Évek óta tudjuk, hogy a jelenlegi kormányzatnak az állami bérek emelésére koncentrált gazdaságpolitikája felborította a béregyensúlyt, azaz az állami alkalmazottak többet keresnek, mint a magán-szféra munkavállalói, ráadásul ez a különbség egyre fokozódik az állami szektor javára. Egy napokban készült rövid elemzés finoman szólva is megdöbbentő adatokkal szemlélteti a jelenséget, annak ellenére, hogy nem teljesen valós becsléseken alapszik.
Az egyik gazdasági napilapban nyomdafestéket látott anyag szerint a közigazgatási és védelmi ágazatban szolgáló közhivatalnokok átlagbére megközelítette az ötezer lejt. Ez az alkalmazotti réteg 58%-kal keres többet, mint amennyi a nemzetgazdasági átlagbér, ráadásul a fizetésük az utóbbi egy év leforgása alatt 18%-kal emelkedett, szemben az országos átlagbér ugyanez idő alatt jegyzett 15%-os emelkedésével.
Ezek az adatok azonban még messze nem szemléltetik az állami és magánszférák közti, egyre szélesedő és mélyülő bérszakadékot. Az állami alkalmazottak felsőbb rétegét jelentő közhivatalnokokon túl ugyanis a nem ebbe a jogi besorolásba tartozó egyéb állami alkalmazottak fizetése sem kicsi. Például az oktatási vagy egészségügyi ágazatok átlagbére is magasabb a júniusi adatok szerint 3142 lejes országos bérátlagnál. És ezzel egy időben, a magánszektorban mintegy 1,4 millió munkavállalót fizetnek 1263 lejes nettó minimálbérrel. Sokkal pontosabban szemléltetné a valóságot, ha a hagyományos statisztikák mellé egy ilyenfajta elemzés készítői odatennének egy kimutatást külön a teljesen állami pénzen működő szektorok, és külön a piacról élő és dolgozó magáncégek bérszintjeivel. Nem egyébért, csak az utóbbiak adóiból tartják el teljes egészében az előbbieket. És, mint a csütörtöki kormányülésen végül el nem fogadott, csak bemutatott költségvetés-kiegészítés tervezetéből is látni, a kormányzat javában azon dolgozik, hogy ez a szakadék tovább szélesedjen és mélyüljön. Az oktatást leszámítva, azoktól a területektől vesznek el kereteket, ahonnan a magánszférát munkához juttatható beruházásokat kellene elősegíteni, és jórészt azt biztosítják ezekkel a pénzekkel, hogy az állami szektorokban az esztendő végéig meglegyen a fizetésalap.
Megérne egy külön vitát, hogy melyik ágazatban mennyi munkáért lehet hazavinni a bércetlin szereplő összeget, már csak abból kiindulva, hogy az állam intézményrendszerének működése láttán ott nem a teljesítmény az elsődleges szempont, mint a magánszférában. Ám ezen túl is rossz hír – elsősorban, de nem csak az állami alkalmazottak számára –, hogy az államháztartási adatok szerint ez a bértendencia nem lesz hosszabb távon fenntartható. A gond ott van, hogy ha jön a baj, annak a költségeit az összes adófizető, a most jól fizetett állami és a gyengén fizetett magánszektorbeli alkalmazott is egyformán kell majd állja.
