2024. august 20., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Népújság hasábjain idős Ördögh Attiláról, az egykori AS Armata valamikori edzőjéről általam írt megemlékező cikk megjelenése után rövid, de érzelmes és elgondolkodtató levelet kaptam Bölöni Lászlótól. 

A hajdani kiváló marosvásárhelyi labdarúgó, majd edző, a néhai Tanár úr egykori tanítványa megjegyezte, hogy az évek során sajnos sok kiváló labdarúgó hunyt el – akik hajdanán az ASA-színeiben remekeltek –, ezzel szegényebb lett városunk labdarúgása. Bölönit volt edzője – akárcsak korábban egykori játékostársai, edzői, a labdarúgó-szakosztály képviselői – elvesztése is nagyon megviselte. Gondolom, hogy nemcsak Bölöni Lászlót, hanem minden egykori csapattársát, a volt vásárhelyi edző valamennyi tanítványát és egyben az egykori ASA-drukkereket is.

,,Szegényebbek lettünk!… Egy jó edző, de mindenekelőtt egy nagyszerű ember távozott el újra” – írta a neves szakember levelében, majd a csapattársai nevében köszönetét fejezte ki egykori edzőjüknek, akitől labdarúgóként szakmailag és emberileg is sokat tanulhattak.

 ,,Mindent köszönök, mindent köszönünk neked, Attila bácsink!” – fejezte ki háláját levelének utolsó soraiban a marosvásárhelyi labdarúgás legkiválóbb képviselője, Bölöni László. 

Az ASA volt csapatkapitánya elérzékenyülve írhatta sorait, hiszen neki is, akárcsak korábbi játékostársai emlékezetében, a marosvásárhelyi futballemlékek élete végéig megmaradnak. 

Egy biztos: Ördögh Attila tanár úr volt játékosai közül, azaz a hajdani marosvásárhelyi Nagycsapatból az évek során már sokan az égi pályákra távoztak. Gondoljunk itt többek közt Gheorghe Pintilie ezredesre, az egyesület volt elnökére, Bóné Tiborra, a mesterre, az ő segédeire, Ördögh Attilára, Bocsárdi Mártonra, dr. Halmágyi Imrére, a csapat orvosára, továbbá Gaál Györgyre, az együttes gyúrójára és nem utolsósorban az egykori játékosokra: Ioan Mureşanra, Nagy Mikire, Gáll Dezsőre, aztán Fanici Andrásra, Vasile Pâslarura, Kiss Madocsára, Unchiaş Dumitru-Demeterre, Czakó Jánosra, Biró I. Imrére – ők mind a hetvenes évekbeli kiváló vásárhelyi generációnak voltak a képviselői. Mellettük szintén az égi pályákon ,,bizonyít” már jó ideje Bay György, Tóth Ferenc, Bartók Kálmán, Pavlovici Cornel, Balázs Imre, Lukács Ede, Csutak László, Laurentiu Bozeşan, Naste Dorin stb. Ők is mind az ASA nagy családjának voltak a tagjai. 

A felsoroltak mind olyan futballisták, Marosvásárhely labdarúgásának jeles szakemberei voltak, akiknek a Maros megyei sportélet sokat köszönhet. Azért is, mert megyénk legismertebb és legkedveltebb alakulatában alkottak maradandót. 


Fotó: Czimbalmos Ferenc Attila



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató