2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Most már majdnem tökéletes Szováta, a vendégek is elégedettek, hogy megszépült, megújult a település és a fürdőtelep.


Most már majdnem tökéletes Szováta, a vendégek is elégedettek, hogy megszépült, megújult a település és a fürdőtelep. Azért egy-két kivétel akad. Például ott „dísztelenkedik” a Bernády villa. Azzal mi a helyzet? – kérdeztük az önkormányzat vezetőjét.
– A Bernády van – magyarázta a polgármester –, lehet látni, hogy körbe van ásva, tanulmányi munka alatt áll. Ki vannak ásva az alapjai, elkészült a fatanulmány.
A kérdésre, hogy mi lesz belőle, mi lesz az épület rendeltetése, azt válaszolta, majd a műemlékvédelmi bizottság dönti el, hogy egyáltalán megmenthető-e vagy sem. „Most szakaszonként ki van ásva, bementünk az alap alá, elő van minden készítve” – mondta.
Kérdésünkre, hogy kié a villa, először azt válaszolta, hogy a tulajdonosé, ám visszakérdezett, miért fontos ez nekünk? Később azért annyit elárult, hogy nem az önkormányzaté, hanem egy magánszemély vásárolta meg. Az épület felújítását is ő fogja végezni, annak függvényében, hogy mit enged meg a műemlékvédelmi bizottság. „Keresztes Géza és Csákány Dezső készíti a tanulmányt, ahogy elkészül, tudunk beszélgetni róla. Amíg nem lehet tudni, hogy mi lesz, addig stand by, állunk – nyilatkozta Péter Ferenc.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató