2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Biztonságos életpályát szorgalmaz az RMDSZ a közalkalmazottak számára

  • 2016-04-11 16:08:56

„Súlyos aránytalanságokat küszöbölne ki az egységes közalkalmazotti bértábla bevezetése, ezért aggódva és értetlenül figyeljük, hogy a kormány halasztással manőverezik, és egyre távolabb kerülünk a törvénytervezet közvitára bocsátásától. Legyen vége a kiszivárogtatásoknak, a kormány álljon elé egy konkrét, megvalósítható tervvel!” – nyilatkozta Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke annak kapcsán, hogy a kormány hétről hétre késlelteti az erre vonatkozó döntés meghozatalát.
Az ügyvezető elnök szerint egy kiszámítható és igazságos bérezési rendszerre van szükség, amely a biztonságot anyagi szempontból is megalapozza. „Azt kell érezniük fiataljainknak, hogy Romániában is van értelme az orvosi, pedagógusi, vagy közigazgatási pályán elhelyezkedni. Olyan versenyképes fizetések megteremtését kell szorgalmazni, amely az új generáció körében a jobb megélhetésért vállalt kivándorlást az itthon maradásra, az itt boldogulásra cseréli. Ennek egyik nagy mérföldköve az egységes bértábla bevezetése, amely az eddig megmagyarázhatatlan különbségeket javítaná ki olyanképpen, hogy a különböző területeken dolgozó, de azonos beosztású és ugyanolyan régiséggel rendelkező alkalmazottak ugyanakkora fizetést vinnének haza” – fogalmazott Kovács Péter, majd hozzátette: a kormánynak határozottan ki kell állnia, és az előzően ígértekhez képest mielőbb döntést kell hoznia az ügyben.
„Nem csoda, hogy az önkormányza-tokban a választott tisztségviselőknek nincs megfelelő szakértői csapata, hiszen egy kezdő jogásznak vagy más felsőfokú végzettséget igénylő munkakörben dolgozónak 1000 lej alatti fizetést tudnak adni. Az egészségügyben és az oktatásban is azt tapasztaljuk, hogy sok év egyetemi tanulmány elvégzése után megalázóan alacsony fizetéssel indulnak fiataljaink, ugyanakkor a fejlődési perspektíva sem biztosított” – mondta az ügyvezető elnök, majd leszögezte: követelik, hogy a kormány teremtse meg egy kiszámítható, biztonságos életpálya alapjait.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató