„Belevésem a tömbházak falaiba...”

A Családfa diákpályázat győztese

Legtöbbször a színházból kísérték haza a múzsák Talán Vandát. A Tompa Miklós Társulat előadásain önkénteskedő tizenkettedikes diáklány évek óta érzékelte alkotásra késztető jelenlétüket, de nem kérkedett vele. Arról, hogy szeret írni, és művészien bánik a szavakkal, csak közeli barátnői tudtak, sokáig még ők sem. Amikor lírai hangvételű rövidprózáját beküldte a Székelyföld Kulturális Folyóirat Családfa című diákpályázatára, meg sem fordult a fejében, hogy díjat nyerhet. Arra pedig, hogy az értékelő bizottság az ő alkotását ítéli a legjobbnak, végképp nem számított.  

„A szél lecsendesül, én pedig érzem, hogy kezdek felnőni újra. Egyre csak kapkodok az emlékek után, de sok elrepül mellettem egyenesen a felhők fölé. Elkapni is sikerült párat. Ezeket borítékba zárom, felírom az égbe, belevésem a tömbházak falaiba, a bőröm alá. Ezeket már senki nem veheti el tőlem” – így végződik Vanda családi emlékeket, hangulatokat részletgazdag, lenyűgözően hiteles képekben megörökítő pályamunkája. Az első díj kapcsán mindenekelőtt arról kérdeztük, hogyan talált rá az írás.

– Már kiskoromban szerettem fogalmazni, de az akkori szövegeim még nagyon kezdetlegesek voltak. Régebb főleg történeteket írtam, később tértem át a szubjektív hangvételű írásokra, karcolatnyi impressziókra. Azok valahogy jobban jöttek. Komolyabban két éve kezdtem el írogatni, de inkább csak magamnak. Fél évvel ezelőtt csak a legközelebbi barátnőim tudták, mivel foglalkozom időm nagy részében. Azt hiszem, ez a legdurvább az egészben.

– A felnőttek részéről ért-e valamilyen írásra ösztönző hatás? 

– V–VIII. osztályban volt egy magyartanárnőm, Katona Nagy Olga, akire nagyon felnéztem. Ő szerettette meg velem az irodalmat, és talán abban is az ő keze van, hogy az írás fontos szerepet kapott az életemben.

– Vannak kedvenc témáid, visszatérő motívumaid?

– Gyakran a saját életemből örökítek meg valamilyen apró részletet, mindennapi helyzetet. 

– Hogyan jön az ihlet?

– Önkénteskedni szoktam a Tompa Miklós Társulat előadásain, és megfigyeltem, hogy legtöbbször a színházból hazafele menet, de az előadás témájától függetlenül fogalmazódik meg bennem egy-két mondat, amire aztán felépítem a szöveget. Általában este szoktam leülni írni. Számítógépen dolgozom, ha papírra írnék, úgy érzem, túl lassan menne, nehezen érném utol a gondolataim. 

– Hogyan szereztél tudomást a Székelyföld pályázatáról?

– Ez a történet is a színházhoz, a Liselotte és a május egyik előadásához kapcsolódik. Van, amikor az önkénteseknek kint kell maradni az öltözőben, akkor is így volt. Az egyik társammal, Fancsali Kingával az írásról beszélgettünk, és én tanácsot kértem tőle arról, hogyan tehetnék lépéseket ezen a téren. Küldött egy pályázatokról szóló weboldalcímet, ott találtam rá a Családfa diákpályázatra. Volt egy írásom a nagyszüleimről, illetve mamám régi házáról, azt alakítottam át a pályázat előírásai szerint. Késő este, fáradtan küldtem el, és egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy jó lesz. Inkább csak visszajelzést szerettem volna kapni az első nyilvános megmutatkozásomra. A továbbiakban nem is figyeltem az elektronikus postaládám, így végül Fancsali Kinga hívott fel, és szólt, hogy első lettem. Nagyon meglepődtem. A Kinga munkáját egyébként második díjjal jutalmazták, ő ott volt a díjátadón is. Én Marosvásárhelyen találkoztam Lövétei Lázár Lászlóval, a Székelyföld főszerkesztője hazahozta nekem az elismerést.

– Úgy tudom, a nyertes írás valós élethelyzeteken alapszik. 

– Gyergyóditróban volt mamámnak egy régi családi háza, és amikor eladtuk, együtt mentünk kiüríteni az épületet. Az ott töltött két napot olyan érzelmi intenzitással éltük meg, mintha legalább egy hét lett volna. Erről szól az írásom első része. A második a nagytatámmal közös sízések emlékét eleveníti fel. Tatám nemcsak sízni, hanem korcsolyázni, úszni, kártyázni is megtanított. Tehát teljes mértékben valós életképekből épül fel az írásom. 

– Milyen könyveket szeretsz leginkább olvasni, van-e kedvenc szerződ?

– Nagyon szeretem például Csehov műveit, de a kedvenc műfajom a horror. Edgar Allan Poe könyveit forgatom legszívesebben, ha pedig könnyebb olvasnivalóra vágyom, egy Stephen King-regényt veszek elő. Tulajdonképpen írni is ijesztő dolgokról szeretek leginkább, bár a pályázatra beküldött írásom egészen más jellegű.

– Az írás, olvasás mellett mivel töltöd még szívesen a szabadidődet?

– Nagyon szeretek a barátaimmal lenni, beszélgetni, bulizni. Van pár barátnőm – mindenekelőtt Reni és Júlia –, akik a „legcikibb” szerzeményeimet is olvasták, és mindig biztattak, támogattak. Azt hiszem, amikor megtudtuk a pályázat eredményét, büszkébbek voltak rám, mint én magamra.

– Az érettségi után, gondolom, szorosabbra fűznéd a kapcsolatod az irodalommal.

– A színháztudomány területén szeretnék továbbtanulni.

– Gondoltál-e arra, hogy további alkotásaiddal más lapoknál is jelentkezz?

– Igen, de kivárom, amíg újra születik valami igazán jó írás. Szép lassan, babalépésekben szeretnék haladni ezen a téren, úgy gondolom, van még bőven időm.

– Sok fiatal a középiskola elvégzése után elvágyódik Marosvásárhelyről.

– Én itthon maradnék, más városban nem tudnám elképzelni az életem.