2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A bíróság elutasította két coloradói elektor kérvényét a törvénytől eltérő szavazásról

  • 2016-12-13 17:08:35

  • MTI

Egy amerikai szövetségi bíró elutasította a középnyugati Colorado államban két elektor kérvényét annak a törvénynek a hatályon kívül helyezéséről, amely alapján az elektoroknak az államban győzelmet arató elnökjelöltre kell adniuk voksukat az elektori kollégium szavazásakor.
Coloradóban az elektori kollégium voksait Hillary Clinton volt demokrata párti elnökjelölt nyerte el, de a kilencből két elektor úgy gondolta, hogy a Clintonra leadott szavazat az alkotmányt létrehozó alapító atyák szándéka elleni lenne, és ezért inkább Donald Trump republikánus jelöltre szavazna.
Wiley Daniel bíró azonban elutasította kérvényüket, azzal érvelve, hogy ez sértené a coloradói szavazópolgárok jogát a szabad választáshoz, és veszélybe sodorná a békés hatalomátadás folyamatát is. A két elektort képviselő ügyvéd, Jason Wesoky közölte: a fellebbviteli bírósághoz fordulnak annak érdekében, hogy oldják fel a törvényi kötelezettséget.
A két elektor jelezte, hogy esetleg nem is Trumpra szavazna, hanem megpróbálna maga mellé állítani más elektorokat annak érdekében, hogy egy másik republikánus politikust szavazzanak meg elnöknek. Wesoky azzal is érvelt, hogy a novemberi választásokon az állampolgárok nem az elnök személyére voksoltak, hanem az elektorokra, és az elektorok  számára biztosítani kellene, hogy lelkiismeretük szerint voksolhassanak.
Donald Trump egyik ügyvédje szintén hétfőn jogi nyilatkozatot nyújtott be a coloradói bíróságon, és ebben azzal érvel, hogy az állam vonatkozó törvényének megváltoztatása beláthatatlan következményekkel járna. (MTI)
„Ez nagyon komoly dolog. Ha az elektor szabadon, kötöttség nélkül voksol az elektori kollégiumban, azzal a választópolgár döntését veszi semmibe” – írta érvelésében Christopher Murray ügyvéd.
Elemzők rámutatnak: a coloradói törvény megváltoztatása precedenst jelentene, és más államok egyes elektorait is változtatásra biztatná.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató