Iuga Alex-Rolandot már élete első éveiben játszótársukká fogadták a betűk. Három és fél esztendősen tanult meg olvasni a most már kilencéves, csupa mosoly kisfiú, jó ideje pedig számítógépen ír meséket és feladatokat.
Alexszel édesanyja, Iuga Laura ismertetett meg, miután gyermeke – cseppet sem meglepő módon – első díjat nyert a Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny országos szakaszán. Egy nehéz nap után hazaérve, a virtuális térben beszélgettem az anya–fia párossal, és derűjük, energiájuk mintha egészen lemosta volna rólam a korábbi órák „mókuskerekezésének” porát.
– Alexet mindig is a betűk érdekelték a kisautók vagy más tipikus fiús játékok helyett. Lehettek mágneses vagy fából készült karakterek, mindegy volt, milyenek, csak betűk legyenek – kezdett bele közös történetükbe az édesanya. – Ha úgy adódott, hogy együtt néztük a tévét, mindegyre rám kérdezett, hogy „anyuka, ott mit ír?”, aztán betűzni kezdte a látottakat, még a román szavakat is, például ha reklám kezdődött, akkor a „publicitate” szót. Én meg csak ámultam-bámultam, hogy akkor most mi történik. Ha valakinek elújságoltam, hogy a fiam ilyen pici korában már tud olvasni, csak legyintettek, hogy persze, biztos én erőltetem. Pedig szó sem volt ilyesmiről. Őt egyszerűen mindig csak ez vonzotta, hiába vettünk neki a férjemmel egy rakás játékot, és hiába ültünk le vele, hogy közösen próbáljuk ki az új szerzeményeket, újra meg újra a betűkhöz tért vissza. Így aztán három és fél évesen már folyékonyan olvasott.
– Négyévesen pedig írni is tudtam – vette át a szót egy pillanatra a kisfiú.
– Emlékszel még az első mesére, amit önállóan olvastál el? – kérdeztem.
– A Piroska és a farkas volt az – vágta rá gondolkodás nélkül, majd azt is elárulta, hogy mostani kedvence a különleges rejtvények megfejtésében remekelő újságíróegér, Geronimo Stilton kalandsorozata.
– Alex a marosvásárhelyi
George Coșbuc Általános Iskola második osztályába jár. Hosszított programban vesz részt, így az iskolában készíti el a házi feladatokat, amikor pedig hazajön, eszik, megpihen, aztán ül is le mesét írni a számítógépen. Öt-hat éves korában vált ez a kedvenc szórakozásává, és őszintén be kell vallanom, hogy én nem tudok olyan gyorsan írni a laptopon, mint ő. Sokszor oda sem néz, úgy sorakoztatja egymás mellé a betűket. Mindenki, aki hallja, hogy számítógépezik, azt gondolja, hogy biztos játszik a számítógépen, pedig azon egyetlen játék sincs, csak a Word, a PowerPoint és a Paint program. Amit leír, azt kép formájában is megjeleníti a képernyőn – mesélte az édesanya.
– Magamat meg a barátaimat szoktam lerajzolni, rendszerint ők a történetem szereplői, meg a szüleim. Legtöbbször először a rajz készül el, és utána írom meg hozzá a szöveget – avatott be egyik kulisszatitkába a kisfiú.
– Eddig körülbelül hány mesét írtál? – tudakoltam.
– Számítógépen száznál többet. A történeteim nagyjából egy óra alatt születnek meg.
– Van kedvenced? – kíváncsiskodtam tovább.
– Nincs, mindeniket egyformán szeretem – szögezte le a kisfiú.
– Amit megír és lerajzol, azt ki is szokta nyomtatni – tette hozzá Laura, és közben mutatott párat az eddigi, kézbe vehető alkotásokból. Alex az iskolában, A Sárkányok kertjében… – hangzottak el egymás után a megélt élményeket, iskolai, családi és egyházi kirándulásokat megörökítő igaz mesék címei.
– Milyen más kedvenc időtöltéseid vannak a meseírás mellett? – hozakodtam elő egy újabb kérdéssel.
– Szeretek biciklizni, a barátokkal bújócskázni, fogócskázni, és beszélgetni is. Egy-két barátommal könyveket is cserélgetünk. Emellett kórusba is járok a cserealji református egyházközségbe, és kirándulni is szoktam menni a gyülekezettel, a Sárkányok kertjébe is így jutottam el – mesélte Alex.
A továbbiakban az is kiderült, hogy beszélgetőtársam a másodikosok mesemondó versenyén is részt vett, és harmadik díjat kapott a körzeti szakaszon. A Fürkész versenyre tanító nénije, Trif Izabella készítette fel, de a feladatoldásnál az édesanyja is asszisztált.
– Amíg én azon törtem a fejem, hogy vajon mit ábrázolnak azok a betűk, ő egyből rávágta a helyes választ. De a szólások, közmondások is lekötötték a figyelmét, meg a j, illetve az ly használatával kapcsolatos feladatok – idézett fel Laura néhányat az otthoni gyakorlással töltött pillanatokból.
– Magát a versenyt elég lazán vettem, nem volt bennem nagy izgalom – mesélte Alex.
– Izgultam én helyette is – kacagta el magát az édesanya.
– Gondolkoztál-e azon, hogy mi szeretnél lenni, ha felnősz? – kérdeztem.
– Író – vágta rá Alex.
– A tanító néni szerint egy jó magyar szakos tanár is lehetne belőle – tette hozzá az édesanya, majd azt is elárulta, hogy kisfia énekelni is nagyon szeret, reggelente, ahogy felébred, már zeng is a ház kedvenc népdalától, a Tavaszi szél vizet áraszttól.
Mielőtt elköszöntünk, arra kértem Alexet, hogy körvonalazza egy számára tökéletes nap forgatókönyvét.
– Reggel kipihenten ébredek, finomat reggelizem, egész délelőtt írhatok, tanulhatok, aztán jön az ízletes ebéd, és utána újra leülhetek a számítógép elé, majd egy finom vacsora és a lefekvés következik.
Legvégül azt is megtudtam, hogy betűország kis vitézének egyik legnagyobb vágya, hogy eljusson szüleivel a Fekete-tengerre. Szívből kívánom neki, hogy álma még idén nyáron valóra váljon.
