A barguzini Petőfi, avagy a mai magyar vers közéletisége
2016-11-15 15:20:49
- Kaáli Nagy Botond
Demény Péter, Fekete Vince, Kántor Péter, Kovács András Ferenc, László Noémi, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Parti Nagy Lajos – a kortárs magyar költészet jeles erdélyi és magyarországi képviselői ültek egymás szomszédságában telt házas közönség előtt múlt hét péntekén, a Nemzeti Színház Kistermében.
Demény Péter, Fekete Vince, Kántor Péter, Kovács András Ferenc, László Noémi, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Parti Nagy Lajos – a kortárs magyar költészet jeles erdélyi és magyarországi képviselői ültek egymás szomszédságában telt házas közönség előtt múlt hét péntekén, a Nemzeti Színház Kistermében. A 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében megrendezett est A mai magyar vers közéletisége címet viselte, és a kissé száraznak ható címe ellenére igencsak érdekesnek, humorban nem szűkölködőnek bizonyult.
A költői est forgatókönyve szerint a házigazda, Mészáros Sándor kérdezte a jelenlévőket a közéleti, politikai versről, közköltészetről, versírásról, magáról a hol felerősödő, hol háttérben maradó jelenségről, illetve magukról a művekről. A meghívott szerzők válaszuk után felolvastak egy avagy több olyan verset, amelyről úgy gondolták, hogy érinti a témát. Érintette is.
– A magam részéről nehéz elválasztani a közéleti verset az emelkedettebb költészettől – mondta sorrendben elsőként Demény Péter. Az ember nem szívesen ír konkrét politikai cselekvésekről. Amikor mégis megtettem, a verset a fájdalom, a tépettség írta. A költészetben a fájdalom addig préseli az embert, amíg ez a versben kilövell. Ugyanakkor nincsenek olyan pillanatok, amikor a költők hazaverseket írnak.
– Közéleti verset azok írnak, akik felnőnek vagy feleszmélnek a költők közül – tette hozzá László Noémi. – Nem minden költő él szociális lényként. Amikor a szociális térbe az alkotót berántják, akkor kezdenek el patakzani olyan versek, amelyekre ráfoghatók, hogy közéletiek.
Kovács András Ferenc elárulta, nem fogalmazta meg magának, hogy mi a köz-életi költészet, mert nem volt ideje gondolkodni rajta. – Ami pedig a korszakhatárokat illeti, nem hiszem, hogy kampányszerűen lehet politikai költészetet művelni. A költészetben nem ez a legfontosabb. Közéleti verset az ír, akinél elfogy a levegő, aki nem ír publicisztikát, és emiatt versben mondja el a véleményét. Nem tudom, hogy egy vers mitől lesz közéleti vagy politikai. De lehetséges, hogy mindig ilyen vonzatú verset (is) írtam – mondta KAF, majd a Fattyúdalok verseiből olvasott fel.
Markó Béla szerint el kell jutni a társadalmi tudatosság egy fokára. – Ilyen szempontból én visszafele tartok, mert senki sem állíthatja, hogy nem volt módom politikai nyilatkozatokat írni. Ennek ellenére egyetértek László Noémivel – egyfajta értelmiségi alapállást tükröz, ha az ember hozzászól a közélethez. A véleménymondás is egy kényszer, ami nem minden korban jelentkezik egyformán. A diktatúrában például kiváló politikai viccek voltak, de ehhez az a rendszer kellett. Tartok tőle, hogy ismét elkövetkezik a politikai viccek korszaka. A közéleti vers írásához a verset le kell szállítani valamiféle piedesztálról – de ezt a piedesztált én soha nem hittem el. Az irodalmi alkotást nem lehet a környezettől elvonatkoztatni. Ugyanakkor a közéleti vers megszületéséhez egyfajta visszatérés is szükséges – a versírás nem egy szakrális tevékenység, nem kell feltétlenül arra törekedni, hogy olyan művet alkossunk, amely a földgolyó másik felén is érvényes, mert az úgysem fog sikerülni – állította a szerző, majd néhány, egészen különböző saját szöveget olvasott fel.
– A gyermekkoromra emlékeztem vissza, amikor a közéleti versekről esett szó. Az Ifjúmunkás, az Utunk stb. első oldalon hozták az egykori szolgálatos szerzőket, akik megírták az akkori idők kötelező politikai versei – árulta el Fekete Vince. – Azon gondolkodtam, hogy mit tudnék én ide elhozni a közéleti vers szemléltetése céljából. Készül a Vargaváros című kötetem, amelynek versei fájdalomból születtek. Ezekből fogok felolvasni – mondta Fekete Vince, majd két nemrég írt, az egykori téeszelnökök és hasonszőrű társaik lelkesítő beszédeit kigúnyoló versét olvasta fel, heveny közröhej közepette.
– Gratulálok Káli Király Istvánnak, hogy beengedte ezt a témát a könyvvásárra. Néhány évvel ezelőtt kiröhögték volna, ha ilyesmiben gondolkodik, pedig akkor is nagyon fontos volt. Szerintem igenis vannak korszakhatárok ebben a témában, Kemény István Búcsúlevele például az egyik. Ami a közéletet, illetve a közéleti verset illeti, nekem még mindig fáj 2004. december ötödike. Ez már történelem, tudom, de egy gyalázat volt – nekem ez jobban fáj, mint hogy kik ülnek mikor, hol, milyen polcon – tette hozzá Lövétei Lázár László.
Parti Nagy Lajos szerint a kollégái már mindent elmondtak a témáról, és olyan verseket olvastak fel, amilyeneket ő is mondana. – A közéleti, politikai versírás bőven és bőségesen létezett mindig. A kérdés, hogy egyáltalán van-e olyan jelentős magánvers, amely nem kapott közéleti jelleget? Szerintem mindig is létezett hazaköltészet – persze, voltak olyan illúziók, miszerint nem lesz rá többet szükség. Legyen, lehessen közköltészet, de ne legyen muszáj – sem a hiánya, sem a létezése. Parti Nagy Lajos szintén derűs pillanatokat okozott a közönségnek és a meghívottaknak egyaránt, amikor felolvasta Petőfi Barguzinban című versét. Mint mondta, a szöveg 2001-ben íródott, amikor megtalálták ,,Petőfi csontjait” Szibériában. A 2000 című irodalmi lap a lelettel kapcsolatosan Petőfi öregkori verseit íratta meg felkért szerzőivel, ezzel kapcsolatosan született az említett szöveg is.
– A közköltészet formai dolog, mindenről lehet írni – zárta a felszólalók sorát Kántor Péter. – Az a lényeges, hogy hogyan lehet ezeket a kérdéseket megragadni, mikor lehet megtalálni néhány aktuális mondanivalót.
