2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bizalmi szavazást rendelt el az EMNP elnöksége

  • 2016-06-12 15:52:30

Bizalmi szavazást rendelt el az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöksége a párt minden olyan szervezeténél, amelyik rosszabb eredményt ért el a vasárnap tartott választásokon, mint négy évvel ezelőtt.

Bizalmi szavazást rendelt el az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöksége a párt minden olyan szervezeténél, amelyik rosszabb eredményt ért el a vasárnap tartott választásokon, mint négy évvel ezelőtt – olvasható az EMNP közleményében.
Az elnökség döntése értelmében a következő négy hétben kell minden olyan településen és megyében kielemezni a helyi kampányt és eredményeket, majd bizalmi szavazást tartani, ahol a párt jelöltjei elindultak és kevesebb mandátumot vagy kevesebb szavazatot szereztek, mint négy évvel ezelőtt.
„Amennyiben a helyi, megyei elnök, illetve elnökség ezen a megmérettetésen elbukik, az illető szervezetekben kötelező módon tisztújítást kell tartani” – áll az EMNP közleményében. Az elnökség megállapította, hogy Maros, Szi-lágy, Hargita, Kovászna, Kolozs, Temes és Fehér megyében növekedett a párt jelöltjei által szerzett mandátumok száma, Máramaros és Brassó megyében ugyanannyi képviselőt juttattak az önkormányzatokba, mint négy évvel ezelőtt, Bihar és Szatmár megyében viszont romlottak a párt eredményei.
Azzal kapcsolatban, hogy a választások után Sorbán Attila volt választmányi elnök a pártelnökség lemondását követelte, az elnökség véleményét Jakab Attila, a párt Országos Önkormányzati Tanácsának az elnöke közölte az MTI-vel. A Hargita megyei elnöki tisztséget is betöltő politikus elmondta: Sorbán Attilával egyetértésben az elnökség is úgy látja, hogy az erdélyi jobboldal politizálásán változtatni kell. Hozzátette ugyanakkor: a lemondásra való felszólítással a volt választmányi elnök nem szolgálta a jobboldali politizálás megváltoztatásának a célját, amit ő maga is megfogalmazott.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató