Beszélő kéz, halló szív
2012-10-31 14:57:52
- Nagy Székely Ildikó
Szemükkel itták a szót, kezükkel örültek, helyeseltek vagy csodálkoztak azok a marosvásárhelyiek, akiket a kívülálló sokszor áthatolhatatlan csendcellák lakóinak tekint.
Szemükkel itták a szót, kezükkel örültek, helyeseltek vagy csodálkoztak azok a marosvásárhelyiek, akiket a kívülálló sokszor áthatolhatatlan csendcellák lakóinak tekint. A Romániai Siketek Országos Szövetségének marosvásárhelyi fiókja által másodszor megszervezett A siketek mint kulturális és nyelvi kisebbség című szemináriumon bebizonyosodott, mennyire téves ez a feltevés. Múlt csütörtökön és pénteken ausztriai vendégek előadásait, beszámolóit hallgatták a szó legszorosabb értelmében a romániai egyesület kirendeltségeit képviselő siket személyek, és a jelnyelven zajló kommunikáció alatt olyan közvetlen, családias légkör lett úrrá a marosvásárhelyi székház zsúfolásig telt termén, amilyen különböző anyanyelvűek első találkozásakor ritkán érzékelhető.
Megvetéstől az elismerésig
Klaus Patzak, a felső-ausztriai siketek jogait védő szervezet elnöke a legrégebbi időkre vezette vissza a nemhallók történetét. Az ókori birodalmakban vízbe dobták a siketen született csecsemőket, maga Platón és Arisztotelész is úgy vélte, hogy ez a fogyaték képtelenné teszi a személyt a hallott beszéd által megvalósuló fejlődésre, ugyanakkor viszont a különböző nyelveken kommunikáló kereskedők is jelnyelvet használtak portékájuk értékesítésekor. Bár az ókoriak úgy tartották, hogy a nemhallók nem tudnak kapcsolatba lépni Istennel, a siketek védelmezése a Szentírásban többször is kifejezésre jut – mondta az előadó, akitől azt is megtudhatták az egybegyűltek, hogy a siketek házasságkötését III. Ince pápa engedélyezte először. Ha egy gazdag embernek siket gyermeke született, azt kolostorba küldte. A kolostorokban élő szerzetesek, a siket gyermekek tanítói fedezték fel, hogy nemhalló védenceik jelekkel értetik meg magukat, és ezek a jelek rendszerbe szerveződnek. A szerzetesek megtanították írni-olvasni a gyerekeket, és ezzel bebizonyították, hogy fejlődőképesek – tette hozzá Klaus Patzak, majd az első siketek számára létesített iskolákról, a siketek első – Amerikában alapított – egyeteméről, az 1860-as években képzett siket tanárokról, illetve az 1880-as milánói kongresszusról szólt, amelynek következményeként a siket pedagógusokat hallókkal helyettesítették. A siketek egyesületekbe, klubokba való szerveződését a tizenkilencedik század utolsó évtizedeiben érzékelhető hátrányos megkülönböztetés váltotta ki. Jogaikat 2010-ben ismerték el, ekkor Milánó nyilvánosan elnézést kért a 130 évvel korábban elkövetett tévedésért – tudtuk meg Klaus Patznaktól.
Népes kisebbség – négy európai parlamenti képviselő
Az előadó a siketek nemzetközi szervezetével, illetve az Egyesült Nemzetek Szövetségével kapcsolatban lévő, 1913-ban alapított ausztriai egyesületet is bemutatta, amelynek minden megyében vannak fiókjai, közben pedig arra is felhívta a figyelmet, hogy a nemzetközi szervezethez 70 millió személy és 130 ország tartozik, a siket közösség tehát egy igen népes kisebbségnek számít. A nemzetközi szervezet négyévente tart kongresszust, amelyre minden országból két képviselőt küldenek. A következő ilyen alkalomra 2015-ben Isztambulban kerül sor, miért ne lehetne 2019-ben Románia a házigazda? – hangzott el a költői kérdés, melyet az egybegyűltek tetszésnyilvánítása követett. Klaus Patzak arra is felhívta a figyelmet, hogy az európai parlamentben négy siket parlamenti képviselő – köztük egy ausztriai és egy magyarországi – is van. Az ausztriai egyesület történetének fényképekkel illusztrált bemutatásakor azt tanácsolta a házigazdáknak, hogy gyűjtsék össze a romániai egyesületről szóló adatokat, a siketek identitástudatának erősítésekor ugyanis nagyon fontos, hogy az érintettek ismerjék elődeiket, múltjukat. Az ausztriai modell kapcsán elmondta, hogy náluk is érzékelhető volt a fiatal nemzedék távolmaradása, éppen ezért egy fiataloknak szóló egyesületet is létrehoztak, melynek tagjai táborokban, külföldi tapasztalatcseréken vesznek részt. Az ausztriai egyesületnél gazdasági tevékenység is zajlik, ugyanakkor felléptek a kétnyelvű iskolák ügyében – az ilyen jellegű oktatás egyetemi szinten máig nem valósult meg –, a tévéműsorok százszázalékos feliratozása érdekében – míg 1995-ben a műsorok 10 százalékánál, jelenleg 60 százalékuknál látható felirat –, illetve egy olyan internetes szolgáltatást is működtetnek, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a siket személyek egy közvetítő segítségével fontos üzeneteket továbbítsanak. Az ausztriai egyesületi elnök elismerően szólt arról, hogy az általa látott romániai tévéműsorokban volt jeltolmácsolás, illetve a siketeknek szóló romániai internetes tévéről is említést tett, amelyről a szeminárium résztvevői közül sokan bizonyára ekkor hallottak először. A következő órákban a jelnyelv fontosságáról, a jelnyelvi tolmácsolásról, illetve a siket büszkeségről is szó esett.
Láthatatlanok
A találkozó szünetében Takács Évát, a Romániai Siketek Országos Szövetsége marosvásárhelyi fiókjának ügyvezetőjét kérdeztük a Maros megyében élő nemhallók helyzetéről, lehetőségeiről.
– A marosvásárhelyi egyesület 59 éve működik, jelenleg 300–320 aktív – nem csak megyeszékhelyi, hanem Maros megyei – tagja van, az adatbázisban 400-450 személy szerepel. Az elmúlt időszakban csökkent az egyesület tagjainak száma, mégpedig azért, mert ma már kevesebb a nemhalló, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor még kevésbé volt fejlett az orvostudomány, és gyakran antibiotikumos kezelés következtében károsult a hallás – mondta Takács Éva. Az ügyvezetőtől azt is megtudtuk, hogy a romániai siket személyek egy szinte láthatatlan társadalmi kategóriának számítanak a központi hatalom szemében.
– A kommunizmus időszakában létezett egy jól működő kommunikációs hálózat, az egyesület kapcsolatban állt a helyi önkormányzatokkal, a körzeti orvosokkal, és tudott minden siketen született gyerekről, akinek oktatását, szakmai felkészítését az állam felkarolta. Ma már mindebből semmi sem maradt. Siketek számára egyetlen oktatási intézmény működik az országban, a kolozsvári, ahova hároméves korukban bentlakókként kerülhetnek be a gyerekek, és ahol általános iskolai tanulmányaik után szakiskolai képesítést kapnak. Az egyik gond az, hogy a legtöbb szülő nem akarja elengedni a gyerekét, a másik a szakiskolai oktatás színvonala. Ezek a diákok nagyon gyenge szakmai felkészítést kapnak, és olyan mesterségeket tanulnak, amelyekre nincs igazán kereslet a munkaerőpiacon. Szellemi munka elsajátítására nincs is lehetőségük, pedig képesek lennének rá, például fogtechnikusként, műszaki rajzolóként, illetve a számítógép előtt is kiválóan megállnák a helyüket, hiszen a kifinomult kézmozgást igénylő feladatokra különösen alkalmasak – tette hozzá Takács Éva, majd a korlátozott munkalehetőségek kapcsán az alkalmazók visszafogottságáról is említést tett.
– Az is előfordult már, hogy valaki azért nem vett föl egy nemhalló hölgyet takarítani, mert úgy gondolta, hogy alkalmazottja nem hallaná a porszívó hangját. Az eszébe sem jutott az illetőnek, hogy más módon is észreveheti a hölgy, hogy működésben van-e a szóban forgó háztartási gép.
A továbbiakban a marosvásárhelyi egyesület mindennapjai körvonalazódtak.
– A siket személyek identitástudatát akarjuk erősíteni, lehetőséget adunk arra, hogy ismerkedjenek, barátkozzanak. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család, ahol mindenki mindenkiről tud mindent. Keddenként klubdélutánt tartunk, számos kulturális tevékenységünk van, megünnepeltük a siketek világnapját, az idősek világnapját, jövő hónapban részt veszünk a szépet alkotó siketek találkozóján Máramarosszigeten. Nem könnyű bevonni ezeket az embereket az egyesület életébe, ugyanolyan kedvetlenek, ugyanúgy aggódnak a megélhetésért, mint bárki más. Az idén azt mondta egy szülő nekem, hogy nem tudta, hogy létezik ez az egyesület. Számomra ez felfoghatatlan. Persze, hogy létezünk, mindenki létezik, a nemlátók is, nekik is van egyesületük, és az összes többi, sokszor láthatatlannak tűnő társadalmi kategória érdekeit is védi valaki.
