Bodor Ferencz és Zakariás Antal szerepe 1848/49-ben

Az idén van Gábor Áron születésének 200. évfordulója, és az ideje annak, hogy fejet hajtsunk a kiváló tüzér szabadsághős emléke előtt, aki 165 évvel ezelőtt életét adta a székely szabadságért.  

Gábor Áron rézágyúja

Az idén van Gábor Áron születésének 200. évfordulója, és az ideje annak, hogy fejet hajtsunk a kiváló tüzér szabadsághős emléke előtt, aki 165 évvel ezelőtt életét adta a székely szabadságért. A székelység értékeli, és nem felejti el azt az önfeláldozó szervezőmunkát, amelyet a szabadságharc érdekében vállalt. Ezt a hőstettet nem lehet tőle elvitatni!

Szilárd történelmi tény az is, hogy 1848 őszén az ágyúöntés értelmi szerzője és szervezője is ő volt, de a korabeli dokumentumokból az is kiderült, hogy ennek gyakorlati kivitelezése két csíki sorstársa nélkül nem valósulhatott volna meg. A két csíki neve lassan feledésbe merült még a történészek által is, de azért ebben az évben jó volna, ha legalább szűkebb hazájukban megemlékeznének róluk. Tegyük ismertté nevüket a fiatalabb nemzedékek számára is.

Ezek Zakariás Antal (1804–1871) bányatulajdonos és Bodor Ferencz honvéd százados (1804–1874).

2014 mindkettőjük születésének 210. évfordulója, és Bodor halálának 140. évfordulója.

Ezt erősíti a Kelemen Lajos könyvében olvasható elismervény is, amelyet Gábor Áron 1849. június 7-én írt Zakariás Antalnak, a balánbányai rézbánya akkori tulajdonosának: „-.500 az az Ötszázforint vörösrézről amely anyagot a Csík Sz: Domokosi Rézgyárból Salétrom termesztő üstök kikészítésökre az ottani gyár tulajdonossa Tisztelt Zachariás Antal Úrtól mint Álladalmi részletet hogy hiánytalan ki vettem légyen elismerem”. Tehát Gábor Áron már 1848 nyarán megpróbált ugyan ágyút önteni Kézdivásárhelyen, de sikertelenül. Az élet nem engedte meg neki, hogy magasabb műszaki ismereteket szerezhessen (ti. asztalosmester volt, de katonaként tüzérségi képzést szerzett), és ennek hiányában az első ágyúk öntésének gyakorlati megvalósítását Bodor Ferencztől tanulta. Ki is volt Bodor Ferencz, és hogy került kapcsolatba az ágyúöntéssel? Bodor Ferencz 1804-ben Csíkszentmihályon született, édesapja Bodor Mihály volt, aki 1795-ben vette feleségül a csíkszépvízi Száva Ágnest (szül. 1775). A családi kapcsolatainak köszönhetően Bodor Ferencznek lehetősége volt olyan iskolát végezni, mely az akkori korszakhoz képest magas szintű bányatechnikai (és haditechnikai) képzést biztosított számára. Ez nem volt más, mint az 1770-ben Selmecbányán alakult Bányászati-Kohászati és Erdészeti Akadémia, ahonnan úgymond „bányatisztek” kerültek ki. Az akkori gyakorlatnak megfelelően ebben az iskolában az ércek olvasztása mellett más, de ide kapcsolódó szaktantárgyakat is tanítottak, amelyek különböző fémipari anyagok előállítására szolgáltattak ismereteket, de mindezek mellett még komoly hadmérnöki ismeretekkel is ellátta a hallgatókat. Annyi bizonyos, hogy Bodor mindezek mellett szakembere lett a lőporgyártásnak és az ércolvasztásnak olyan szinten, amely tudásnak abban az időben kevesen voltak birtokában. Bodor 1832-ben nősült, neje Miller Teréz lett, és itt meg kell jegyezni, hogy később anyósa teljes vagyona is ráment a madarasi lőporgyár fenntartására, mert – az ígérgetések dacára – a gyárat Bodor csak a saját pénzén tudta működtetni. Emiatt a forradalom után Bodor anyagilag teljesen tönkremenve lett a császári börtön foglya.

Visszatérve induló életéhez, elmondható, hogy mint fiatal bányatiszt a Zakariás Antal tulajdonában levő balánbányai rézbányánál már fiatalon bányanagy (mérnök) lett, majd a forradalmi események közepén Gál Sándor ezredes felkérésére 1849 márciusában megalapította, és utána a forradalom bukásáig vezette a csíkmadarasi lőporgyárat. Történelmi tény, hogy Bodor Ferenczet 1848 végén Zakariás Antal Bodvajra (Magyarhermány) küldte, hiszen ez is az ő tulajdona volt, és ott öntötték az első három hatfontos ágyút, ahol – a kézdivásárhelyi mesterekkel együtt – Gábor Áron is jelen volt. Bodor ugyan később nem vett részt a kézdivásárhelyi ágyúgyártásban, de nem lehet elvitatni tőle azt a fontos megvalósítást, hogy a fúrás nélküli ágyúk gyártása (tudatában volt annak, hogy az ágyúcsövek fúrásához nincs megfelelő felszerelés egész Székelyföldön) az ő irányítása és haditechnikai ismeretei révén valósult meg. Lehet, hogy ezt a fontos technikai feltételt a történészek jelentéktelennek tartják, de ebben az esetben ez döntő bizonyíték arra, hogy ágyúk öntésére a székelyföldi harangöntők tudása nem volt elégséges. Ez több szakmai ismeretet és gyakorlati hozzáértést is követelt. Ezért ezt a tényt nem szabad fölcserélni semmilyen legendával vagy szubjektív állításokkal. Bodor öntési módszerét gyorsan átvették a székelyföldi mesterek, és így kezdődött el a székelyföldi ágyúgyártás. Bodor a hiányzó technikai tudást adta, és önzetlenül betanította a későbbi öntőmestereket, viszont jómaga visszatért a forradalom időszakában annyira szükséges, még nagyobb fontossággal bíró lőporgyártáshoz. Bodor Ferencz szerepét az első ágyúk öntésénél Gál Sándor 1861-ben, Nápolyban megjelent olasz nyelvű életrajza is megemlíti, igazolja.

(Folytatjuk)

Dr. Száva Tibor-Sándor (Bécs)