megjelent művei irodalmi munkái voltak. Élete során írt verseket, drámákat, aforizmákat és sok műfordítása is van. Különleges specialitása volt a gyászjelentések, rövid nekrológok írása versekben vagy lendületes prózában.

Vannak, akik azt állítják, hogy Farkast a paralellák kétezer éves problémájának megoldásában fellépő kudarcai késztették arra, hogy a szépirodalom felé forduljon. Ez az érvelés azonban nem egészen helytálló. Már 1800 áprilisában Kolozsvárról írja Gaussnak -a matematikusok fejedelmének, személyes régi jó barátjának, akivel együtt tanult Németországban, Göttingenben, s akivel évtizedekig levelezett –, hogy szerelmes lett egy Árkosi Benkő Zsuzsanna nevű lányba, és a történtek óta többet foglalkozik költészettel, mint matematikával. Egész kis kötetre való magyar költeményt írt. Ezek a versek azonban nem jelentek meg nyomtatásban, és kéziratban maradt példányait 1836-ban – éppen 180 évvel ezelőtt, amikor Vörösmarty Mihály a Szózatot írta – egy letargikus rossz percében, két félig kész színművének szövegével együtt, tűzbe vetette. A marosvásárhelyi Bolyai-múzeumban őriznek egy fakupát, amelybe elégetett költeményeinek hamuját összegyűjtötte, és sírfeliratul ráírta: Poezis. De ha jobban szemügyre vesszük ezt a fakupát, még felfedezhetjük rajta Horatius híressé vált mondását is: „Si paullum summo decessit, vergit ad immum” (Ha elmarad a tökéletestől, a mélybe hull). Ez a szintén Bolyai által ráírt szöveg némi magyarázatul is szolgál sajnálatos tettéért.

Korai irodalmi érdeklődésére vall, hogy színészkedéssel is próbálkozik. Irodalmi tevékenysége az általa írt színművekben csúcsosodik ki. 1814-ben az Erdélyi Múzeum c. folyóirat – amely az első erdélyi magyar folyóirat volt – pályázatot hirdetett a Kolozsvári Nemzeti Színház megnyitásakor előadandó történeti drámára. Erre a pályá-zatra Bolyai Farkas nem egy, hanem három drámát – vagy ahogyan akkor nevezték: szomrújátékot – küldött be, melyeknek címei: Pausanias vagy a nagyravágyás áldozatja; Mohamed vagy a dicsőség győzelme a szerelmen, valamint Kemény Simon vagy a hazaszeretett áldozatja. Itt kell megemlítenünk, hogy Katona József (1791–1830) is erre a pályázatra küldte be a Bánk bán első változatát. 1818 végén végül is kihirdették a pályázatok eredményeit. Az első díjat nem adták ki, de Bolyai három drámájáról azt írták, hogy „Poetai nyelve egynek sincs a beküldők között olyan, mint az övé… s a más nyelven írottaknak általa elmulasztott olvasása okozza drámai művessége hiányosságait”. Katona József nevét a bírálóbizottság meg sem említette. Ezt az érdekes irodalomtörténeti tényt még a magyartanárok sem ismerik. Bolyainak még a matematikai munkáit is áthatják az irodalmi színezetű szövegek. Íme, hogyan kezdi fő matematikai művét, a félezer oldalas Tentament: „Két eltörülhetetlen jellemvonása van az Isten képének: az igazság és a szeretet; ezek a fény és a meleg, a halandó porban tündöklő örökkévaló Nap sugarának szálai, melynek világossága a végtelennek fellegein áthatolva, mind a külső, mind a belső világában magának az Ősképnek feltétlen szépségét hirdeti.” Bolyai Farkas, a nagy matematikus, szomorújátékaival írta be nevét a magyar szépirodalom történetébe. Ezek a szomorújátékok tele vannak mély gondolatokkal, terjedelmes monológok és filozofáló dialógok váltogatják egymást valamennyiben. A matematikus-költő nemcsak gyönyör-ködtetni akart, hanem elsősorban oktatni és javítani, gondolatokat közölni és eszméket ébreszteni. Hősei drámai tettek helyett jobban szeretnek bölcselkedni… De ha lassan mozognak is hősei, ha vontatottak is jelenetei, nyelvének helyenként fel-felötlő költőisége méltó a dicséretre. Tragédiái a pesti írók figyelmét is fölkeltették. Kisfaludy Károly az egyik Bolyai-szomorújáték fölhasználásával írta meg legjobb tragédiáját: az Irénét. Bolyai 1818-ban egy saját korához közelebbi tárgyú darabot is írt A párisi per címmel. Szépirodalmi munkái közé sorolhatjuk műfordításait is. Ezeket 1819-ben Marosvásárhelyen jelenteti meg Pope Proba-Tétele az Emberről. Ánglusból fordítva. Más poetáktól való toldalékkal címen. A kötetben szereplő más poéták: Milton, Thomson, Gray és Schiller. 1852. július 31-én a Marosvásárhelyre látogató Ferenc József császár üdvözlésére Szív-Hangok címen magyar, német és latin nyelven egy kis verseskötetet írt, melyet az uralkodónak a város kollégiumbeli látogatása alkalmából személyesen nyújtott át. 

(Folytatjuk)

Varga János mérnök, tanár, Székesfehérvár