2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fotó: Nagy Tibor


A Magyar Polgári Párt (MPP) februári kongresszusának előkészítéséről, az együttműködésről, a parlament prioritásairól tartott kedden sajtótájékoztatót Biró Zsolt parlamenti képviselő, az MPP elnöke.
 
Új időszak következik az MPP életében
Elmondta, a múlt hét végén Székelyudvarhelyen tartott bővített elnökségi ülésen döntöttek arról, hogy a párt ötödik kongresszusát február 11-én tartják Szatmárnémetiben. Az elnök szerint új időszak következik az MPP életében, „kilenc év után elérkezett az idő, hogy újratervezzünk bizonyos dolgokat, úgyhogy a kongresszuson alapszabályzat-módosításra is sor kerül, bizonyos tekintetben program-módosításra is, az MPP keretprogramja, amely a célokat megfogalmazza, továbbra is változatlan” – jelentette ki Biró Zsolt, utalva arra, hogy megváltozott a helyzet, mert a 2016-os esztendőt úgy zárhatták le, hogy „a Magyar Polgári Párt immár elmondhatja, parlamenti képviselettel rendelkezik, növekedtünk az önkormányzatok szintjén is, ami új helyzetet eredményez a párt szempontjából, és ehhez kell igazítanunk a terveinket, a programot, az alapszabályzatot, hogy egy olyan új struktúránk legyen, amely adott esetben operatívan és hatékonyan tudja kezelni a felmerülő kérdéseket”. Ezért tervezik választmány létrehozását, mert eddig csupán elnökség létezett, a kongresszus és az elnökség között nem volt olyan testület, amelynek döntéshozó hatásköre lenne. Ugyanakkor tisztújításra is sor kerül.
A Népújság kérdésére, hogy indul-e egy újabb mandátumért, illetve van-e kihívója, Biró Zsolt kijelentette: indulok egy újabb mandátumért, egyelőre nincs tudomásom arról, hogy más jelentkező is lenne az elnöki tisztségre, de február 11-ig még majdnem egy hónap van… Egyébként a kérdést megbeszéltük az országos bővített elnökségen, és a kollégáim, munka-társaim támogattak. 
 
Elfogadhatatlanok a katolikus gimnázium körüli „maszatolások”
A továbbiakban a parlamenti munkáról beszélt a képviselő. Örömmel jelentette be, hogy az MPP-nek Marosvásárhelyen is lesz parlamenti irodája, a volt városháza épületében, a 82-es irodában. Reményei szerint február elsejéig sikerül elkezdeni a fogadóórákat is. 
A párt törvényhozási prioritásairól szólva mondta, hogy minél jobb eredményeket szeretnének elérni a nyelvhasználat terén. „Az RMDSZ-szel közösen megfogalmazott választási programunk célként tűzi ki, hogy a 20%-os nyelvhasználati küszöböt lejjebb szorítsuk a 10-15%-os határra. Ennél is fontosabb szimbólumaink használata, ez elsődleges kell legyen, mert látjuk, hogy ebből adódik a legtöbb probléma, büntetés, peres eljárás, úgyhogy ebben a kérdésben mielőbb eredményt szeretnénk elérni.”
Örömmel nyugtázta, hogy azoknak a szakbizottságoknak a tagjai lettek, amelyeknek szerettek volna: Kulcsár Terza József a jogi és emberjogi bizottság tagja, ami nagyon fontos a nemzeti és kisebbségi ügyek szempontjából, ő maga az oktatási bizottságban tevékenykedik, ami „akár a marosvásárhelyi római katolikus iskola körüli helyzet kapcsán is rendkívül fontos”.
A miniszterjelöltek meghallgatásáról is beszélt, illetve arról, hogy Pavel Năstasénak feltette a kérdést: amennyiben a kormány prioritásként kezeli az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását, illetve tételesen megjelenik a kormányprogramban a felekezeti oktatás támogatása, tekinthetik-e úgy, hogy az oktatási tárca elsőrendű feladatai közé is bekerül ez a kérdés, tételesen utalva a marosvásárhelyi katolikus iskola helyzetére, mert, mint mondta, a gyakorlat nem azt mutatja, hogy ezt bárki prioritásként kezelné. Kijelentette: „Egyértelművé kell tenni, és egyértelművé tesszük folyamatosan, ameddig a megnyugtató megoldást el nem érjük, hogy azok a maszatolások, amelyek például a hétfői, a polgármester által szervezett zárt ajtós megbeszélésen elhangzottak mint megoldási javaslatok, számunkra teljes mértékben elfogadhatatlanok. Véleménye szerint önálló intézményrendszerre van szükség, és a római katolikus iskola önálló státusát kell elérni Marosvásárhelyen.
– Mit tud tenni konkrétan a katolikus iskola érdekében?
– Világos az álláspontunk: én folyamatosan tartom a kapcsolatot a szülőkkel, a kérdésről Jakubinyi György érsek úrral is beszélgettem. Azt gondolom, hogy ezt a kérdést megnyugtatóan csak miniszteri szinten tudjuk rendezni, hiszen látjuk, itt egyfajta labdázás folyik: a minisztérium azt mondja, hogy ebben a kérdésben nem illetékes, próbálja a megyére hárítani a felelősséget, a megyében pedig azt látjuk, hogy gazdátlan a probléma, illetve, akik potenciálisan foglalkozhattak volna vele, ideiglenes mandátummal rendelkeztek, a másik pedig az, hogy a beiskolázási terv körül kialakult problémák csak arra jók, hogy tovább ködösítsék ezt az ügyet. Hiszen ha nincs új terv, akkor automatikusan a tavalyi beiskolázási számok érvényesek, és a katolikus iskolának működnie kell a továbbiakban. A jövő zenéje, hogy jogilag hogyan tudjuk a helyzetet rendezni. Itt és most nem tudom a megoldást, de mindent megteszünk az ügy előrevitele érdekében, hogy a Katolikus Státus birtokba vehesse az épületet – nyilatkozta Biró Zsolt.
 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató