2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sagyebó István szerint minden településen igyekeznek az elvárásoknak és igényeknek megfelelni, és minden településen végeztek kisebb-nagyobb munkálatokat. 

Fotó: Nagy Tibor


Sagyebó István szerint minden településen igyekeznek az elvárásoknak és igényeknek megfelelni, és minden településen végeztek kisebb-nagyobb munkálatokat. 
Szentdemeteren a napokban kezdődött el és folyamatban van az orvosi rendelő meg munkapont felújítása,  ezt szintén helyi erőből végzik.  Még a tél beköszönte előtt a kultúrotthon tetőzetén szeretnének kisebb munkálatokat elvégezni, mert a tavaly egy vihar megrongálta, akkor hirtelen kijavították a hibákat, de rendesen meg kell javítani, és kis belső javítást is eszközölnek.    Kenden, amely a község legnagyobb települése, óvodaépítésre indítottak el  közbeszerzési eljárást, napok kérdése, hogy aláírják a kivitelezési szerződést. Két ajánlatot kaptak már két különböző cégtől, még várnak egy ajánlatot, és lassan elkezdik a munkálatokat, amelyeket a jövő tanév kezdetére szeretnének befejezni. Az iskola udvara nagy, több mint 50 ár területen fekszik, ezt lehetne felosztani iskola- és óvodaudvarra, ugyanitt lenne egy multifunkcionális műgyepes pálya. 
Erre többek közt azért van szükség, mert a kiskendi óvoda épülete valamikor közösségi istálló volt, a szaporító állatokat tartották ott, és abból lett átalakítva a tsz idején.
 – Sokat fáradoztunk azon, hogy a falakat kijavítsuk, de ez az épület nem alkalmas arra,  a javítási költségei valójában egy újnak az építésével vetekednének, komplex művelet lenne, és nem igazán érdemes erre külön pénzt költeni. A nagykendi óvoda épületét az egyház visszaigényelte, az egyházi iskola meg lakás volt, a század első felében épült, és a nagykendi református egyház építette. A visszaszolgáltatás még nem történt meg, vannak némi bonyodalmak körülötte, de előbb-utóbb visszakapják ezt az épületet – magyarázta az községvezető. 
Egrestőn a tavaly kezdték el, a tavasszal fejeződött be két hídnak a felújítása, ezekre azért volt szükség, mert az egyik nagyon rossz állapotban volt, nem lehetett már közlekedni rajta. Ennek a beruházásnak az értéke több mint 250 ezer lej volt, szintén helyi költségvetésből valósították meg. A másik híd felújítására azért volt szükség, mert  gyűrűkből alakították ki még a 70-es években, és valahányszor egy nagyobb felhőszakadás volt,  hét-nyolc házat veszélyeztetett és termőföldeket is elöntött a víz. 
Ugyancsak Egrestőn 2008-ban pályáztak és elkezdték egy sportbázis építését. Ezzel is  ugyanaz a helyzet, mint a többi kormánypénzből elkezdett beruházással. 2010 óta finanszírozás nem volt, most sikerül egy 2012-es elmaradást kifizetni a megyei költségvetésből kapott összegből. – A felvállalt önrészt mi már teljesítettük,  azon túlmenően nem fizethetünk, mert ez egy kormányprogram keretében történt. Most sikerült ezt az elmaradást törleszteni, és valószínű, hogy kérjük a minisztériumtól a beleegyezést, hogy kiszálljunk ebből a kormányprogramból. Közel 85%-ban kész van ez a létesítmény, és mi fel tudjuk vállalni, hogy önerőből befejezzük. 
Fületelkén ezelőtt egy hónappal  a Leader program keretében pályáztak  a községi út felújítására, de az építkezési engedélybe hiba csúszott, most próbálják tisztázni a kifizetési ügynökséggel, ugyanis az urbanisztikai engedélyben külterületként jelenik meg ez az út, holott  nagy része lényegében belterületen van. A polgármester reméli, hogy sikeresen bírálják el a pályázatot, és jövő év tavaszán sikerül az 1,4 kilométeres aszfaltot felújítani. 
Szénaverősön is egy patakon átívelő hidat javítottak fel az idén,  szintén önerőből. A beruházás értéke 140 ezer lej. Két felhőszakadás volt az idén, és két utcát elmosott a víz, azokat kövezték újra, sáncokat ástak, vízelvezetőket, hidakat építettek. Szénaverősön helyi költségvetésből kövezték le a mellékutakat – mondta Sagyebó. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató