2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Balog Zoltán művészeti középdíjakat adott át

  • 2015-03-15 18:08:39

Önök így együtt és külön-külön is megteremtenek egy darabot a márciusi ifjak vágyaiból és reményeiből, arról a Magyarországról, amelyben élni szeretnénk – mondta Balog Zoltán pénteken a Pesti Vigadó épületében, az állami művészeti és miniszteri szakmai díjak átadásán.

Önök így együtt és külön-külön is megteremtenek egy darabot a márciusi ifjak vágyaiból és reményeiből, arról a Magyarországról, amelyben élni szeretnénk – mondta Balog Zoltán pénteken a Pesti Vigadó épületében, az állami művészeti és miniszteri szakmai díjak átadásán.

Az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából 75 alkotónak adott át elismerést, 18 kategóriában. Köztük kiemelkedő irodalmi tevékenységéért József Attila-díjban részesült Gálfalvi György szerkesztő, esszéíró.

„A márciusi ifjak között sokféle kultúra, habitus, akarat volt jelen a világról, Magyarország jövőjéről, de együtt tudtak valamit megvalósítani a döntő pillanatban” – hangsúlyozta beszédében Balog Zoltán.

Mint fogalmazott, olyan Magyarország lebeg a szemünk előtt, amilyet 19. századi hős elődeink akartak: a béke, a szabadság, a közös teherviselés, a felelős minisztériumok Magyarországa, „ezt keressük a magyar emberek alkotásaiban, teljesítményében, és felismerjük benne a márciusi ifjakat mozgató erőt”.

Balog Zoltán arra is kitért, hogy mostanában is „öntudatos, nemzeti magyar cinkosság kellene újra Brüsszelben, Moszkvában, Berlinben, Washingtonban, sőt leginkább Budapesten”.

A tárcavezető Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár társaságában öt alkotónak nyújtott át kiváló művész címet, tizenhatan érdemes művész elismerést kaptak, hárman pedig Babérkoszorú díjban részesültek.

Balog Zoltán emellett hét-hét művésznek Jászai Mari-díjat, József Attila- és Munkácsy Mihály-díjat adományozott, a Liszt Ferenc- és a Ferenczy Noémi-díjat öten-öten érdemelték ki. Balázs Béla-díjban négyen, Bánffy Miklós-díjban hárman, Balogh Rudolf-, Harangozó Gyula- és Erkel Ferenc-díjban ketten-ketten részesültek.

Nádasdy Kálmán-díjat, Németh Lajos-díjat, Szabolcsi Bence-díjat egy-egy, szakmájában kiváló teljesítményt nyújtó személynek ítéltek oda, a Táncsics Mihály-díjat idén hárman kapták meg.

Pénteken vette át elismerését két tavalyi díjazott. Három alkotó távollétében családtagok vagy kollégák vették át a díjat, egy negyedik pedig egy későbbi időpontban veszi át.

Balog Zoltán Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárral a Pro Caritate díjat is átadta. Az ünnepi műsorban fellépett a Csillagszemű táncegyüttes, Tompos Kátya, Hrutka Róbert és Kalmus Felicián. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató