Főműve megosztó, de ugyanakkor, egyesítő hatású volt. Egyszerre népszerűvé vált. Ám a népszerűség örömét elnyomta a romantikus lélek félelme.
Az igazi örömet s elégtételt eszmetársai bátorító levelei jelentették számára. Könyve nagy hatással volt a reformmozgalom vezéralakjaira, Kossuthra és Széchenyire, aki levélben üdvözli, és köszöni „a drága könyvet… és azt olvasva a kimondhatatlan kellemes pillanatokat. …Hála a Mindenhatónak, hogy ezen könyv napvilágra jött, haszna honosinkra nézve felszámíthatatlan. A nékem ajándékozott példányt legkedvesebb kincseim közé számlálom… Eddigelé ennél hasznosabb és szebb ajándékkal… senki meg nem tisztelte a magyar hont.”
Wesselényi fájdalmasan ír az „üldözött szabadságról”, célozva a hazai viszonyokra, majd örömmel konstatálta: „…a pokol hatalma megtört, az emberi jussok kivívattak.” Derűlátó levelének befejező mondata „A magvak máris csíráznak, s egykor óriási fákká növekednek.”
Mikó Imre véleménye szerint: „Farkas Sándor írásművészeténél csak jellemszilárdsága volt nagyobb: a közjót az egyéni érdek elé helyezte”. Útleírása pedig a 48 előtti idők legnépszerűbb olvasmányává válik br. Jósika Miklós Abafi című regénye mellett.
Hatással volt kora haladó gondolkodású értelmiségére, miközben folytatta társadalmi tevékenységét. 1833-ban, az ő kezdeményezésére, 173 művelődni vágyó részvényes hazafival megalakult a kolozsvári Nemzeti Casino, és abban az évben a Magyar Tudós Társaság (az Akadémia őse) levelező tagjai sorába választotta, és művét az 1834. év legjobb könyvének nyilvánította, 200 arannyal (háromévi fizetésével egyenlő összeg) jutalmazta íróját. De ő a pénzt nem fogadta el, a magyar kultúra oltárára szánta, és alapítványként visszaküldte az Akadémiának, hogy a magyar kultúra javára fordítsák, miközben ő anyagi gondokkal küszködött. Levélben köszönetét és örömét fejezte ki, hogy alkalma nyílt „e keveset a Haza oltárára tenni”.
A gondoskodás a közösség ereje
E jeles hazafi értékhonosító tevékenysége az 1834-es évtől kezdődően nemcsak a nemzeti haladásra, de a magyar jövő szolgálatára, a nemzeti felemelkedésre irányult.
Ugyancsak ebben az évben megindította a Vasárnapi Újság c. hetilapot, melynek szerkesztésére Brassai Sámuel professort kérte fel, „hogy az olvasás kedvét a nép között” felserkentsék. Ez olyan néplap volt, amely a nemzeti szellem ápolását tűzte ki céljául, és amelyet csaknem ingyen kínáltak.
Kortársai, ezt felismerve, az 1834. június-júliusi erdélyi országgyűlésen ítélőmesternek javasolták, de az osztrák gubernium nem nézte őt jó szemmel, és a javaslatot elutasította. Bár puritán, aszkéta életmódja és egyre súlyosbodó betegsége mind jobban megkeserítik életét, ennek ellenére jövedelmének jelentős részét költötte közcélokra: az ifjak számára vívóintézetet alapított gr. Kendeffy Ádám anyagi támogatásával. Létrehozta az Asszonyi Olvasó Társaságot könyvkölcsönzés lehetőségével, amely sokáig nagyon jól működött. Majd az ifjúság számára olvasóköröket létesített.
Az 1835–36-os évekből származó Naplótöredékek is (csak kéziratban maradt meg) értékes forrása a múlt eseményeinek és személyes érzéseinek. Jancsó Elemér szerint: „A 19. század első felének egyik legszebb, legművészibb önvallomása”.
Egyik bejegyzése (93. oldal) szerint mélyen elkeseríti Wesselényi megaláztatása: pert indított ellene a hatalom. De arról is beszámol, hogy a Református Tanoda diákjai, vállalva a kicsapás büntetését, Miklós napján rá emlékezve és vele szolidaritást vállalva, Kolozsvár főterén „illumináltak” fáklyákkal, gyertyákkal.
Naplójában január 1-jén Jozefinára – ahogy ő nevezte, a Havasok Violájára – emlékezik: „Nem becsültem eléggé szerelmét, pedig ő csak értem élt”, majd így folytatja: „És te eltűntél, s nincs már kivel örüljek, nincs ki felé lebegjenek reményeim, s hagyád nékem az utánad sóhajtás örökségét” (31. old.). Számára az élet szépségének, örömeinek minden íze, színe örökre ott maradt ebben az elvesztett szerelemben.
„Megcsalódtam hazám morális erejében” – írta Naplójában 1835. január 1-jén, utalva a ravasz, alakoskodó emberekre, akik jóindulatot színlelnek, de háta mögött támadják.
1836-ban a kolozsvári Játékszín titkárává választották. Sok és szerteágazó, lelkiismeretes munkája nyomán a színház anyagi helyzete helyreállt. Felismerte, hogy a gondoskodás a közösség ereje. És igaza volt!
1838-tól az udvari Kancellária előléptette, kinevezték fogalmazónak, miután 21 éven át lúdtollal másolta az iratokat. Tüdőbetegségtől gyötörve az alkotói vágy lángolása nem hagyta nyugodni. Dolgozni kezdett a Nyugat-európai utazás c. munkáján, de ez sajnos anyagi gondok miatt kéziratban maradt, és csak 1943-ban láthatott nyomdafestéket, Jancsó Elemérnek köszönhetően. Az európai Útinapló az amerikaival egyenrangú szellemi érték. Franciaországba pár hónappal az 1830. július 27–29-i „revolúció” után érkeztek, amikor az idegen utazó „oly viszonyban látja az elöljárókat alattvalóikkal, melyben a parancsoló méltósága s az engedelmeskedő megalázkodása nem találtatik fel”. A 87. oldalon (1831. jún. 10.) a naplóban érdekes alcím kelti fel az olvasó figyelmét: „A gőz-szekér első magyar utasa”. A londoni vasúti gőzmozdonyról azt írja, hogy elragadtatással érzékelte annak repülését.
Erről a munkáról Gál István így vélekedik: „B. F. S. kitűnő megfigyelő volt, lelkes szív és érzékeny elme. Gondolatvilága a francia forradalom eszméivel rokon… Nemhiába szerette stílusát Kazinczy, s volt tőle elragadtatva Széchenyi és Wesselényi.” (Pásztortűz, 1942. 2. szám)
Az 1938–39-es években Váradon és Kovásznán gyógykezelteti magát.
1840-ben rohamosan gyengülő egészségi állapota ellenére nem fordul el a közügyektől, ezek sikerében bizakodva próbál erőt gyűjteni gyötrő betegsége és a rosszindulatú támadások elviseléséhez. Eleget tett 11 marosvásárhelyi céh felkérésének: panaszuk kivizsgálása után a pert megnyerték – 1841 januárjában – B. F. S-nak köszönhetően.
Élete folyamán egyaránt megtapasztalta a mellőzést és a sikert.
A kor, amelyben élt, a megszülető nemzeti érzés, a nemzeti ébredés és függetlenség eszméinek hajnala volt. Életműve az eszmei újjáépülés szellemében bontakozott ki a lankadatlan nemzet- és hazaszeretet, az áldozatos tenni akarás és kitartó kötelességteljesítés jegyében.
A ma embere számára Bölöni Farkas Sándor nemzeti és etikai értékeink megtestesítője. Lelki életének belső harcai és örökös vívódásai, önzetlen áldozatai, szűkös életlehetőségei, aszkétizmussal párosult szerénysége nemes jellemre vall. Beleremeg a lélek a délibábos remények útján kifogyhatatlan jószívűséggel és lankadatlan segítő szándékkal felvértezett szikár alakját, sápadt arcát, kiváló jellemét felidézve…
A szebb, emberibb jövő ígéretének hirdetője, a természet és emberiség jogait becsülő, szabad gondolkodású hazafi, aki tudásával, tehetségével és pénzével nemzete felemelkedését szolgálta. Példája mindenkor időszerű!
Benkő Samu így vélekedett róla: „Bölöni Farkas Sándor az egyik legsokoldalúbb egyéniség és a társadalmi haladást a legváltozatosabb eszközökkel szolgáló demokrata. Igazi közösségi ember, aki a társadalom jobb, igazabb rendjét, a nép kiművelését és a szépségalkotó humánum diadalra juttatását munkálta egész életében.” (Utazás Észak-Amerikában. Sajtó alá rendezte, a bevezetőt írta Benkő Samu. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1966. 5.l.)
„Hídépítő is volt a két egymástól különálló magyar haza között” – írja Jancsó Elemér (Irodalom és időszerűség, Kriterion Könyvkiadó, 395. old.)
Szeretném hinni, hogy most, amikor halálának 178. évfordulójára emlékezünk, a kolozsvári Házsongárdi temetőben, neogótikus síremlékén a megemlékezés virágai fogják hirdetni, hogy Bölöni Farkas Sándor örökké él a nemzeti emlékezetben, és kulturális örökségünk elavulhatatlan része. És azt is hinni szeretném, hogy megidézett múltunk nemzeti öntudatunkat, kultúránkat és lelket gazdagító felemelő élményt jelenthet.
„Apáczai Csere János és a Bolyaiakhoz hasonlóan ő is az erdélyi föld mártírja lett, és prófétai sorsot kellett hordoznia mind kevesebb reménnyel, tovább haladva elrendeltetése útján” – írja Jancsó Elemér (uo. 390. old.).
Könyvészet:
Benkő Samu: Sorsformáló értelem. Művelődéstörténeti dolgozatok. (Bölöni Farkas Sándor
232-279. l.) Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1971.
Bölöni Farkas Sándor: Utazás Észak-Amerikában. A bevető tanulmányt írta Benkő Samu. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1966.
Bölöni Farkas Sándor: Utazás Észak-Amerikában. A bevezetőt írta Mikó Imre, Dacia Kiadó, Kolozsvár-Napoca, 1975.
Bölöni Farkas Sándor Naplója. Az előszót írta Jancsó Elemér. Kriterion Kk., Bukarest, 1971.
Gál István: Bölöni Farkas Sándor utazásiról. Pásztortűz, alapította Reményik Sándor, 1942. 2. szám
Gondolkodó magyarok. Bölöni Farkas Sándor: Naplótöredék (1835–36). Szigethi Gábor előszavával. Magvető Kk., Budapest, 1982.
Hatvany Lajos: Bölöni Farkas Sándor. Egy székely nemes, aki felfedezte a demokráciát. Minerva, Budapest, 1943.
Jakab Elek: Bölöni Farkas Sándor és kora. Keresztény Magvető, V. köt., Bp., 1870.
Jancsó Elemér: Irodalom és időszerűség. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1973.
Jancsó Elemér: Nyugat-európai utazás. Kvár, 1943, Erdélyi ritkaságok 11.
Jancsó Elemér: Bölöni Farkas Sándor élete és munkássága. Kolozsvár, 1942.
Jancsó Elemér: Bölöni Farkas Sándor. Pásztortűz, 1943/2. sz.
Mikó Imre: A bércre esett fa. Bölöni Farkas Sándor életregénye. Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1969.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
