2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bíróság előtt a sajtószabadság világnapján

  • 2016-05-04 15:55:48

  • MTI

A sajtószabadság világnapján állították bíróság elé Murat Belgét, a Taraf című török napilap rovatvezetőjét, egyetemi tanárt, amiért egyik cikkében megsértette Recep Tayyip Erdogan török elnököt.

A sajtószabadság világnapján állították bíróság elé Murat Belgét, a Taraf című török napilap rovatvezetőjét, egyetemi tanárt, amiért egyik cikkében megsértette Recep Tayyip Erdogan török elnököt – számolt be róla kedden a TRT Haber közszolgálati hírtelevízió.
Belge egyik írásában azt állította: Erdogan azért keltett feszültséget a törökök és a kurdok között 2015 tavaszán, hogy az általa alapított és jelenleg is kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) jobb eredményt érjen el a június 7-i parlamenti választásokon. Az ügyész 4 év börtönbüntetést kért az újságíróra.
A Taraf rovatvezetője az ítélőszék előtt visszautasította a vádat. Kifejtette: a 2015. szeptember 12-én megjelent cikk a választási időszak és az azt követő periódus elemzése. „Hogy igaz-e vagy hamis, ami a szövegben szerepel, az lehet vita tárgya, de a rágalmazás okán indított bírósági per nem. Tagja lettem Törökország egyik legnépesebb klubjának, azon emberekének, akik megsértették Erdogant” – jegyezte meg az újságíró.
A tárgyaláson Orhan Pamuk világhírű Nobel-díjas török író is részt vett, hogy kifejezze szolidaritását.
Belge ügyvédje azt mondta, hogy szerinte alkotmányellenes a török büntetőtörvénykönyvnek az a cikke, amely a köztársasági elnök becsmérléséről szól. A törvény hatályon kívül helyezése érdekében az ítélőszéknek az alkotmánybíróság elé kellene terjesztenie azt – tette hozzá.
A tárgyalást hiányzó dokumentumokra hivatkozva elhalasztották.
Amióta 2014 augusztusában Erdogant Törökország államfőjévé választották, megsokszorozódtak a hasonló indíttatású büntetőperek. Megfigyelők szerint az ország a tekintélyelvű rendszer felé sodródik. Az eltelt több mint másfél évben mintegy 2000 ilyen bírósági eljárás indult Törökországban, sokszor színészek, újságírók, illetve civilek ellen.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató