2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Băsescu szerint Románia hat éven belül egyesül Moldovával

Hat éven belül megvalósul Románia egyesülése Moldova Köztársasággal – jelentette ki a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke.

Hat éven belül megvalósul Románia egyesülése Moldova Köztársasággal – jelentette ki a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke. Traian Băsescu vasárnap, a pártja jelöltjeit bemutató rendezvényen azt mondta, az egyesülés akkor fog megvalósulni, amikor a Pruton túli polgárok legalább 50%-át sikerült meggyőzni ennek fontosságáról. Ez hat-hét éven belül be fog következni, a szomszédos országban tapasztalható egyesüléspárti törekvésekből kiindulva, mondta Băsescu. Úgy vélekedett, Klaus Johannis államfőnek nem másokhoz kéne fordulnia annak eldöntésére, hogy melyek az országprojekt célkitűzései, hanem neki magának kéne kijelentenie, hogy az ő célja az ország egyesülése Moldovával. A szakemberektől csak arra nézve kellene útmutatást kérnie, hogy miként lehet ezt megvalósítani, vélekedett a volt államelnök.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató