A boldogság forrásánál
2014-12-23 16:06:23
- Nagy Székely Ildikó
László Ibolya Zsuzsanna mindennap láthatja a csodát. Egy éve sincs, hogy egy kisvárosi kórház bábaasszonyaként dolgozik, de biztosan érzi: otthon van választott hivatásában, számára ez az, ami elrendeltetett.
László Ibolya Zsuzsanna mindennap láthatja a csodát. Egy éve sincs, hogy egy kisvárosi kórház bábaasszonyaként dolgozik, de biztosan érzi: otthon van választott hivatásában, számára ez az, ami elrendeltetett.
A szemével, arca minden rezdülésével tisztaságot sugárzó huszonéves lánnyal egy kávéházban találkozunk. Meséljek? – kérdi, aztán már illeszti is egymás mellé az időkockákat.
– Balavásári származású vagyok, egy lánytestvérem van. Vásárhelyen végeztem a líceumot, és az érettségi után rajtam is eluralkodott a pályaválasztási láz. Tudtam, hogy gyerekek között szeretnék dolgozni, csak az nem volt még tiszta, hogy hogyan. Beiratkoztam a Gheorghe Marinescu egészségügyi főiskola asszisztensképzőjébe, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen pedig a bábaképzőre is felvételt nyertem. Az első félév után döntöttem úgy, hogy a bábaképzőn maradok.
– Minek a hatására határoztál így?
– A boldog édesanyák látványa volt az, ami igazán megérintett. Első évben az erdőszentgyörgyi kórházban végeztem a szakmai gyakorlatot, azután pedig minden évben a vásárhelyi sürgősségi kórházban. Az első év tapasztalatai mégis jobban megmaradtak bennem. Erdőszentgyörgyön egy összeszokott csapatba kerültem, rengeteget tanultam az idősebb bábáktól. Sajnos, mára már megszűnt az ottani szülészet, pedig a környező településeken nagy szükség lenne rá. A szovátai kismamáknak például el kell dönteniük, hogy Udvarhelyen vagy Vásárhelyen hozzák világra gyermeküket, és a távolságnak sokszor döntő szerepe lehet az események alakulásában.
– Részt vettél-e az egyetemi évek olyan szülésen, születésen, amely valamiért kiemelkedett a többi közül?
– Minden szülés különleges, nem tudnék egyet kiemelni. Az új élet érkezése olyan pillanat, amely minden jelenlévőt meghat. Olyan is volt, hogy azt mondta a bába nekem: ha bőgsz, kimész.
– Említetted, hogy sokat tanultál az idősebb kollégáktól. Mi volt a legfontosabb?
– A türelem. És a megértés. Az, hogy hagyjuk maguktól alakulni a dolgokat, ne próbáljuk siettetni, beavatkozni, ha nem muszáj. Miért ne lehetne megengedni, hogy akkor szülessen meg a baba, amikor akar? A legfontosabb talán az, hogy ne csak páciensként, hanem emberként, nőként tekintsünk a jövendő édesanyára.
– Hogyan alakult az életed az egyetem után?
– Igyekeztem munkát találni, de sok helyen a régiség számított, így nem bizonyultam megfelelőnek. Végül rátaláltam a jelenlegi munkahelyemre. Igaz, hogy megvannak a nehézségek, éjszaka például egyetlen ügyeletes orvos dolgozik, így nagyobb a felelősség, de az emberi kapcsolatok, a munkalégkör szempontjából sokat jelent nekem ez az állás. Egyelőre nem vezethetek le egyedül szülést, egy kedves kolléganő, egy tapasztalt bába mellé osztottak be, akitől máris sokat tanultam. Rendszerint a vajúdás kezdetétől megbeszéljük a várható fejleményeket, és mindent türelmesen kivárunk.
– Volt-e olyan kismama, akivel közelebbi kapcsolatba kerültél?
– Az egyetemi évek alatt, három évvel ezelőtt részt vettem egy dúlaképzésen. A dúla nem tartozik az egészségügyi személyzethez, ő lelki megerősítést nyújt a kismamának már a szülés előtti időszakban. Alkalmam nyílt megismerkedni egy fiatal lánnyal, akit a várandósság közepétől kísértem végig ezen az úton, és a közöttünk kialakult kapcsolat a szülés után sem szakadt meg, mai napig küldözgeti nekem a fényképeket a kislányáról.
– Tapasztalataid szerint van igény nálunk a dúlákra?
– Van. Nagyon fontos lenne, hogy a jövendő szülők érzelmileg is fel tudjanak készülni gyermekük születésére, illetve ne az internetről kapjanak minél több információt az elkövetkezőkről. Külföldön a klinikákon működnek ilyen szülésfelkészítők, illetve születésházak is vannak, ahol otthonos légkörben jöhet világra a baba. Egyébként a bábának az is a feladata, hogy a lehetőségekhez mérten minél otthonosabb körülményeket biztosítson az új élet megszületéséhez.
– Melyek a legfontosabb hasonlóságok, eltérések a mai és a hajdani korok bábaasszonyai között?
– A fejlődés sok újdonságot hozott, mégis úgy gondolom, hogy az 50-100 évvel ezelőtti bábák sokkal felkészültebbek voltak a maiaknál. Régen csak a legalapvetőbb felszerelésre, illetve a két kezünkre, a szemünkre és a fülünkre hagyatkozhattunk. Most a kezünket, a szemünket és a fülünket gépekkel helyettesítjük.
– A vásárhelyi egyetemen pár éve nem indult bábaképző szak. Vesztett vonzerejéből a képzés?
– Szerintem nem erről van szó. Jelentkezők lennének, csak a tanulmányok befejeztével nagyon nehéz elhelyezkedni. A mi évfolyamunkról is sokan átmentek általános orvosira vagy asszisztensképzőre. Az idei az utolsó évfolyam, ezzel megszűnik a vásárhelyi bábaképzés. Kolozsváron ez már a tavaly bekövetkezett.
– Az egészségügyi végzettségű fiatalok közül sokan vették, veszik az irányt más országok felé. Téged nem kísértettek meg a kinti lehetőségek?
– Soha nem gondoltam arra, hogy elmenjek innen.
Beszélgetésünk végén az állandó ingázásról is szó esik. Hajnali 5-kor kel, hogy 7 órára beérjen a klinikára, 12 órát húz le, aztán egy teljes napig szabad. Ha éjszakás, akkor este 7-kor kell munkában lennie reggelig – magyarázza, majd azt is hozzáteszi, hogy régebb mindennap dolgozott, eléggé ki is merült akkoriban. Idén karácsony szombatját és másodnapját is a kismamákkal tölti – derül ki hamarosan.
– Ezt csak úgy lehet bevállalni, ha nagyon szereted – vonjuk le együtt a következtetést.
– A számtalan szülés-, születéstörténet befolyásol, segít a saját anyaságodra való felkészülésben? – tudakolom végül.
– Persze hogy befolyásol – mondja párpercnyi csend után. – Aki látja azt a hatalmas boldogságot, ami a szülés pillanatában az édesanyákat elönti, annak lehetetlen, hogy ne nyíljon meg a szíve.
