2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A cserkészmozgalom a világ legnagyobb önkéntes, politikamentes, vallásos ifjúságnevelő mozgalma. Célját, elveit és módszereit az alapító lord Robert Baden-Powell, cserkészbecenevén Bi-Pi határozta meg, aki 1907-ben nyugalmazott katonatisztként célul tűzte ki, hogy a fiatalokból felelősségteljes, talpraesett felnőtteket neveljen, akik a közösségük javára dolgoznak.


A cserkészmozgalom a világ legnagyobb önkéntes, politikamentes, vallásos ifjúságnevelő mozgalma. Célját, elveit és módszereit az alapító lord Robert Baden-Powell, cserkészbecenevén Bi-Pi határozta meg, aki 1907-ben nyugalmazott katonatisztként célul tűzte ki, hogy a fiatalokból felelősségteljes, talpraesett felnőtteket neveljen, akik a közösségük javára dolgoznak.

A cserkészet működési alapegysége az őrs, amelyben 5-8 fiatal egy náluk néhány évvel idősebb őrsvezető irányításával tevékenykedik. Ennek a cserkészmozgalomnak a tagjai azok a fiatalok és vezetőik is, akik az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen, majdnem százan, tanyát vertek a Víkendtelep melletti régi 6-os sz. általános iskolában. A csúnya idő ellenére a Romániai Magyar Cserkészszövetség számos cserkészcsapatából indultak útnak azért, hogy az őrsvezetőképzés zárómomentumaként bebizonyítsák vezetőiknek: elméleti tudásban és gyakorlatban egyaránt megállják a helyüket.

Péntek este a fiatalok képzésen vettek részt, mely a helyes nyelv- és Word szerkesztőprogram-használatot célozta, valamint arról is szó esett, hogy mit érdemes vagy nem vezetőként megosztani magunkról a világhálón. Az előadások után mindannyian nyugovóra tértek, hogy a szombati erő- és észpróbára hatékonyan felkészülhessenek.

A záróhétvégét kiképzőtábor előzte meg az elmúlt nyár során, az ott szerzett, és azóta bővített ismereteikről adtak számot a tizenéves vezetőjelöltek a próbázási pontokon. A cserkészmódszerek alapja, hogy a fiatalok játszva, cselekedve tanuljanak, a formális nevelési formákat háttérbe szorítva hangsúlyosabb szerepet kap például a csoportmunka, a vita, a szituációs játék, a módszertan, a szimuláció.

Szombaton éjszakába nyúlóan tettek bizonyságot ismereteikről a cserkészek, akik az elkövetkezőkben a fiatalabbak élén állva tudásukat átadják majd vezetettjeiknek, s így az évek során kinevelik a következő generációt. A sikeres próbatétel után, advent I. vasárnapjának délelőttjén mindenki istentiszteleten vett részt a szomszédos felsővárosi református templomban.

A próbák kiállásának mámora a búcsú fájdalmával keveredett a rendezvény utolsó óráiban, amikor is a cserkészek lassanként hazaindultak. Szövetségünk idén is rátermett vezetőkkel gazdagodott, akik minden bizonnyal ügyesen fogják ellátni feladataikat az otthoni csapataikban.

A záróhétvége nem jöhetett volna létre a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és Körtesi Sándor iskolaigazgató támogatása nélkül, aki személyesen is köszöntötte a résztvevőket. Elmondása szerint a cserkészekben még nem csalódott, megbízható, fegyelmezett, talpraesett emberekként emlékszik vissza azokra, akikkel eddig találkozott. Külön köszönet jár Szabó László református lelkipásztornak, aki a háttérmunkából oroszlánrészt vállalt, valamint a cserkészszülőknek, a Varga házaspárnak, akik önkéntesen segítették a rendezvény létrejöttét.

Biztatok mindenkit, ha lehetősége van, ismerkedjen a mozgalommal, vegyen részt a táborokban, rendezvényeken, hiszen ez idő alatt „emberebb emberré, magyarabb magyarrá” válhat, remek társasággal ismerkedhet meg, valamint minden bizonnyal életre szóló kalandokban lehet része! 

Maxim Orsolya sv., 121. sz. Bethlen Gábor cscs., Nagyenyed

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató