2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Búzásbe-senyőben jelenleg is folynak a munkálatok, fejlesztenek, 4,8 kilométer csatornahálózatot építenek ki, 390 házat kötnek rá.


Búzásbe-senyőben jelenleg is folynak a munkálatok, fejlesztenek, 4,8 kilométer csatornahálózatot építenek ki, 390 házat kötnek rá. Az önkormányzat a kerítésig, tehát a közterületen megcsinálja az aknát is, az emberek csak rá kell csatlakozzanak. – Összesen 880 bekötés van a községben, Szentpálon már elkészült, Kerelőn 70 százalékban vagyunk készen ezzel, és most folynak a munkálatok Búzásbesenyőben. Besenyőben, amióta munkahelyek vannak, a fiatalok itthon maradnak.
– Milyen munkahelyek vannak a faluban?
– Az ipari parkba jár fél Besenyő, és remélem, hogy a bővítéssel tovább nő a munkahelyek száma. Ez erősíti a fiatalok biztonságérzetét, és nem kívánkoznak el. Jó érzés látni, ha végigsétálok a falun, hogy egyik kerítést rak, a másik tetőt javít, érződik a településen, hogy szeretik az emberek.
– A fiatalok mekkora hányada marad itthon?
– Besenyőből a fiatalok nem mennek el, mind itthon maradnak. Lehet, az is számít, hogy közel vagyunk Vásárhelyhez, van buszjárat, és az ipari park is a szomszédban van. Az ipari parkban 250-en dolgoznak, oda ingyen viszik-hozzák az embereket.
A fiatalok segítésére lehetőséget adott a 15-ös törvény 2003-ból, amellyel a legelőket belterületté nyilvánítottuk, és 40 házhelyet adtunk ingyen a fiataloknak, tervet is biztosítottunk hozzá. Most épülnek a házak, az önkormányzat bevezette a villanyt, a vizet, ami a telekig ingyenes.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató