2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Belgium gyorssegélyt juttat Moszul lakosságának

  • 2016-12-21 16:53:34

Belgium négymillió eurót különített el az iraki Moszul lakosságának humanitárius megsegítésére – közölte szerdán a belga külügyminisztérium.

Belgium négymillió eurót különített el az iraki Moszul lakosságának humanitárius megsegítésére – közölte szerdán a belga külügyminisztérium.
A La Libre Belgique című napilap tájékoztatása szerint az összeget a Nemzetközi Vöröskeresztnek (ICRC) az ostromlott iraki városban tevékenykedő csoportjának utalják a mintegy másfél millió rászoruló élelmezésére, ivóvíz- és gyógyszerellátására, valamint a támadásokban megsérült kórházak elektromos ellátásának helyreállítására és a kórházak működtetésének költségeire.
A nyilatkozat szerint a nemzetközi segélyszervezet és a belga politikai célkitűzések megegyeznek a védelemre szorulók egészségügyi ellátása, a tiszta ivóvízhez való jutás és nemzetközi emberi jogi és humanitárius segítségnyújtás tekintetében. Belgium ezzel 2016-ban összesen 12 millió eurót juttatott az iraki rászorulóknak, ebből 5 millió eurót a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságán keresztül.
Az Európai Unió december közepén különített el 25 millió eurót az ostrom alá vett iraki Moszul lakosságának megsegítésére.
Az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet uralma alatt lévő észak-iraki Moszul visszafoglalálára október közepén indítottak hadműveletet az iraki kormányerők és az őket támogató, Washington vezette koalíció erői, de a város bevétele igen lassan, házról házra, utcáról utcára folyó harcokkal zajlik.
Az uniós támogatás a kulcsfontosságú egészségügyi ellátás, téliesített szállás, a vízellátás, a csatornázás, alapvető higiéniai eszközök, valamint élelmiszerek biztosítását foglalja magában.
Az Európai Unió az idén összesen 159 millió euróval járult hozzá az iraki lakosság humanitárius megsegítéséhez. (MTI)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató