2024. november 30., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Boccsú Bimbit ugyanúgy hívják, mint a nagyapját, az is Boccsú Bimbi. De bá, vagyis Boccsú Bimbi bá.

Gonda Zoltán: Ködös reggel


Boccsú Bimbit ugyanúgy hívják, mint a nagyapját, az is Boccsú Bimbi. De bá, vagyis Boccsú Bimbi bá.
Volt.
Boccsú Bimbi pedig csak szimplán Boccsú Bimbi.
A faluban nem élt más Boccsú, csak ők ketten. A Boccsú Bimbi apja azért nem Boccsú, mert senki sem látta soha. Valamelyik nyári sokadalomban jött össze vele Varga Borbála, a Boccsú Bimbi szülőanyja.
Ezért aztán Boccsú Bimbi nem is Boccsú, ő istenigazában Varga Imre.
A nagyapja, vagyis Boccsú Bimbi bá is Varga Imre. Volt. De így még az adószedő sem emlegette soha.
Mégis jól járt Boccsú Bimbi, mert ha Varga Imre marad, akkor biztosan megkapja hozzá a Bitang előnevet is. Bitang Boccsú Bimbi, Boccsú Bitang Bimbi, milyen cikis.
Biszti, hogy felakasztaná magát miánna.
Boccsú Bimbi bá, vagyis idős Varga Imre, a nagyapa százbeszédű ember létére igen gyakran mesélt katonaélményeiről. Tiritarka sztorik. Az 1960-as évek végén töltötte kötelező katonai szolgálatát a román hadseregben. Egyik ötpercese arról regél, miért is ragadt rajta ez a ‘boccsú’.
– Hát nincs mit tagadni – sóhajtotta öreg Boccsú Bimbi, vagyis bá –, hogy nekem ma is gömbeces, de akkor aztán ugyanvalóst olyan szép kicsi kerek volt a képem, az éjfél utáni telihold is megirigyelte volna. A szeplőimet leszámítva, mert éppen júliusban rukkoltam bé, s hát tele szarkatojással.
Olyan életem volt mégis, leszámítva a kiképzés kemény heteit, hogy az eskütétel után az Agyusztáns Micsimán béválogatott az ezred dalárdájába. Mindig úgy kedveskedett nekem, hogy Háj boccsúlé, háj boccsúlé! Még szólót is énekeltem, igaz, hogy nem egyedül, mert adtak mellém egy nagy fekete csávót, úgy hívták, Kakarázó Vászilé. Na már most: tudjátok, mi az a kakarázó? Hát az bizony kecskebabanc. Káplári rangban feszített, és ahányszor csak jelentést tett ez a Kakarázó, mindig gödör vájódott a tisztek hasába a röhögéstől.
Evvel a Kakarázóval énekeltem párban, a kórus előtt, a mikrofonba, hej. Mély hangú momürlán, fekete, mint a faszén. Gyakran látogattak oda mindenféle katonai pasasék, cujkát is kaptunk olyankor, hát éppen egy bolgár tábornok a vendég, atasát militár plénicai potenciál, neki tisztelgett a sok nép a díszteremben. Pánájot Kárákácsálov a becsületes neve.
Háj boccsúlé, háj boccsúlé, kiabálta feszt a próbákon az Agyusztáns Micsimán, és én az előadáson aztán bezzeg kidobtam a tüdőmet. De ő is kitett magáért, mert úgy vezényelt, halljátok, akkorán trancsérozta a levegőt, emelkedett, mintha el akarna szállni, aztán váratlanul lezuhant mindkét karja, hogy mindjárt a másik minutában megint felfurakodjék, mint a valóságos rakéta...
Bine küntát, Boccsúlé, dicsérgetett. Aztán így szépen rám ragadt a Boccsú; nem bántam, mert mindenki olyan kedvesen emlegette, szerettek, na, mit kerteljek, csak mondták: Boccsúlé, ozoszep!, és én rögtön rákezdtem, hogy Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék, erősen tapsolták, na.
Boccsú Bimbi ötvenévesen kezdi kutatni a családfáját. Hazajárt a múltkoriban, és valaki a régebbiek közül kedvesen ráismert: „Maga nem a Boccsú Bimbi bá onokája?”
Ilyet is ritkán hallunk manapság. A bogár már ott zummol a Bimbi szívében, hogy megtudja: mit is jelent ez a boccsú. Öreg Boccsú Bimbi, a bá, hát ő ugye, immár nincs kéznél, ki tudja, melyik mennyei fesztiválon tenorizál.
Utód Boccsú Bimbi jártas a világűrben, utána tud nézni szinte mindennek. Ott van például a román nyelv értelmező, magyarázó szótára, a DEX. Beüti a szót, hát uramfia, benne a tudákság. Olyan emberre mondják, akinek durvák, rútak a vonásai. Pl. rusnya az orra. Átvitt értelemben badarán, vagyis goromba, durva, modortalan, faragatlan, pokróc. Emellett pedig otromba, cudar, gonosz, gyalázatos, hitvány, aljas... Gazember. (A török bokçu-ból ered, ami nagyjából ugyanezt jelenti.)
A családfa kutatása pánikszerűen abbamarad. Bimbi a visszakapott termőföldjét, valami hat és fél hektár szántót, átengedi az egyik ottragadt rokonnak, majdnem, de mégsem éppen ingyért; és igyekszik felejteni.
Persze nem könnyű. Időnként, amikor nincs odahaza az asszonya, hosszan tanulmányozza arcát a tükörben. Nyomogatja az orrát, tekeri a fülét. Nyammog, nyámmog, hümmög, mümmög, nyummog, mummog, artikulálatlankodik.
Így is, úgy is eltelik az élet.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató