Betiltott fabulák utóélete

Segélykiáltás a színpadon

1989 májusában írt és betiltott, tanmesékbe rejtett politikai üzenetet hordozó bábelőadást, Smaranda Enache Fabule, fabule című alkotását idézte fel jubileumi rendezvénysorozata keretében a 70 éves Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház. 

A Fabule? Fabule! – a kultúra mint ellenállás című beszélgetés hallgatósága az idősíkok különleges találkozásának lehetett tanúja. A szerző mellett Maria Mierluţ rendező, a darab zenei világát megteremtő Csíky Boldizsár és a holló-, róka-, ökör-, borjúbőrbe bújva rendkívüli kockázatot vállaló bábszínészek együtt elevenítették fel és szólaltatták meg a harminc éve született előadást.

Smaranda Enache az előadás megírásakor, a diktatúra utolsó évében az Ariel Színház művészeti vezetője volt. A jubileumi együttlét elején azt a szellemi közeget körvonalazta, amelyben ez a merész – és jobb sorsra érdemes – produkció megszülethetett.

– Az Ariel, amellett, hogy az öröm színháza volt, egy ideológiailag kevésbé kontrollált kulturális intézménynek számított. A világirodalom valamennyi jelentős művét színpadra vittük, és folyamatosan új szövegeket kerestünk. Az ellenállás hatékony fegyvere volt a színházunk, hiszen Shakespeare hangján mi magunk is megszólaltunk, tiltakoztunk – mondta az egykori művészeti vezető, majd a mindenben a kiválóságot kereső Antal Pál társulatvezetőről és jeles kollégáiról, Maria Mierluţ rendezőről, Csíky Boldizsár zeneszerzőről, Haller József képzőművészről, a színház néhai bábtervezőjéről szólt, és a magyar és román tagozat közötti egészséges művészi versenyről is említést tett.

Fabule, fabule című bábelőadásában hat tanmesét dolgozott fel a szerző, az „aranykor” olyan jellemzőit juttatva kifejezésre, mint az önkényuralom, a nepotizmus vagy a kényszermunka.

Nem mondták ki, mi nem tetszik

– Nem tartom magam írónőnek, talán ezért is volt annyira átlátszó az üzenet, az, hogy ez a darab a rendszer allegóriája. Amint színpadra került, azonnal egyértelmű tiltakozássá vált, az alkotók és a szereplők segélykiáltásává – mondta Smaranda Enache, majd azt is elárulta, nagy sikerre, a jegypénztár előtt kígyózó sorra és telt házra számított, de a bemutatót megelőző kötelező vizionálás után a propagandaosztály illetékesei betiltották az előadást.

– Anda, holnap legyél az irodámban! – idézte a produkció megszületésénél bábáskodó csapat az egykori párttitkárnőt, aki szemtelenségnek nevezte a látottakat. A propagandaosztály végső döntését a kívülálló talán engedékenyebbnek érezhette volna, a beavatottak azonban tudták, mit jelent az, hogy „mehet” a darab, csak bizonyos dolgokat meg kell benne változtatni. Azt persze hiába kérdezték, mi szorul módosításra, az illetékes elvtársak nem nevezték meg a diktatórikus kort minősítő mozzanatokat. A szerző persze nem hajtott fejet a központi akaratnak, így a Fabule, fabule csak fél évre rá, 1990 januárjában kerülhetett közönség elé. A nagyérdeműt egy fekete szalagokkal felöltöztetett fenyőfa fogadta a színházban, és „nem volt nagy sor, sem telt ház, a valóság ugyanis sokkal többetmondó volt, mint egy kicsi színdarab egy kisváros kicsi színpadán” – hallhattuk Smaranda Enachetól.

– Tudtam, hogy politikai darabot kell színpadra vinnünk. Úgy gondoltam, a bábszínházban bármit meg lehet valósítani, ezt is – idézte fel az egykori elszántságot a darabot rendező Maria Mierluţ, akit nem lepett meg a vizionálás eredménye. Mierluţ csak azt sajnálja, hogy nem filmezték le az egykori produkciót.

– Az állatmesében barangoló színészek rendkívüli dolgokat vittek véghez, amit a darab sugallt, de nem valósított meg helyettük – tette hozzá a rendező, aki annak idején arra kérte meg Csíky Boldizsárt, hogy olyan zenei finálét írjon az előadáshoz, amelyben szó szerint minden felrobban. 

– Nagyon szép emlékek fűződnek életemnek ehhez az időszakához – vette át a szót a zeneszerző. – Akkoriban kerültem ki a kultúrpolitikából, a filharmóniától a bábszínházba kértem az áthelyezésemet, és a társulat másfél évre befogadott. Már nem művészeti menedzsmentből, hanem azokból a zenékből éltem, amelyeket szereztem. De azt máig sem tudom, honnan volt bátorságom, bátorságunk ehhez a produkcióhoz – tette hozzá a meghívott, majd a zenének a bábszínházi előadásokban betöltött fontos szerepéről, a bábok jellem- és hangulatváltozásainak érzékeltetéséről beszélt.

A beszélgetést az egykori darabból felolvasott részletek színesítették, Az ökör és a borjú, A tücsök és a hangya, A farkas és a bárány című tanmese párbeszédeit élvezhette egyebek mellett a hallgatóság az egykori/mai bábszínészek nagyszerű előadásában. Közben arról is szó esett, hogy a Fabule, fabule bábjai már nincsenek meg, csak a bárányt találta meg a társulat egyik tagja, az egykori szövegkönyvből viszont két változat is fennmaradt. Ezt az Ariel színház Smaranda Enachénak ajándékozta, Csíky Boldizsár pedig a darabhoz írt partitúrarészlettel lepte meg a szerzőt. A Fabule, fabule ezek szerint – Smaranda Enachét idézve, „mint a levágott növény gyökere” – túlélte az elmúlt három évtizedet. Egy rendkívül ambíciós és igényes társulat 70 évéből őriz egy fontos pillanatképet, annak a társulatnak a múltjából, amely a szívvel-lélekkel végzett alkotómunka hagyományát a jelenbe is átmentette.