Bocskai és Nyárádszereda
Ide kívánkozik Orbán Balázsnak azon véleménye, hogy régen Nyárádszereda jelentősebb település volt, mint akkor, amikor ő ott kutatott, tehát a múltjáért is több figyelmet érdemel, de különösen azért érdemel tiszteletet, mert itt tartották azt az országgyűlést, mely „Erdélynek legjobb fejedelmét (Bocskait) adá”.
Ide kívánkozik Orbán Balázsnak azon véleménye, hogy régen Nyárádszereda jelentősebb település volt, mint akkor, amikor ő ott kutatott, tehát a múltjáért is több figyelmet érdemel, de különösen azért érdemel tiszteletet, mert itt tartották azt az országgyűlést, mely „Erdélynek legjobb fejedelmét (Bocskait) adá”. Természetesen lehet vitatkozni Orbán Balázs véleményével arról, hogy Bocskai volt-e Erdély legnagyobb fejedelme, de azt, hogy rövid kétévi uralkodása alatt kivezette Erdélyt a több mint egy évtizede tartó politikai válságából, s perspektívát mutatott jövőjéről, elvitatni aligha lehet. Nyárádszeredába gyülekeztek tehát 1605. február 21-én a magyar és a székely rendek jelentős számban, viszont hiányoztak a szászok követei, ezért csak részleges országgyűlésről beszélhetünk. A megjelent magyar rendek közt jelentős személyiségeket találunk, ott volt Bornemisza Boldizsár tanácsúr, Fehér vármegye főispánja, Bogáti Menyhért tanácsúr, Erdély főgenerálisa, Mindszenti Benedek főnemes, az udvarhelyi vár főkapitánya, Angyalos János ítélőmester, Cegei Vas Ferenc főúr, továbbá Erdéli István, Kemény Boldizsár, utóbbi kettő közismert vezető ember. A legkiemelkedőbb székely Petki János székely főgenerális volt, és ott találjuk Bedő István háromszéki kapitányt, Baló Menyhértet, Marosszék főkapitányát – és a jelenlevők nevét szaporíthatnánk. A tanácskozás rövid és sikeres volt, bizonyosan azért, mert az alapkérdésekben már Keresztúron és Petelében kialakították a követendő célt: Bocskai fejedelemmé választását, ami meg is történt. A forrásokból az is kiderül, hogy nem feledkeztek meg felsorolni a székelység feltételeit, valamint kifejezték az erdélyi rendek azon kérését, hogy Bocskai jöjjön Erdélybe és vegye át a fejedelemséget.
Szeretnénk pontosítani, hogy a székelyek követeléseit már a február elsején tartott gyűlésből eljuttatták Bocskaihoz, amely a következő feltételeket tartalmazta: A székelyeket megtartja a régi szabadságukban. A közelmúltban esetleg elkövetett tetteikért közbocsánatban részesülnek. Nem helyez idegen tiszteket és kapitányokat közéjük, hanem megengedi, hogy maguk közül válasszanak vezetőket. Nem küld idegen katonaságot közéjük, s megengedi, hogy azokat a nemeseket, akik nem nemzetségükből valók, elűzzék maguk közül. Amennyiben hadfelkelés alkalmával 15 napon belül nem ütköznek meg az ellenséggel, régi szokásuk szerint haza mehetnek. * Bocskai elfogadta a székelyek kéréseit, s erről már február 16-án oklevelet állított ki Sárospatakon, de ő is feltételként szabta meg, hogy a székelyek fejenként hűségesküt tegyenek neki, és a hazát hűségesen szolgálják. Nem tudjuk, hogy megkapták-e a székelyek Bocskai szabadságlevelét már a nyárádszeredai országgyűlés előtt, de ha már ismert volt, akkor is természetesnek tartjuk, hogy a szeredai gyűlésben megismételték a feltételeiket. S hogy jogaik hosszú életűek legyenek, felkérték Bocskait, hogy a fejedelemség elfogadása után hívjon össze újra országgyűlést, amely törvényt alkot szabadságaikról. Említettük már, hogy Nyárádszeredában a szászok követei hiányoztak, márpedig teljesen törvényesnek csak akkor lehetett elfogadni bármely országgyűlés végzéseit, ha mindhárom hivatalos nemzet követei hozták azokat. Ezért már Nyárádszeredából küldöttség ment a szászokhoz, hogy ők is fogadják el Bocskait Erdély fejedelmének. Van olyan forrásunk is, amely szerint kételyek is felmerültek azzal kapcsolatban, hogy Bocskai valóban hajlandó-e a Habsburgok ellen végigvinni az elkezdődött küzdelmet. Itt legyen szabad megemlítenünk Péchi Simonnak, a művelt humanistának azt az észrevételét, hogy Bocskai közben csodálatos átalakuláson ment át (amit – tegyük hozzá – a történetírás szívesen nevez „pálfordulásnak”). Igaza volt Péchi Simonnak: Bocskai valóban és teljes meggyőződéssel a császári hatalom ellen fordult: szabadságharc vezetésére vállalkozott, s ebben már benne volt az is, hogy a három részre szakadt ország közös ügyét felkarolja, mert „az egész magyar nemzetségnek megmaradásáért” bontott zászlót. A szeredai országgyűlés sem kívánt mást tőle. Ennek üzenetével küldöttség indult hozzá Nyárádszeredából. A küldöttség népes és tekintélyes volt: a megyék részéről Kemény Boldizsár és Angyalos János, a székelyek közül Baló Menyhérd, Nagy Menyhérd és Barlabás Ferenc vett részt benne. A Bocskaihoz küldött üzenetből nem hiányzott az országgyűlésnek az a vállalása, hogy mind a megyék, mind a székelyek azonnal készek csatlakozni hozzá, mihelyt bejön Erdélybe. Kérésük egyik pontja az volt, hogy a fejedelem igyekezzék Erdélyt megtisztítani a császári hadaktól. Bocskai megértette az erdélyiek határozatát, amelyet örömmel elfogadott, s nyomban hozzálátott annak teljesítéséhez, először békés eszközökkel, természetesen a fejedelmi szék átvétele érdekében. Ezért az Erdélyben tartózkodó császári biztosokhoz küldte két befolyásos hívét, Bethlen Farkast és Balássy Ferencet, hogy Erdély átengedésére szólítsák fel őket. A fejedelem első intézkedései közé tartozott Petki János kinevezése székely főkapitánnyá. Aztán nem késett felszólítani a szászokat, hogy csatlakozzanak hozzá. De a békés megoldás egyelőre nem sikerült, ezért a fegyveres küzdelem elkerülhetetlen volt, amely Bocskai győzelmével végződött: a császári erőket kiszorította Erdélyből, s a szászok ellenállását is megtörte.
Közben 1606. április 20-án Szerencsen Bocskait Magyarország is fejedelemmé választotta, aztán Medgyesen szeptember 14-én Erdély teljes országgyűlésében, ahol már a szászok is jelen voltak, ünnepélyesen és törvényesen beiktatták Erdély fejedelmi székébe. Bocskai a nyárádszeredai országgyűlést érvényesnek tartotta, s utána egyre gyakrabban nevezte magát „a magyar részek urának, Erdély fejedelmének és a székelyek ispánjának”. Ő nem felejtette el, hogy a székelységnek fő szerepe volt fejedelemmé választásában. Testamentumában az egész magyar nemzet figyelmébe ajánlja a székelyeket. Bár hirtelen bekövetkezett halála miatt (1606. december 29-én elhunyt), a koncepciós politikáját nem sikerült teljesen végbe vinnie, mégis látnunk kell, hogy ő vetette meg annak az erdélyi politikának az alapjait, amelyet a későbbi nagy fejedelmek, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György tovább folytattak. Ennek köszönhetően került ki a székelység abból a mély válságból, amelybe a 16. század második felében és a következő század első éveiben jutott. S a Testamentumban foglaltakat nem nehéz meglátnunk: Bocskai az egész magyarság számára el nem évülő, sőt nagyon is időszerű tanácsot adott: intette mind az erdélyieket, mind magyarországi híveit „az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák ő atyafiainak és ő véreknek.” * Nyárádszereda pedig azért, mert biztonságos helyet adott 1605. február 21-én az erdélyi fejedelemválasztó országgyűlésnek, kitörölhetetlenül beírta nevét a magyar történelembe. * Egyed Ákos: Fejedelemválasztó országgyűlés Nyárádszeredában 1605-ben * Elhangzott az Erdélyi Múzeum-Egyesület Marosvásárhelyi Fiókja 2011. november 12-én tartott tudományos ülésén Nyárádszeredában. Részlet * Forrás: Helikon, XXII. évfolyam, 2011. 24. (590.) szám – december 25.
